Evangélikus Theologia 1947. 2.szám.

MOLNÁR RUDOLF: ökuménikus mozgalom es a finn egyház.

sem töltheti be hivatását, mert itt téves szeretetre törekszenek valamint az egész próbálkozást emberi erőnek értelmi törekvésekkel való egyesítésével akarják megoldani." „Bizony szükségünk van szeretetre, de nagy szükségünk van a téves szeretet kevesbedé-ére is. (Kin 12, 9; l. Tim. 1, -">.)" „Amikor Jézus azt mondja Mt. 24, 11-ben, hogy sok hamis próféta támad és sokakat megtéveszt, akkor Jézus nem akarja, hogy mi ezeket a hamis prófétákat szeressük." „A puszta ész-hit, vagyis a racionalizmus körülveszi a keresztyénséget, és nekünk éppen ezeket a pusztán ésszel hívőket, kiktől annyit szenved* a keresztyénség, kellene szeretnünk a stokholmi világkonferencia alaptanításai szerint, sőt i) szeretetben az ilyenekkel együtt kellene tanácskozni és el kellene határozni annak az új krisztusi léleknek, a népek közötti terjesztését." Ezt'a gondolatsort folytatva, ezeket írja: „Isten akarata az, hogy a gonoszt elválasszam a jótól, de a sötétség hatalma e kettőt összeakarja keverni. A puszta ész-hit nem hisz a Krisztus újra-eljövetelében. Azért munkálkodik emberi erővel. Meg lehet ugyan próbálni, de mindenki egyszer rá fog jönni, hogy 'z emberi erő nem használ itt semmit. A stokliolmi konferencia, lia abból egyáltalán valami is származhat, a tragédia színhelyévé lesz, mert megmutatja majd, hogy miként csúszik lefelé a keresztyénség." A ..Tévutakon" című cikkében Johansson világosan feltárja azt az előbb említett téves szeretetet, és ugyanebben az írásában -ynkretizmussal vádolja Söderblom érseket. így ír: „A keresztyénség körében kizárólag az Igazság Lelke építhet igazi egységet. Ahol nincs meg a keresztyén igazság és az azzal járó Lélek, ott nincs keresztyén szeretet sem. És itt van a. stokholmi világkonferencia fóhibája, hogy t. i. az általános szeretetet, mely csak téves elképzelés é< semmi más, állítja oda a keresztyén népek összekötő kapcsa gyanánt. Az ilyen u. n. keresztyén szeretet, mely nem a keresztyén hit igazságainak ösvényein halad, a lélek szennyét idézi elő, mely mindenek között a leggonoszabb, És az az egyetemes élet újítás, melyet a stokholmi világkonferencia kitűzött céljául, emberi erővel el nem érhető. A bűn hatalom, melyet a stokholmi világkonferencia programmja úgy látszik nem ismer." „A tiszteletreméltó* svéd érsek még professzor korában így írt egy stokholmi lapban: „A keresztyén liit igen sok forrásból összegyűjtött új vallásalapítás. Izraelből és keletről, Görögországból és Alexandriából, Rómából és a germánoktól nyerte maradandó értékét, vagy a múlandó anyagát. A keresztyén hit még nem befejezett valami. Még nem zárhatjuk le az ajtókat. Előttünk van a feladat, hogy egyesítsük a messzi keletet és India lelkét azzal, ami bennünk van:" (Stockh. Tidh. 1911. szept. 13. számában.) „A hitben és Isten Fiának ismeretében való egység" cimű cikkében minden munka alapfeltételére irányítja rá Johansson figyelmünket. Többek között ezeket mondja: „Krisztus annak a lelki templomnak az alapja és szegeletköve, melyre a keresztyén-