Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.

GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.

Karsai) Sándor—CzéJcus István Ágendújában (Bpest, 1889.) a f eloldozás szövege egyesíti magában mindazokat a jó tulajdonságokat, amelyeket külön-külön Raffaynál és Gyurátznál megállapítottunk: csak az oldást említi, a kötést nem és hangsúlyozza az >e földön«-t is. »Legyen nektek a ti hitetek és szent feltételeitek szerint. A kegyelmes Isten adja nektek szent lelkét és támogasson hathatós segedelmével, liogy amit szájjal vallottatok, az tettel és valósággal is feltaláltassék szíveitekben. Én pedig, mint a Krisztus evangyéliumának hirdetésére rendelt szolgája az Úrnak, urunk és üdvözítőnk a^on nyilatkozata szerint: »Valakiknek megbocsátjátok bűneiket e földön, azoknak meg lesz bocsátva mennyekben is«, hirdetem nektek az igaz bűnbánat és megtérés feltétele alatt Istennek kegyelmét és bűneitek bocsánatát, hogy feloldva legyetek azoktól mennyen és földön, teszem pedig ezt az Atyának, a Fiúnak és a Szent Lélek Istennek nevében azon komoly felhívással: »Meglássátok, hogy többé ne vétkezzetek,, hanem teremjétek a megtérés igaz gyümölcseit.« Ámen.« Megemlítem még, hogy a reformátusok ágendájában is jobb a feloldozás a mienkénél. Ezt azért kell figyelembe vennünk, mert a közös gyónás és feloidozás liturgiánkban nem evangélikus, hanem református eredetű.

1 Istentiszteleti rendtartiísukban (Bpest, 1930.) a feloldozás egyszerűen így hangzik: »Most azért én, mint az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak méltatlan bár, de hivatalos szolgája, hirdetem ti néktek a ti bűneiteknek bocsánatját és az örök életet, amelyet megád a mi Urunk Istenünk, ingyen való kegyelméből az ő Szent Fiáért mindnyájunknak. Ámen.« r Ivét szempontból is tökéletesebb ez a forma a mienkénél. Először: nincs szó benne kötésről, ami a mi absolutionknak rendkívül nagy tehertétele; másodszor: rövidebb és velősebb, mint a miénk. Rosszabbul állunk tehát a reformátusoknál is s eß azért feltűnő, mert új istentiszteleti rendünkben mi a reformátusok liturgiájánál valami jobbat, tökéletesebbet szerettünk volna produkálni. De ez a feloldozás tekintetéten nem sikerült. Sőt, visszaestünk olyan hibákba, amelyeknek valamikor református hatásra lettünk áldozataivá és jobban beleestünk ezekbe mint régen. Talán azért, mert közben már valamennyire levetkőztük ezeket a hibákat és a gonosz lélek heted magával tér vissza, de bizonyosan azért, mert példaképül az Ágencla S. Confessionis in Ecclesia Hungarica etc.,

2 ill. az 1598-as Keresztúri Ágenda fe'oldozását vettük. Erről az ágendáról pedig azt mondja Jánossy Lajos

3, hogy »fájdalmas szakadékot hasított az egyház — akkor már közel 1500 éves — liturgikus tradícióján, hiszen anyaszentegyházunk szellemétől idegen, új istentiszteleti rendet proklamált, amellyel évszázadokra megpecsételte az idegen (református) befolyás hatása alá került magyar evangélikus liturgia szomorú jövőjét.«

3 Azonban nem egyedül a keresztúri ágenda a bűnbak, legalább is akkor nem, amikor nem azt vitatjuk, amit Jánossy vitat, hogy beletartozik-e a közös gyónás és feloldozás a liturgiába vagy nem, hanem arra keresünk fe'eletet, hogy helyes-e a mi feloldozásunk vagy nem. Mert a keresztúri ágenda feloldozása ugyan szintén kifogásolható, de annyira nincs tele hibával mint a mi absolutionk. A kötésről mindössze annyiban emílékezik meg, hogy teljes egészében idézi a kulcsok hatalmáról szóló Igét. Ezen kívül egy szót sem szól róla; míg a mi al>solutionk csaknem ugyanolyan ter e Vem'

en foglalkozik a kötéssel, mint a feloldozással. A kulcsok hatalmától a kötést a keresztúri amenda f. Jánossy Lajos: A 16. század magyar istentiszteleti öröksége. Győr, 1942. Harc az evangélikus istentisztele'ért c. kiadvány 31. lap. 2. Az Ev. Egyet. Lt. V. 3. jelzésű Agenda S. Confessionis etc. keletkezési idejére vonatkozólag v. ö. D. Raffay Sándor: A magyarhoni evangélikus liturgia történetéhez, Bp. 1933. 13—15. és Schulek Tibor: Bornemissza Péter, Sopron—Budapest—Győr, 1939. 165. lapját. 3 Jánossy Lajos; Az evangélikus liturgia megújhodása, Bp. 1932. 156. lap.