Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

Tájékoztató - MOLLAND EINAR: A norvégiai evangélikus egyháztörténete a német megszállás alatt. 1. Norvégia egyháza 1940—1944.

A püspökök eis« pásztorlevele. Az igazi egyházi harc akkor kezdődött* nieg, amikor 1941 februárjában a norvég egyház püspökei pásztorlevelet küldtek gyülekezeteikhez. Most már az egyház is szólt a norvég néphez az ország állapotáról, mégpedig méltósággal és világosan. Ih'trom dologról szóltak a püspökök pásztorlevelükben. Az első a rohamosztagosok erőszakos fellépése. A rendőrség nem léphetett közbe, amikor azok védtelen embereket támadtak meg, sőt a rendőrség a rendőrminisztériumtól parancsot kapott, hogy „tevőlegesen csatlakozzék a rohamosztagos alakulatokhoz". Továbbá utaltak a püspökök a jogbizonytalanságra, amely azzal állott be, hogy a legfőbb törvényszék tagjai lemondásra kényszerültek 1940 decemberében. Ennek oka az volt, hogy a legfőbb törvényszék sok esetben tiltakozott a birodalmi biztos népjogellenes rendelkezései ellen; az lizt felelte, hogy ő az egyetlen, aki a rendelkezések jogosságát megállapítja. Végül pedig megemlítették azt a rendőrminisztériumtól származó rendeletet, amely a lelkészek gyónási titoktartását függesztette fel. A pásztorlevél kiadása előtt, január 15-én a püspökök egy felterjesztést nyújtottak be a kultuszminisztérium vezetőjéhez, Skaneke professzorhoz, az említett három ügyijén. Ez a felterjesztés igen bátor hangú volt. Az egyházról és jogrendről szólt. Két héten belül nem kaptak választ levelükre. A püspökök közül hárman, Rerggrav, Stören és Maroni látogatásra jelentek meg tehát az államtanácsnál és egy memorandumot nyújtottak át a püspöki kar nevében. amelyben a püspökök már igen kemény hangon beszéltek: „Amikor egy nép felsőbbsége erőszakot és jogtalanságot engedélyez és nyomást gyakorol à lelkekre, akkor az 'egyház a lelkiismeret őrizője. Egy emberi félek többet jelent, mint az egész világ Ezen hivatásunk alapján felhívjuk népközösségünk vezetőembereit. hogy vessenek véget mindannak, ami Isten szent parancsolatai ellen van, legyenek tekintettel a jogra, az Igazságra, a lelkiismereti szabadságra és minden jóra, és mindenben szilárdan Isten parancsolataira építsenek. Hasonlóképpen figyelmeztetjük felhívásunkban népünket is, hogy kerüljön minden erőszakot és jogtalanságot. Ez éppen úgy szól nekünk is, mint a közösségi életünk körül folyó harcban résztvevő másik félnek ... Mindannyiunk felett Ő áll, aki a lelkek Ura. Az emberek lelkiismerete gyülekezeteinkben fel van zaklatva és mi kötelségünknek tudjuk azt, hogy az államférfiak meghallják az állam szavát." Három nappal a Skanckeval való találkozás után a püspökök levelet kaptak a kultuszminisztertől. A válasz nem volt kielégítő. A püspökök azt választották, hogy nyilvánosságra hozzák az egész levelezést, előszóval ellátva, gyülekezetekhez intézett pásztorlevél formájában. A pásztorlevél utóiratában közölték a püspökök, hogy előzetes felkérés nélkül minden országos keresztyén szervezettől és szabadegyháztól kaptak értesítést, hogy azok teljes mértékben helyeslik és csatlakoznak a püspököknek a kultuszmmisztériumhoz címzett beadványához, Norvégia „összes keresztyénéi" — így hívják az említett közösségeket együtt — mind a püspökök mögött sorakoztak fel. De azt is sejthetjük, hogy a pásztorlevél a norvég keresztyének többi vezetőjének egyetértésével jött már létre. Ritkán vagy talán sohasem keltett ilyen nagy érdeklődést valamilyen irat történelmünk folyamán, mint ez a pásztorlevél. A püspökök 50.000 példányos kiadásban nyomatták ki. Igen sok példány érkezett meg a lelkészekhez, akikhez tulajdonképpen küldték, de igen nagy csomagok jutottak az államrendőrség kezei közé is. A rendőrség nemsokára parancsot is kapott, hogy rendezzen vadászatol minden egyes pásztorlcvélpéldány után A kiküldés utáni első vasárnapon kellett a szószékről felolvasni. Igen sok helyen meg is tették ezt a rendőrségi tilalom és a templomok rendőrségi ellenőrzése ellenére Oslóban, ahol a rendőrség ugyancsak megtiltotta a pásztorlevél felolvasását, a lelkészek úgy döntöttek, hogy engedelmeskednek a parancsnak, de ugyanakkor kihirdették a szószékeken, hogv a rendőrség adta ki ezt a rendelkezést. Az oslói templomok zsúfolásig telve voltak és halotti csendben mondották a lelkészek az igehirdetés után: „Ma pásztorlevelet kellene felolvasnunk, amelyet a norvég egyház püspökei küldtek a gyülekezetekhez, de a rendőrség elko-