Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Isten terve.

len végzését, hogy »megfizet kinek-kinek cselekedetei szerint« (Rónu 2,6). A világtörténelem nem olyan értelemben az ítélet, hogy a világ a maga tapasztalati eszközeivel ismerhetné fel, hogyan jutal­maz és hogyan büntet az Isten. Csak a hit véli\ felismerhetni életünk egyes fordulóiban, a nemzetek történetének változásaiban, a világ sorsának alakulásában hol Isten kegyelmének ajándékait, hol pedig ítéletének büntető csapásait. Annál nagyobb a felelőssége az Egy­háznak, hogy hirdesse; senki sem vétkezhetik büntetlenül. Egyesek éppen úgy mint a közösségek, családok, népek és nemzetek, a tár­sadalom és az állam egyaránt kell hogy mindig szemelőtt tartsák Isten törvényét és neki engedelmeskedjenek. Istennek ez a meg­m Uúhatailan törvénye lehet csak MéLifoljtatásunk alapja, ehhe,­kell igazodnia minden közösségi és társas (szociális) életnek, külön­ben saját a lapjait ássa alá és életfontosságú előfeltételeit semmisíti meg. Isten örökkévaló törvényének a hirdetése a világ felé az Egy­háznak küldetése, de egyúttal egyik legfontosabb szolgálata (is v melyet teljesíthet azok felé, akik a bűn és halál hatalmában vannak. Ennek a küldetésnek a teljesítésével lett a törvény >nevelőmester a Krisztusra« (Gal. 3,24). 6. Már hangsúlyoztuk, hogy az Egyháznak nem teladata, hogy az evangélium alapján próbáljon felépíteni társadalmi vagy gazda­sági rendet vagy kultúrát, ill. civilizációt. Még kevésbbé volna helyes, fut az Egyház valamilyen társadalmi vágy gazdasági 'endet, vagy valamilyen politikai életformát, valamely kultúrát (civiUzácift) ke­resztyén bélyegzővel látna el, illetve azt minősítené az egyetlen keresztyén társadalmi stb. rendnek. Intő figyelmezetéssel szolgál e tekintetben, hogy az első keresztyénség nem lépett fel sem szoci­ális, sem gazdasági, sem politika', sem kulturális programmai] Még az ókor legsúlyosabb szociális kérdésével, a rabszolga-kérdéssel szemben sem érvényesített az apostoli keresztyénség' ,forradaJmi törekvéseket Ellenkezőleg, Pál apostol a korintusiakat arra inti, hogy »kiki amely hivatásban elhivatott, abban maradjon« (I. Kor. 7,20). Onesimost pedig, a szökött rabszolgát visszaküldi gazdájá­hoz, Filemonhoz (lásd a Filemonhoz írt levelet). A szociális kér­dés megoldása az apostoli keresztyénség számára nem a szociális forradalomban van, hanem egészen másutt: Filemon a szökött rab­szolgát úgy kell hogy visszafogadja, mint »szeretett ^estvért« (Filém. 16). Pál nem írja Filemonnak, hogy tekintsen el a kártól, melyet neki Onesimos okozott, hanem magára vállalja a rabszolga által elkövetett jogtalanságot és Onesimos tartozását (Filém. '8). így alakul ki a gyülekezetben új testvéri viszony azok között, akik között szociális tekintetben súlyos különbség, sőt talán szakadék van. Ilven értelemben »nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, cem szabad, nincs férfi, sem nő: mert ti mindnvájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban,< (Gal. 3,28). Ez az új testvéri közösség lesz az alapjává azoknak az ;ntel­meknek, melyek az apostoli levelekben a gyülekezetben J-lő keresz­tvén testvérek szociális viszonyait rendezik. Egyfelől nár a gyüle­kezet maga is úf szociális közösség, olyan közösség azonban, mely alapvető módon részesedés Krisztus testében és vérében (I. Kor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom