Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.
DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.
azért van különbség a kegyelmi ajándékokban, a szolgálatokban, a cselekedetekben, mert ugyanaz a Lélek, ugyanaz az Úr, ugyanaz az Isten cselekszi mindezt mindenkiben. (I. Kor. 12, 4kk). Sőt az is nyilvánvaló, hogy nemcsak az apostolokban, nemcsak a »küldöttekben«, nemcsak az evangéliomhirdetésre és vigyázatra különlegesen rendeltekben van az Isten Lelke. Hogy aztán bár ugyanaz a Lélek, de különbség van a kegyelmi ajándékokban, ez még nem rendetlenség. A szolgálat jórendjével tehát összefér bizonyos dolgokban a különbség. De ami felől az Úr rendelkezett, abban feltétlenül érvényesülnie kell az Űr rendelésének, az Űr szerint való jórendnek. Ezért írta meg Pál a korintusiaknak az úrvacsora szereztetését. (I. Kor. 11, 23 kk). Ezzel sem rendelt mai értelemben való agendát, de továbbadta az Űr rendelését. Mindent összevetve: egyfelől az Űj-Testámentom tud a szolgálat főrendjének szükségességéről, az azon való őrködésről, egyes rendelkezésekről és intésekről, másfelől azonban az Űj-Testámentom nem tartalmazza a szolgálatnak a »rendtartását«. Nincs benne sem agenda, sem »egyházi rendtartás«, nincsenek benne az egyházi szolgák tisztének egyszersmindenkorra szóló regulái. (Akik szívesen tanulnak Schlattertől, olvassák el Luk. 11, l-hez írt magyarázatát!) Változhatatlan igényű az Űj-Testámentómban az Űr rendelése az evangéliom hirdetéséről, minden nép tanításáról, a keresztelésről és az úrvacsoráról. Ahol ez a rendelés teljesül, ott van jórendje a szolgálatnak. Ezen kívül és e nélkül nincs. 9. EGYEZTETÉS EGYHÁZJOGTANI ÉRDEKBŐL. . Eddigi vizsgálatunkban is olykor már összevetettünk locusokat. Szűk1 séges azonban, hogy szándékosan keressük az egységet közöttük. E közben számba kell majd vennünk eddig nem figyelt helyeket is. Mielőtt ehhez az egyeztetéshez hozzáfognánk, tisztáznunk kell a magunk számára, hogy milyen érdek vezet minket abban. Tanulmányunk tárgya az il. n. egyházfegyelem az Űj-Testámentomban. A vizsgálatunkat igénylő, ill. a vizsgálat alá kívánkozó helyek között találtunk olyant, amelyről bátran mondhatjuk, hogy pusztán egynáztörténelmi értékű. Ilyen pl. Pálnak az az »egyházkormányzati« ténykedése, hogy missziói útján elválik Barnabástól János Márk miatt. (Vagy talán mégis a fegyelmezés mintaeseteként van feljegyezve a Bibliában? Ha annak vesszük, akkor vétett a »fegyelem« ellen Barnabás, mert magával vitt olyan embert, akit Pál méltatlannak ítélt arra, hogy vele maradjon. Tegyen igazságot, akinek kedve van hozzá!) Viszont találtunk olyan Jocust, amely kétségtelenül az Úrnak a rendelését tartalmazza. Ilyen pl. az úrvacsora szereztetése. Figyeld I. Kor. 11, 24k-ben: »...ezt cselekedjétek ...« Az ilyen locusok már nem szorulnak további tanulmányozásunkra. De döntenünk kell most már azok felől a helyek felől, amelyekben nem egyenesen, közvetlenül az Úrtól vett rendelésről, ebben gyökerező gyakorlatról olvasunk, hanem olyasmiről, ami — bár a Léiek indításából (v .ö. Ján. 16, 13) — apostoli, emberi rendelés. Ezekből a helyekből is az Isten kinyilatkoztatását halljuk? Messze vezetne bennünket e kérdés súlyának a lemérése, a feleletkeresés. Ezért arra fogunk