Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ : Az evangélikus egyháznak mint közösségnek a története. (Vázlat.)

blematikus a koinónos-ból való szóképzés (koinonologia), azonban ez is talán többször fordul elő profán^ mint »keresztyén társértelemben. Egyébként jó tudni, hogy a koinónia szó sokkal többször fordul elő az Uj Testámentomban, mint azt az ú. n. Károlvibibiiafordítás sejteti (v. ö. Gal. 2,9; Fii. 1,5; 3,10; — lásd továbbá a koinónein igét is). Amit nvújtok, még a vázlat szóra sem méltó. De kezdetleges állapotban is közreadom dolgozatomat, mert csak másokkal munkaközösségben lehet igazán előbbre jutni a theologiában. Próbálkozásomról való számadásom serkentése másoknak s magamnak egyaránt, hogy tanulmányozzuk együtt, sürgősen és mélyrehatóan a koinónia tón hágión minden \ onatkozását. Pléldának okáért akár az ökumenikus gondolat, akár az egyházfegyelem ügye foglalkoztat bennünket, minduntalan szükségét látjuk, hogy ki legyen dolgozva számunkra az egyháznak, mint közösségnek a theologiája. Dolgozatomban kijelölök korszakokat, azonban a vázlat jellegéből természetesen következik, hogy a korszakoknak mind a határa, mind a rövid jelölése ideiglenes. A további kutatás gyökeresen megváltoztathatja a hazai evangélikus koinoiiistoria felépítését. I. A gyülekezet reformációjának a kora. Kezdettől kb. 1575-ig: Előzmény. A reformáció előtt a magyar keresztyének átlaga koinologiai szempontból nyájat alkotott. À reformált gyülekezet előzője olyan viszonyban volt a plébánoshoz, mint a nyáj a pász.torához. Ez a tény határozta meg a lelki nyáj tagjainak egymáshoz való viszonyát is. Akik többre, akik magasabb fokú közösségre vágyódtak, azok vallásos társulatokba (vallásos céhekbe, testvérüzletekb'e) tömörültek. A helyi vallásos társulatok aztán országos, sőt világviszonylatban mise-, ill. imaszövetségre léptek egymással. Ez a rendszer kielégítette a buzgó lelkeknek azt a vágyát, hogy minél erősebben biztosítsák üdvösségüket, de azt az emberi becsvágyat is, hogy saját döntésük szerint legyenek másokkal egytársaságban. A vailásos céhnek éppen a kegyesség ápolása és az önkéntesség volt a jellemzője. Azt a rendszert, hogy a plébánián belül magukválasztotta társulatokban, maguképítette oltár előtt, magukfizette oltáros papok vezetése alatt éltek az egyház tönregéből kiváló keresztyének — főképpen a városokban, — jóljel 1 e mzöen nevezte egy római katolikus történész fészekrendszernek. A középkor alkonyán a magyar keresztyének mind a római katolikus egyházhoz tartoztak, de Magyarország lakosságának ekkor már jelentős része tartozott a keleti keresztyénséghez. A nyugati és keleti keresztyénség tagjai egymással nem vállaltak közösséget, kölcsönösen szkizmatikusoknak tartották egymást. Annál erősebb volt a római katolikusokban a római egyházzal való közösség tudata, számukra az egyház egyszerűen azonosult a római katolikus egyháztesttel. Másképpen áll azonban a dolog a keresztyén univerzálizmussal; az a gondolat, hogy a keresztyén népek