Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.
DR. SÓLYOM JENŐ: Az úgynevezett egyházfegyelem az Új-Testámentomban.
lit szo valami egyszer elkövetett beszéd-bűnről. De nem lehet szó arról sem, hogy aki egyszer vagy eddig-addig ellenemondott, ellenállott a Szentléleknek, ellenkezett Vele, az örökre elveszett .Akkor, — hogy más példái ne említsünk, — Saulus még keresztyéimé sem lehetett volna, még kevésbbé apostollá, hiszen ő ellenszegült a Szent Léleknek. A Szent Lélek káromlása, a Szent Léleknek ellenmondás nem valami bt-zédbűn, nem \alami cselekvési, nem valami érzületi bűn, hanem a bűnös embernek a magatartása, azé, aki pusztán bűnös, nem hisz, nem bűnbánó bűnös, nem hivő bűnös. Meg nem térni, nem hinni, Krisztus kegyeiméi nem venni és mégis bocsánatot nyerni, ez az a lehetetlenség, amelyet Jézus megállapított. Talán nem is okozna annyi félreértést a szöveg, ha így fordítanánk: »Még aki az Lmberfiáoak mond ellent, annak is megbocsáttatik; de aki ellenmond a Szent Léleknek, annak nem bocsáttatik meg..« Az Emberfiának való ellenmondás és a Szent Léleknek való ellenmondás különbségét akkor látjuk meg tisztán, ha figyelünk a kifejezésre: Emberfia. Nem állana meg például ilyen tanítás: az Úrnak való ellenmondás megbocsáttatik. — Már most: aki ellenmond a Szent Léleknek, az a bűnben van, annak a bűne halálra, elveszésre, kárhozatra van. Az ilyen nem veheti a bocsánatot. Az ilyennel kapcsolatban nem az a dolguk a keresztyéneknek, hogy könyörögjenek érette, hanem az, hogy térítsék meg. Ahol a keresztyének olyanokkal találkoztak, akik ellene igyekeztek a Szent Léleknek, ott nem húzódtak félre, hanem prédikálták az evangéliomot. V. ö. Csel. 7, 51; I. Thessz 4, 8. Vizsgálatunk eredménye: a Szent Léleknek ellenmondás, az evangéliom megvetése, az Űr »meg nem becsülése«, a nem-hit tvalóban nem fér össze a bocsánattal. De nincs aq embernek olyan tevőleges bűne, amelyre ember azt mondhatná: ez nem bocsáttatik meg. Keresztyén ember sem mondhatja. Keresztyén ember bűnéről sem. 6. »MI KÖZE HÍVŐNEK HITETLENHEZ?« Az ú. n. egyházfegyelem ú. n. bibliai alapja tekintetében számba s okták venni 11. Kor. 6, 14kk-et. Itt olvassuk: »Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!« »Mi a közössége hívőnek hitetlennel?« Valóban kemény és tömör figyelmeztetés ez, hogy Krisztusnak a népe ne közösködjék olyanokkal, akik nem az Ö népe. Érthető, hogy egyesek a maguk Felfogásának az igazolása végett szívesen hivatkoznak rá. De ha ilyen hivatkozás nem történnék, akkor voltaképpen nem is kerülne elénk ez a locus, mert itt Pál nyilvánvalóan attól óvta a korintusi keresztyéneket, hogy tartózkodjanak mindentől, ami ellenmond Krisztusnak, ellenmond a hitnek, ne legyen részük olyasmiben, amiben részük van a Krisztusban nem hivöknek. Különösképpen is kell gondolnunk a pogányok áldozataiban való részesedésre; ne vegyenek részt a pogányok áldozatain, sőt még ne is egyenek a bálványáldozati húsból. V. ö. I. Kor. 10, 15kk. Ám tegyük fel mégis, egyesek kedvéért, hogy Pál itt olyanokról beszélt, akik nevezetre ugyan keresztyének, valójában hitetlenek. ,Ha ilyenekről beszélt, akkor ez megint csak valami »elvi"« értékű intés volt, mert hiszen akkor fogható hasznuk nem volt belőle a korintusiaknak. Akkor vagy megelégedtek a korintusiak ezzel az általános figyelmeztetéssel, vagy megkérdezték egymást: ki hát közülünk a hívő, és ki a hitetlen? Ök is nagyon jól tudták, hogy senki sem tud belelátni a
