Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

D. NYGREN ANDERS: Az állam és az egyház.

leit. Ilyen felfogás sohasem hivatkozhatik Lutherre. Ö tiltakozik minden ilyen törekvés ellen: Isten akarata ellen való megkisérelni a világot evangélium által kormányozni. A világ kormányzására Isten egy egészen más hatalmasságot rendelt, ott az ő akarata szerint kell hogv hatalom ,és jog legyen, ott ellent kell állni a gonosznak, ott a pallost kelt használni. A világ Istennek egy; másik hatalmassága alá tartozik, mint az evangélium. Mármost mit jelent ez, iamikor Luther olyan éles határvonalat húz az Isten birodalma és a világ birodalma között, lelki és a világi hatalmasság között? Vájjon nem jelenti ez azt, hogy á világi életet felszabadítja a maga sajátos törvényei szerint való igazodásra, és hogy mi ott olyan területtel állunk szemben, ahol a keresztyénségnek semmi beleszólása nincs? Vájjon nem jelenti er azt, hogy Luther — amint azt kifejezték — a politikai élet öntörvényszerüségét proklamálta? Az evangélikus theologia területén, különösen a német theologiában, erre a késrédsre az utóbbi esztendőkben nagyon gyakran igent mondtak. A keresztyénség — mondották — az ember belső életével foglalkozik, az Istennel való személyes élettel, a világi és politikai élettel azonban semmi tenni valója nincs. Annak megvan a maga dinamikája és sajátos törvényeit követi. A keresztyénség oldaláról tehát túlkapás az, ha megjelenik és néhány keresztyén vagy erkölcsi mértéket kíván alkalmazni a politikai életre. Ezzel megérkeztünk az időszerű megbeszélés főkérdéséhez: »Luther viszonya az államhoz« és általában a politikai élethez. Mély alázattal kell megállapítani, hogy milyen gyönge és törékeny a theologia, és milyen könnyen kerül a jelenben érvényesülő idegen nézetek hatalma alá. Egészen \ilágos, hogy bizonyos politikai irányzatok számára különösen is terhes gondolat volna az, hogy a világi, a polhjkai élet egy másik akarat, az Isten akaratja, előtt hajoljon meg; és az is nyilvánvaló, hogy a politikai jön tör vényszerűség elméletei nagyon jól összeegyzetethetők a jelen macchiavellista hatalmi politikával. Azonban Luthert a politikai öntörvényszcrűség szekularizációs gondolatának szószólójává tenni egy kissé túlságosan otromba tévedés. Senki sem'harcolt annyira a világi élet elszekularizálódása ellen, mint Luther. Nála senki sem érvényesítette jobban azt a gondolatot, hogy a világi l a almasság éppen úgy, mint a lelki, magának Istennek a hatalmassága, és hogy Isten sehol jobban, mint éppen itt. tartja kezében a gyeplőt. Hogyan lehet akkor ői felelőssé tenni olyan gondolatokért, amelyek igazolják az állami és politikai élet öntörvényszerűségét és öndicsőségét? Nem szükséges Luthernek »A világi felsőbbségről« szóló munkájából sokat elolvasni, hogy nyilvánvalóvá legyen, mennyire hamis az az állítás, hogy a keresztyénségnek szerinte bármi köze is lenne az áílami és a politikai élethez. Említett iratának előszavában, mindjárt az első sorokban, azt mondja, hogy itt »írni akarok a vilá.gi felsőbbségről és annak pallosáról, miképen kell azt keresztyén módon használni.' Luther tehát nagyon jól tudja, hogy van a hitalom használatának egy keresztyén és egy nem keresztyén módja, iés hogy a lelk^ rend feladata s kötelessége megtanítani a pallosnak.