Evangélikus Theologia 1948. 1.szám.

DR. NAGY GYULA: Az Una sancta útján.

hogynem az embereknek.« (Ap. Csel. 5,29.). Amikor tehát összeütközésbe kerül az istenhit a politikai hal alommal, akkor habozás nélkül Istent választja az Újszövetség és hátat fordít az emberi hatalomnak. Az apostoli levelek gazdasági és társadalmi vonatkozásaiban sokat emlegetett jelenség a jeruzsálemi gyülekezet szeretet-kommunizmusa. Amit az ige így fejez ki: »Mindenük köz vala.« (Ap. Csel. 2,44—45.), az nem mai értelemben. vett köztulajdoni rendszer, hiszen nem állami, nem kényszerítésbeli, hanem hitbeli, önkéntes vagyonközösségen alapult a tanítványok testvéri együttléte. Ebben az uralkodó vonás a testvéri szeretetszolgálat, egymás iránt a Szeretet Királyának nagy parancsolata szerint Másik jellemző vonás a testi munkának a megbecsülése. Abban a korban, amikor a szabad görög ember »banauzia«-nak tekintette a testi munkát, ami csak rabszolgához méltó, hangzik el Pál apostol szava arról, hogy olykor tulajdon kezeivel munkálkodik, hogy vaiami módon másoknak terhére ne legyen. A kemény ószövetségi ítélet: »Aki nem dolgozik, ne is egyék«, paranccsá teszi a munkát, s elvesz róla minden lealacsonyító jelleget. A Filemonhoz írt levél hatalmas illusztrációja annak, hogy egyeílül Jézus Krisztusban omlanak le a társadalmi válaszfalak. Onesimus, az urától megszökött rabszolga, megtérése után, úgy kerül vissza File^ monhoz, az úrhoz, mint testvér a Krisztusban, Az állatszámba menő rabszolga és a jogokkal bőven felruházott úr, immár egyenlők Krisztusban,. mitse törődnek a világ társadalmi különbségeivel, Filemon Onosimust, mint Pál apostol »szívét«, úgy fogadja magához. A Jézus Krisztusban támadt új élet megújítja az összes életviszonyokat, a politikum hatalmi, gazdasági és közösségi problémáiban egy aránt, Isten akarata alá rendezve azokat. Az Újszövetség útmutatásával voltaképpen meg is találtuk a Szükséges irányvonalat, amely a keresztyénség és a politikum kérdésében zsinórmértékül szolgál. így most már a továbbiakban az igének a fé-> nyénél vizsgálhatjuk meg azt, hogy az egyháztörténelem folyamán az egyház menny iben volt hű vágy lett hűtlen ehhez á zsinórmértékhez. 4. A reformáció előtt. A keresztyénséget a három első évszázadban semmiféle politikai hatalom sem támogatta, sőt terjeszkedésének útja elé akadályokat gördített. A római birodalom, amelyet a híres római jog és a hatalmas, hadsereg tartott össze, türelmesen viselkedett minden vallással szemben. Nem törődött a zsidók körében keletkezett viszályokkal, amikor a feldühödött főp.apok és farizeusok Istvánt megköveztették, értelmetlenül állt azokkal a vádakkal szemben, amelyekkel Pál apostolt illették. Igazi összeütközés a keresztyénség és a római birodalom között csak akkor pattant ki, amikor a római államhatalommal, a császár személyével kerültek ellentétbe a keresztyének. Hivatalosan is megvádolták őket lállamellenességgel (hostis rei publicae) felségsértés (crimen laesae majestatis) sacrilegium bűnéért, sőt istentagadásért is (atheotés). A keresztyének az egyetlen urat, a Kürios-t, Jézus Krisztust imádták, s nem-