Evangélikus Theologia 1948. 1.szám.

DR. NAGY GYULA: Az Una sancta útján.

amely az egyházak közötti minden különbözést elitéi és érette mindeniktől egyformán bűnbánatot kíván. Van olyan szakadás, amely valóban bűn (I. Kor. 1,10. kk.). De vannak olyan szakadások, amelyek a Krisztus igaz ismeretéhez, az Isten igéjéhez való hűség szükségszerű következményei (Gal. 1,8.). A földi egyház egyre inkább világgá lehet. Bűn-e, ebben az esetben a vele való szembefordulás és a Krisztus igéje es igazsága melletti megmaradás? Vájjon volt-e és bűnbánat tartandó e a miatt is, hogy az egyház a reformációban kilépett a régi, üressé és halottá lett középkori egyházi keretek közül, és újra a tiszta ige, a Krisztusrendelte szentségek alapjára helyezkedett? 2. Sokszor felhangzik a vád az egyházi »konzervativizmus«, a »szűklátókörű .konfesszionalizmus< ellen. Ezek elleni orvosság lenne az egyház »dogmáinak« visszavezetése néhány alapvető, közös tanításra. De vájjon a konfessziók sutbadobása jelentene-e megoldást? Az igazság, a kijelentés igazsága, egy. Szükségszerűen megköveteli tehát az e felöl az iguzság 'felöl való határozott es világos hitvallást, konfessziót és vele a más véleményektől való elhatárolódást. A konfesszió elvetése azt jelentené, hogy a régi, tisztázott meggyőződés helyére új tisztázatlanság és bizonyságtalanság lép, ami \ iszont előbb-utóbb megint új konfessziók kialakulásához vezetne. 3. Nem látja végül tisztán az egyház e világi, történeti adottságának velejáróit és az egyház életét is terhelő bűn súlyát az, aki — akár "közeli, akár távoli jövőben — itt a földön várja és reméli az egyházaknak egyetlen • ilágegyházzá való egyesülését. Krisztus Urunk valóban ígéretet ád népének: Lészen egy akol és egy pásztor. (Ján. 10,16.). De meggyőződésünk szerint ez nem ebben a világban, a bűn világában, hanem annak megsemmisülésével következik be. Az egyházak szétszakadozottsága a világnak és a bűn hatalmának a történeti egyház keretei közé való be<hatolásából származott. Azt remélni, hogy ez a folyamat ta visszájára, fordítható és teljesen megszüntethető, annyit jelentene, mint -ibban "reménykedni, hogy a bűn és' a világi a földi egyházból teljesen eltávolítható. Ha ez a belső kiváltó ok megszűnnék, egyedül akkor reménykedhetnénk a konfessziók és egyházak nélküli világegyház eljövetelében. Ez az optimizmus azonban a bűn világában indokolatlan. Teljes reménytelenség és tétlenség tehát az álláspontunk az egyházak egysége, ennek munkálása és sóvárgó xárása dolgában? Korántsem! Mindig a szemünk előtt kell állnia Urunk főpapi imádságának: »Hogy mindnyájan eggyek legyenek .. ., hogy elhigyje a világ, hogy Te kiild:tél engem.« (Ján. 17,21.). Ha a külső — hitvallás- és szervezetbeli — egység, tehát a látás útja, a bűn és világ rajtunk való hatalma miatt itt a földön elzárva marad is előttünk, egy út mégis nyitva áll számunkra. .4 hitnek az útja. A hit azt is érzi és megtapasztalhatja, amit a szem nem láthat meg. S a hit tapasztalata nem kevésbbé valóság! Az Apostoíi Hitvallásban közösen is megvallott hitünk szerint ez az egység az egyetemes keresztyén anyaszentegyházban már most valóság. Krisztus hívei minden egyházból összetalálkoznak a hitnek ebben a belső, lelki egységében. Az egy Úrra irányuló hit, az egy keresztség s az egy Lélek, amely világkonferenciákon vagy kis bibliakörök lelki kohójában valósággal az egy Test tagjaivá teszi különböző egyházak keresztyénéit, véghezvihet i azt a csodát is, hogy földi egyházuk nem egymás ellen hadakoznak, hanem találkoznak a Krisztus fösége és urasága alatt, együtt.