Evangélikus Theologia 1948. 1.szám.
DR. NAGY GYULA: Az Una sancta útján.
fel. Szembeszáll a szocializmussal, kommunizmussal, a vallás- és sajtószabadsággal, a bibliatársaságokkal, stb. A LXXX. pontja szerint: »Átkozott legyen, aki azt mondja, hogy a római pápának ki kell ési ki lehet békülnie és összhangban kell és lehet lennie a haladássaL, a liberalizmussal és a modern civilizációval.«. A híres »Rerum Novarum« enciklika a szocializmussal, szakszervezetekkel és hivatásrendekkel foglalkozik s gazdaság-politikai kérdéseket is érint, ugyanúgy, mint a negyvenedik évfordulójára kiadott »Quadragesdmo Anno« enciklika. Az egyes országokban működő katolikus pártok mind a katolicizmus beleszólásának a megnyilvánulását jelentik' a külső politikai életbe. De nemcsak a katolikus és református, hanem az evangélikus egyház sem zárkózik el attól, hogy alkalomadtán külső politikai ügyekbe beleszóljon. Külföldi példa a német és norvég evangélikus egyház harca. Hazai püspöki karunk is többször intéz átiratot a kormányhoz. E kiragadott példákból is látszik, hogy valamiféle kapcsolata van a keresztyénségnek a külső élettel. Az egyháznak, a Krisztusban hivők közösségének az élete bele van ágyazva a külső emberi közösségek életébe. Ezernyi szál és kapcsolat fűzi őket egybe egymással, hiszen a keresztyén ember benne él az aristotelesi értelemben vett »Pólis«-ban, s keresztyén élete az állampolgárok »politeia«-jában valósul meg és jut teljességre. A keresztyénségnek és a politikumnak kétségtelenül van valamiféle kapcsolata, hiszen a keresztyén ember egyszerre tagja az, egyháznak és a külső politikai közösségnek, az államnak. Az egyházban, mint »comm'unio sanctorum«-ban, valósul meg Isten életet újító hatalma s ez az újjászülő erő hatással van a keresztyén ember minden, élet megnyilvánulására, ennek kiáradó és kiterjedő jellege van az egész élet számárja. A politika viszont a közösségek, főleg államok vezetésének az elmélete, vagy pedig átvitt értelemben a közösségvezető tevékenységek irányítása, illetve javaslattétel a vezetésre. Amint a keresztyénség az élet egészét átható folyamat lehetőségét rejti magában, úgy a közösségvezető tevékenység számára is van mondanivalója, s az életnek a közösségi, állami berendezésének a mikéntje sem lehet közömbös számára. Hiszen a keresztyén élet nem elvont elvek síkján valósul meg, hanem ott is, ahol »zúg az élet tengerárja«, kint a .mindennapi életben, a hétköznapok sodrában. A keresztyénséget sohasem lehetett elefántcsont toronyba zárni, mert Isten igéjét hirdette az élet egésze, tehát a külső politikai közösségek, az államok felé is. ViszonU a politikum sem nélkülözheti a keresztyénségben rejlő örökkévaló erkölcsi tőkét és életújító hatalmat, a belső lelki értékek elvesztésének a következménye nélkül. Ennek bizonysága az egész egyháztörténelem, amely ebből a szempontból nézve nem egyéb, mint állandó küzdelem a keresztyénség és politikum egymáshoz vyaló viszonyában a helyes ésidőszerű kapcsolat megtalálásáért. Ennek a kapcsolatnak a hullámzását figyeljük meg a következő kérdésen keresztül: az élet természeti, külső' viszonyaiba, a társadalmi összefüggésekbe, az állami életbe, általában a *polis«-nak az ügyeibe meddig volt a keresztyénségnek beleszólási határterülete? Mielőtt azonban ezt a kérdést a történelem folyamán vizsgálnék}, megelőzőleg tekintettel kell lennünk az egyház sajátos alapvető tulajdonságára. Arra, híogy tagjai a Szentlélek által egybehívottak, tehát?
