Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

Tájékoztató - WEILER HENRIK: A Missouri Zsinat.

TÁJÉKOZTATÓ Rovatvezető: DEZSÉRY LÁSZLÓ A missouri Zsinat A Lutheránus Világszövetség kor­szakában nem volna teljes a világ evangélikusságáról alkotoll képünk, ha teljesen kikapcsolnék érdeklődé­sünk köréből azokat az evangélikus egyházakat, amelyek komoly hitval­lásos alapon állanak, de a Világ­szövetségen kívül vannak bizonyos okok folytán. Ezen evangélikus egy­házak legjelentősebb csoportja az. amelyet a Missouri Zsinatról missouri csoportnak neveztek általában. A Missouri Zsinat 1847-ben alakult Amerikában 12 olyan német evan­gélikus gyülekezetből, amelyben ' az akkori ébredésnek a gyümölcseként a racionalizmus végleg kiszorult az egyházi'életből, és a biblia ismét el­foglalta a maga méltó helyét mint a hitéletnek egyetlen forrása és funda­mentoma. A gyülekezetek tagjainak nagyrésze még az óhazában átélte a porosz unió körüli harcokat. Egy részük egyenesen hitéért és meggyő­ződéséért hagyta el régi hazáját. Ter­mészetes, hogy ezek a gyülekezetek a biblia mellett az evangélikus egyház hitvallási iratait is nagyon komolyan vették. Ebből a 101 évvel ezelőtti 12 gyülekezetből egv évszázad alatt 4000­nél több lett. Az egvházlagok száma pedig másfél millión felül van. Ha a Missouri Zsinatot jellemezni akarjuk, azt kell mondanunk, hogy biblikus és hitvallásos egyház. Az egész egyházi élet a bibliához iga­zodik. A missouriak számára a biblia Isten szószerinti kinyilatkoztatása. Vallják a régi lutheránus atyákkal együtt a verbális inspirációt Mivel a biblia Isten szószerinti kinyilatkoz­tatása, ezért tévedhetetlen és a leg­főbb tekintély minden kérdésben. A bibliával ellenkező tanítást pedig a Missouri Zsinat nem tűr meg a maga kebelében. A biblia a hitélet forrása. Az ebből a forrásból merített liilet vallják meg az evangélikus egyháznak a hit­vallásai, ahogyan azok- az 158ü-ban megjelent Concordia-könyvben van­nak. A hitvallásoknak itt sokkal na­gyobb tekintélyük van, mint más egy­házakban. A hitnek csak másodla­gos forrásai itt is, de forrásai. Nem „amennyiben", hanem ..mivel" min­denben megegyeznek a bibliával. A biblia és hitvallásaink tiszta tanítása nyomja rá leginkább a maga bélye­gét erre az egyházra.. A tanítás mellett teljesen háttérbe szorul mindenféle egyházi szervezet. Egyházszervezetük nem püspöki és nem is presbiteri, hanem zsinati, de teljesen mellékesnek tartják ezt. hi­szen a biblia nem mond semmit az egyházi szervezetről. De amit ide­vonatkozóan megtalálunk a bibliában, ahhoz végsőkig ragaszkodnak. A biblia és hitvallásaink értelmében az egyház a szentek közössége a gyüle­kezel. Tulajdonképpen mindig a helyi gyülekezetben valósul meg a bibliai egyház. A bibliában nem is találunk gyülekezetek felett álló szervezetei. Luther is a helyi gyülekezetet tekin­tette minden egyházi halalom leté­teményesének. így van ez itt is. A helyi- gyülekezettel szemben a ma­gasabb egyházi közületeknek csak alárendelt szerepe van. Csak az ellenőrzést gyakorolják az egyes gyü­lekezetek felett, de intézkedési és tör­vényhozási joga felettes közületnek nincsen, csak a gyülekezetnek. Ezért majdnem minden gyülekezetitek kü­lön egyházi alkotmánya van. A gyüle­kezettel szemben az egyházkerület egyházmegye itl nincsen) csak az intés és a kizárás hatalmát gyako­rolhatja abban az esetben, ha a gyü­lekezet a tiszta tanítástól eltér, vagy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom