Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)
1918-08-17 / 34. szám
1918 EVANGE L' KUS ŐRÁL LÓ 245 mint a theologiai studiumok egyiK nem is oly nagy jelentőségű nyuluányának a profán jogtudomány berkeibe bocsátott gyökereitől és ágaitól. De nem ez itt a lényeg. Eluégre eddig is és ezután is kinek-kinek szabadságában áll bárminő töruényekbe nem ütköző sport-szenuedélynek hódolni; legyen az bogár-, lepke-, bélyeg gyűjtés, uagy turistáskodás és kerékpározás, Még külön dicséretreméltónak tarthatjuk is ezt a jogászkodási sportot, ha a tudománybőuités, az ismeretgazdagitás a célja, de uiszont talán némi gyanakodásra jogunk uan, ha a „doktor" urak ezt az idegen madárról letépett szines tollat a mi leuegőnkben mint az előkelőség és főlényesség isméruét akarnák magukon uiselni. És ueszedelmesnek tartjuk, ha kifelé, a profán uilág felé a mi értékmértékünk az uolna, hogy kicsoda irja a neue elé a dr.-t és ki nem? A theologusaink azonban nem a dr.-ért fognának jogstudiumokat tanulmányozni, hanem kenyérért. Ez itt az igazság. És ez teszi ezt a kérdést — izgatóuá és nehézzé. Ha akként fog eldőlni az ügy, hogy minden theologus a jogi szaknak is hallgatója lehet, egyszerre megnő, hatalmasan megnő theologiáink, ma már siralmasan néptelenedő theologiáink hallgatósága, de uirág lesz az a fán, melynek nem lesz gyümölcse. Miért? Egyszerűen azért, mert theologus lesz sok jogász, hogy sub titulo theologusi, tehát a szegénység örue alatt eluégezue a jogot, szárnyat bontua toua szálljon, mint joggyakornpk. Én ugyanis nem hiszem ma a materiális kérdések tombolásának idején, hogy akadjon olyan ideálista, ki a jogászi és theologusi uálaszuton majd modern Herkulesként a rögös, szegényes papi pálya útjára lépjen. Ha pedig köteleznők ualami lehetetlen preszszió módon a jogásztheologusokat a lelkészi pályán maradni, ezzel a pályaszabadságon ejtenénk nagy sebet; de. eluégre is tehet az a jogi pályán működő egyháztag oly nagy szolgálatokat egyházunknak, hogy azok hordereje felér egy közepes lelkészi hatással. Nem uolt a közgyűlésen felszólaló, ki szeme közé mert uolna nézni az igazságnak, mely e kérdésből kikiabál. Ez pedig a lelkészifizetés tarthatatlansága. Mindaddig, mig a nyomor, a tekintélytelenség uezeti kézen azon a herakleszi uálaszuton a theologia szikkadt keblén nemtőjét, bizony nem lesz az kiuánatos, bizony inkább a Jusztieia duzzadt karjai közé fogja uetni magát az a jogásztheologus, uagy theologusjogász, ez a felemás biológiai uj spécies. Tessék egyszer már szakítani azzal az aszketikus felfogással, mely szerint a lelkészi pálya nálunk szükségképen az önkéntelen szegénységi fogadalom sorompójáual uan lezárna, tessék mint kenyérkereső életpályát tekinteni s olyan lehetőségekkel egybekapcsolni, aminők pl. a jogászi pályán jryilnak az akcióképes, munkaszerető, családjáért dolgozni tudó és nemes becsuágyó egyéniségek előtt. Mit ér minden „dr" a nyomorúság mellett? Egy uirágszirom, mely koldustarisznyára hull. De fogadást ajánlok reá, hogy abban a pillanatban, amint a lelkészi pálya a rang és jólét esélyeit fogja magában rejteni, legott a jogászi rajuonalakba bebetörő ambíciók itt, a mi sok-sok érdekes munkát adó és fáradságra érdemes területünkön fognak éruényesülni. Egyébként uideant eonsules . . . Duszih Lajos. Lapunk nem ért egyei minden tekintetben cikkírónál ; erről a kérdésről azonban csak akkor mondjuk el uéleményünket, ha már ualóban aktuális lesz. fíz üldözött igazság. Sok mártirkoszorut font ennek a ziuataros időknek könyörtelen szelleme. S oly rideg kezekkel rázta rá az emberfőkre, akár a löuészárokban talált rájuk, akár a hinterlandban. Sok mártirkoszorut font bizony és mégse eleget. Mert még olyanoknak sem jutott, akik nagyon szerettek uolna tetszelegni uele. flzért hát, amit a Sors nem adott meg nekik, megcsinálták maguk. Mártirkoszorut fontak maguknak. S hozzá oly töuisekből, amiknek hegyét ők mások felé irányították. A mikor most az Euang. Lap egész a töruénytelenségig elmenő személyi hajszájának töuisei nem ott, ahouá szánták, hanem uisszafelé szúrnak, hát a mártiromság mázáual uonják be azokat, hogy oluasóközönségük sziuét szánó sziuéhez hangolják. Hát biztos, hogy meg is eredt a könnyek zápora, s talán már meg is fogamzott egyesek lelkében a gondolat, hogy a eongregatio sanetorum eszméjét — ha ualamikor, ugy most — be kell hozni az euangeliea eeelesiába. Mert im e nagy idők kineueltéU uégre a Protestantismus V.-ik éuszázadának hajnalán azokat a nagy férfiakat, kiket e uilág szerint egyáltalán nem lehet értékelni. Szinte sajnáljuk, hogy mi is azok sorába tartozunk, kik ama bizonyos töuiseket uisszafelé fordítottuk. Sajnáljuk, hogy olyan nagyon szúrnak, hogy immár csak a mártirság maga enyhíthet rajtuk. De örülünk, hogy az „arénák hőse" immár más babérokra uágy. A mártirbabérokra. Ez jó jel. Mert ha belátja majd, hogy azok a töuisek, amiket ő már éuek óta gyártott, s amikkel hajdan mesterei felé szurogatott, Dr. Schmidt, Masznyik,
