Evangélikus Theologia 1947. 3.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Jézus az élet kenyere.

tak, úgy mondják, hogy Jézus először a tanítványoknak osztott £ azok adták tovább a kenyeret a népnek. Ez a szöveg, mely ,yalószinűleg a színoptikus fogalmazásból származik (v. ö. kül. Mát. l-L 19), lehet, hogy helyesen tükrözteti az esemény lefolyását, de János szövege nyilván hangsúlyozni akarja, hogv Jézus maga cselekszik & hogy ő maga adja a kenyeret, — az »élet kenyerét« —- a sokaságnak. Jézus — mondja az evangélista —• »vettß a kenyereket és hálaimát mondva kiosztotta« a sokaságnak : ugyanezeket a kifejezéseket találjuk az úrvacsora szerzéséről szóló, tudósításban. A nagy kenyércsoda és az úrvacsora között már az őskeresztyénség összefüggést látott: a nagy kenyércsoda mintegy szimbólumává lesz az úrvacsorának, általa mutatkozik meg Jézus úgy, mint »az e let kenyere«, -— amint utóbb a vitabeszéd során Jézus mondja. Az úrvacsora keletkezésének szoros kapcsolata van az utolsó páska-vacsorával, melyet Jézus tanítványaival együtt költött el : talán ebből a szempontból is jelentős, hogy az evangélista megaaja az Időpontot, mely körül a nagy kenyércsoda történt: ebben a csodában előre vetíti ragyogását az a páska, melyre a gyülekezet mindannviszor visszaemlékezik, amikor Krisztus »emlékezetére« töri meg hálaadással a kenyeret. Azonban a kenyércsodö. története a negyedik evangéliumban sem válik mintegy »előzetes« úrvacsorává s az evangélis.a. inkább csak sorok között emlékeztet az úrvacsorára. Ezt már az mutatja, hogy az öt árpakenyér mellett — árpakenyér inkább a szegények eledele volt! — ott van a »két halacska« is: a szárított hal ugyancsak a szegény néposztálynak a mindennapi eledele. Ezek olyan vonások az elbeszélésben, melyek mutatják, hogy az evangélista történetet ír le, nem szimbólumot elevenít meg a gyülekezet előtt. 14 Kétségtelen azonban, hogy ez a történet nemcsak az evangélistának volt több mint egy »történet«, hanem »jellé« lett a sokaság számára is. Jellé lett talán azért, mivel a messiástól is várták, hogy újból mannát adjon a népnek, mint egykor Mózes tette a pusztában: a 31. vers nyíltan utal erre. így válik a sokaság szemében a nagy kenyércsoda a messiási üdvkor elérkeztének a jelévé: 15 s ezer/ »akarják öt megragadni, hogy királlyá tegyék«. De Jézus felismeri a szándékot, hogy »készülnek hozzá«, felismeri, hogv ez a készülés hozzá alig jelent mást, mint hogy »ettek a kenyérből és jóllaktak«. Ezért eltűnik a sokaság szeme elől: Krisztus nem szolgáltatja ki magát a sokaságnak, nem adja magát a kezébe. Krisztust nem lehet úgy »megragadni«, kézbe keríteni, hogy mi rendelkezhetnénk vele. Jézus eltávozik »egymaga«, a hegyre. Mindig magában marad és társtalan. 6, 16—27: Jézus a tengeren. 6,16 Mikor beesteledett, lementek tanítványai a tengerhez és hajó "à*. 17 szállva a tengeren túl Kapernaumba igyekeztek. Már besötétedett, 18 de Jézus még nem érkezett hozzájuk. A tenger pedig háborgott, mivtl 19 erős szél fujt. Nos, mikor mintegy huszonöt vagy harminc futam-