Evangélikus Theologia 1948. 2.szám.
DR. H. GAUDY LÁSZLÓ: Néhány fejezet az igehirdetés elméletéből.
olvasót vag}" a hallgatót, nem mai értelmezésben vett gyakorlattal, hanem emberi valóságérzettel és elfogadandó meggyőződéssel. Ebből a gyökérből kristályosodott ki az igehirdető gyakorlata. Jaj annak, aki Ciceróra viszi vissza a beszéd kezdeteit. Az egyház szolgáinak sokkal jobb mesterei vannak Cicerónál. Szerencsére beszédeink nem e világból valók és nem e világ számára készülnek kizárólag s látszólag ismétlődő formáikban mindig egyet tesznek világossá: áll Istennek az uralma a mai világ felett s ez a Király még ma is beszél az ő hallgatóságához. A megindításban hivatkozni kell erre a »tényre. Kem kérkedő és fennhéjázó hangon, hanem eme tény bizonyosságának hűségével. Isten nevében hívja fel az igehirdető a figyelemre, hallgatásra, várakozásra, reménységre és szívbeli meggazdagodásra a gyülekezetet. S ebben az elöljáró szózatban az igehirdető személytelenül kell megbizonvosítsa a szolgálat "örömét és lelkesültségét. Adni és mutatni kell azt, ami a gyülekezetet a hétköznapiból, a megszokottá váló letargiából, a bűnökben való megmerevedésből képes kiemelni. Tisztultabb légkört teremt maga körül az igehirdető 1 a szent dolgokhoz való invitálása közben. Személyével, magatartásával, szavainak áhítatával, várakozó lelkesülésével feltárja a saját maga izgalmát is az el mondandókkal szemben s ezt az; izgalmat tudatosan át akarja ragasztani a gyülekezetre is. Megkönnyíti a megindítást az egyházi ünnepkörök mondanivalója. Legfőképpen emiatt van mód és alkalom arra, hogy az igehirdető utalással es vonatkozással a napra és az Igére, még jobban elmélyítse azi Igéhez való kapcsolódást. A textus gondolatától függetlenül, de arra: való gondolással s az ünnep jelentőségére való rámutatással tartalma és mondanivalója lesz a megindításnak. A megindítás sohasem tartalmazhat nyugtalanító elemeket, hanem mindig békés, nyugodt mondanivalókat tár a hallgatóság elé. A megindításban kerülje az igehirdető azt a régi gyakorlatot, hogy e részben igyekezzék összekapcsolni az oltári és ézószéki igék szavait. Természetesen a megindítást befolyásolja az a tény, hogy, a textus mely könyvből vétetett. Történeti könyveknél a tartalmi gondolategység érdekében egyszerűen a történelemnek valóságát kell megbizonyítani. A próféták írásaiból vett textusoknál kerülendők a bibliai emberekre való hivatkozások vagy azoknak mintaképül való állítása. A költői írásoknál ne legyünk csodálói és hódolói a poémáknak, mert az írás költői nem lírát, hanem imádságot írtak s vallomásokat állítottak a világ emberei elé. Az evangéliumok minden során Jézus szemei pihennek, minden hang az ö szava. Ezeket levenni a földre és az emberek elé tenni, vakmerőség. Az evangéliumok nagyon ismert történeteinél érzékeltetni kell, hogy ennél a szentségnél is hódol az igehirdető. A jövendölő*iratok kijelentéseínéi a legnagyobb óvatosság is kevés és itt az a cél, hogy' íkorunk kíváncsiságát egészen letompítsa az igehirdető. Nagy bűn volna napjainkban az, ha jövendölő iratokból valaki csak azért prédikálna, hogy az atom- . problémát közelvigye a gyülekezethez. A megindítás mondatai gördülékenyen folyjanak. Már az első mondatból meg kell állapítsa úgy a gyülekezet, imint a legkritikusabb hallgató, hogy az igehirdetőnek jól kiépített beszéde van. Nem kétséges,
