Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.
BOTTA ISTVÁN: Wichern.
ben el kelleti ismernem, hogy a tanításban a fekete szín felcserélődött a szürkével... Hegel tanítása s rokon szisztémája akkor még ismeretlen volt előttem. Hamburgban való tartózkodásom 1830. Mihály napján a kiengesztelésről szóló tanítás átütő jelentőségére tett figyelmessé. Szülővárosom theologusai közötti feszültség vezetett erre. Hamburgban olvastam Stier értekezését a kiengesztelésről... Az egyháztörténeti tanulmányok új világosságot nyertek számomra, mintha eddig soha nem értettem volna megg őket s mintha most először hallottajm volna igazán s fogalmaztam volna meg a kérdést igazi értelmében, (most 31 telén) : honnan jön a gonosz, mely az egész történelmen, átvonul? De nem csupán azt kérdeztem meg most, hogy honnan jön, hanem, hogy hová jut? Krisztusnak, a kiengesztelőnek kellett magára vennie.. . Az Úrnak a szenvedése a bűn következménye volt számomra, de mindig abban az értelemben, ahogyan bűnre való emlékezést okoz^ Ezzel, úgv éreztem, megoldottam a problémát s a megbékélést s a megváltást és a bűnnek eltörlését a Krisztussal való közösségben és közösség által találtam meg és a hitet Krisztussal való közösségként kerestem...« (Tagebuch 231. sk. 1.) Wiehern számára tehát ez a második forradalom felveti a gonosz problémáját. Felveti, de nem oldja meg, mert a forradalom csak felvetheti, de a Szentírás oldja meg a problémákat. Schleiermacher elő; adásai »újból« felvetik a kérdést és akkor már érzi, hogy Schleiermacher "bünfogalma nem fekete, hanem csak szürke. Már tapasztalatai alapján érezte, hogy a bűn sokkal sötétebb hatalom és ellenségesebb erő, hogysem még a legcsillogóbb hegeli logikával s még egy antithesisbe állítással is az ember hatalma alá tudná gyűrni és élete szolgálatába tudná állítani. Csak Isten tudta megtenni, hogyha kereszten a bűnt is megváltó terve szolgálatába állította. így és ekkor értette meg először Wichern egész e\isteneiálisan és teljes mélységében a bűn fogalmát. És ekkor nyert teljes jelentőséget nála a másik pólus is: a kegyelem. Mert »a bűnről szóló tan és a megváltásról szóló tan van egymással felbonthatatlan kölcsönös viszonyban. Minden hiba, melyet a bűnről való fogalmunk megalkotásában elkövetünk, alkalmas arra, hogv elhomályosítsa Krisztus megváltói érdemét és viszont, ha Krisztus megváltói személyét és művét nem ismerjük el annak, aminek az evangélium mondja, akkor ez megakadályozza a bűn valószerű, halálosan komoly megítélését.« (Pröhle: A hit világa 187. 1.) Wiehern nemcsak a bűn teljes mélységének megismeréséig jutott el, melyből azután következett a kegyelem csodálatos fényének fel világolása, hanem vallotta azt is, hogy minden emberi nyomorúság eredendő forrása a bűn és hitte, hogy egyedül Jézus Krisztus az, aki megszabadíthat egyéni, családi, egyházi és nemzeti életünk bűneitől. Ezt a hitét nem rejtette véka alá és nem elégedett meg szóban és írásban való puszta hirdetésével, hanem megmentő cselekedetté váltotta át. így vált a bűnbocsánat pedagógusává és a belmisszió atvjává. 1848 cló:mcnyei\e\ kell tisztában lennünk elsősorban, hogy megismerjük a szálakat, melyek a wittembergi egyházi napokhoz vezettek. Mielőtt kitört a harmadik forradalom, Wichern már jóelőre szcmügvre vette, hogyan kellene a sokféle területen folyó német szeretetmunkát a német népegyházon belül szervezetileg összefogni. A harmadik for-