Evangélikus Theologia 1947. 3.szám.

Dr. WICZIÁN DEZSŐ: Melanchthon Fülöp.

híveivel folytatott tárgyalások vezetése. Az ellenfelek, felismervén. Melanchthon gyengeségét, egyre nagyobb engedékenységre késztették. Hesszeni Fülöp felháborodottan írta ró,a, hogy úgy hátrál, mint a rák s nagy kárt okoz Krisztus evangéliumának. Hiába,, Melanchthon nem termett vezetésre, és jóhiszeműségével nem tudott, ügyes diplomata sem lenni. Még szerencse, hogy legalább az evangéliumi tanítás lényegéhez makacsul ragaszkodott, az evangélikus fejedelmek pedig végül is megakadályozták, hogy engedékenysége túllépje az elviselhető határt. .Nagyobb bajt okozott engedékenysége Luther halába után, amikor V. Károly császár a Schmalkaldeni szövetségben tömörült evangélikus rendek leverése után 1548-ban az augsburgi interimben rá akarta kényszeríteni az evangélikusokra a régi egyházi rend elfogadását. Móric szász fejedelemnek sikerült ugyan az u. n. lipcsei interimben országa részére némi enyhítést elérnie, Melanchthon pedig a császárnak ebben foglalt követeléseit a római szertartások, ünnepek és egyéb szokások elismerésére vonatkozóan elfogadhatóknak tartotta s ezt azzal indokolta, hogy mindezek csa'k külsőségés, közömbös dolgok s az evangéliumi hit tisztaságát es épségét nem zavarják. Az evangélikusok azonban felháborodottan utasították viszsza Melinchthon érveléseit s keményen elítélték meghunyászkodó magatartását. Fellobbantak azok a heves theologiai viták is, amelyek Melanchthon életének utolsó szakaszát rendkívül megkeserítették. Vágyva vágyta a halált, hogy megszabadítsa őt a theologusok dühétől. Nem volt szerencsés a svájci reformáció irányában tanúsított magatartásával sem. Zwinglivel ugyan nem vállalt közösséget, de Kálvin úrvacsorái tanításához vonzódást mutatott, híveivel pedig egyezkedési tárgyalásokat folytatott. Amikor azonban nyiltan színt kellett volna vallania,, meghátrált. Ezért Kálvin keményen megdorgálta, a lutheriek viszont titkos kálvinizmussal vádolták. Az a terület, amelyen Melanchthon a legjobban megállta a helyét: professzori hivatása, a tanítás és nevelés volt. Ez a terület volt az ó birodalma, itt fejthette ki igazán képességeit, gyümölcsöztethette tálentumáit. Ő maga bámulatosan nagy ismeretanyagotsajátított eí a legkülönfélébb tudományokbő', s ezr pompásan rendszerezett, világos, vonzó formában tudta 'továbbadni tanítványainak. Nem olyan tudós volt, aki önálló kutatással új felfedezésre jut, hanem aki fölényes biztonsággal tájékozódik és tájékoztat a sokrétű tudomány útvesztőjében. Ez az egyetemes tudománvos érdeklődése, humanista művelődési eszménye tartotta vissza attól, hogv egyedül és teljesen a theologia művelésére kötelezze el magát. Az egyetemen tartott előadásai sorában az újszövetségi iratok, a niceai hitvallás magyarázatai mellett az u. n. filozófiai tárgyak: dialektika, retorika, fizika, pszichológia, etika, azonkívül a történelem és általában a klasszikus nyelvek és írók ismertetése — aránvla^osan nagyobb teret nyertek. De az volt a meggyőződése, hogy ezek mind a theologiának a szolgálatában állanak, ezért a theologusoktól is megkívánta a klasszikus és profán tudományokban való jár-