Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-08-10 / 33. szám

EVANGELIKU^ QRALLO Szabad-e a legsötétebb és a legfájóbb reakció útjára lépnie a pápás egyháznak most mikor nagy képmutatással édesgetik egy „keresztény sajtó" áldozó oltáraihoz azokat az ágyasságban éléssel földig szégyenitett protestánsokat? De okos-e a kath. /\utonomiáról szóló s az államvagyon jórészét ismét megszerezni akaró törnényjanaslat tárgyalása küszöbén beledobni a társadalomba a sértő felekezetieskedés üszkét? Mi protestánsok a leghatározottabban tiltakozunk a Codex legújabb házasságjogi rendelkezései ellen. Meg fogjuk találni a módját hogy a német birodalom protestánsainál együtt negyük fel a harcot a pápás egyház idejét multa reakciós támadásáual szemben. Felvesszük asszonyaink és gyermekeink tisztessége, a család és társadalom békessége érdekében. Végtelenül sajnálnánk, ha e harcban a magyar államkormány segitségét nélkülöznünk kellene s esetleg olyan tényezőkkel is szönet^ezni nolnánk kénytelenek, amelyekkel e szöuetséget eddig sem nem kerestük, sem nem óhajtottuk. De ha Róma felekezeti harcot akar, álljuk kötelességszerűen. Roma loeuta, — sed res non finita. Az összes egyházi lapok figyelmét e mindenek felett fontos egyháztársadalmi kérdésre ezennel felhinjuk. R. fiz imádságról. fí szemforgató oluasópergetésből álló imádkozás manapság már annyira kompromittálta az emberi lélek legbelsőbb életnyilvánulását, hogy igazán elmondható, hogy ha ualakit „imádkozni" látnak, az ualahogy úgy érzi magát, mintha „tetten érnék", mintha egy olyan dolgot végezne, ami nem méltó hozzá, ami gyengeségének ualamilyen elitélésre méltó jele lenne a modern felvilágosult ember szemében. S mivel annak az igazán idejét multa imamormolásnak a formája még ma is erős, sőt még oly komoly gondolkozó fők is, aminő pl. egy Czakó Ambró, még psychologiai megalapozást is kiizzadnak még az olnasó használatának az áldásos^ uoltára is — igazán nagy szükség van arra a munkára, amely ismét átszeretné ninni a köztudatba, hogy az ima az egészen más valami mint aminek általában tartja a XX-ik század szelleme. Különösen most, amikor ez a nagy világtragédia annyi emberi lelket megrendített, s az eddigi közöny nyugalmi állapotából oly erősen kilendítette a lelki élet ingáját, akár az egyházak felé, akár ellenük, — most van nagy szükség arra az egészséges, áldott pillanatban született lutheri felfogásra az imára uonatkozólag, amely — mint a legtöbb lutheri nézet gyöngyörüen megáll és elfogadható minden idők embere számára. Ámde sajnos — én legalább — kevés megnyilatkozással találkoztam, amely e felfogást propagálná. Az imádság értelmének a modern idők számára való megvilágítására vállalkozott néhány éuuel ezelőtt Fosdiek is, kinek műue jó fordításban magyarul is megjelent s azóta meglehetősen el is terjedt. Vízcsepp ez csak a siuatagban — s amellett, hogy synergeisztikus felfogása miatt egyes körök el is ítélték, de jótékony hatást kelt mindenfelé. Ámde írhat a jó Fosdiek köteteket, prédikálhatnánk, cikkezhetnénk mi is a uégtelenségig, mig olyan esetek adódnak elő, mint aminő pl. a mult hetekben a főrendiházban megtörtént a uálasztójog főrendiházi tárgyalásánál, addig még nagyon táuol kell éreznünk magunkat a céltól. fíz történt ugyanis a főrendiház említett ülésén, hogy gr. Mailáth azt mondotta, hogy ő mindennap imádkozik a jó Istenhez, hogy a nők uálasztójogából semmi se lehessen. Mire az „e uilág fiainak okosabb"ságát képuiselő dr. Wekerle miniszterelnök megjegyezte, hogy „ez imádsággal szemben igen tekintélyes egyházi férfiak (Prohászka, Baltazár) állanak a nők uálasztójoga mellett". És ez általános derültséget keltett. A drágagyöngyöt mig ily formák és keretek között uetjük a uulgus elé, bizonyos, hogy el nem maradhat addig az azt követő derültség, még oly komoly és magas színvonalú testületben sem, mint a főrendiház. De éppenezért, mivel ma már annyira uagyunk, hogy még ily helyeken is derültséget kelt az ima emlegetése, éppen ezért elsőrangú kötelessége az imádságos uil^ignézet reprezentánsának, hogy ha már mást nem tesz, legalább kerülje az ily természetű derültség prouokálását. De ha már megtörtént, ugy e provokálásnál, mint mindenkinek, ki tisztában van az imádkozó élet jelentőségéuel, csak egy tenniualója marad, hogy mindenerejéuel azon legyen, hogy ualamikép átmenjen a köztudatba hosszú idők multán ismét az imádságn'ak valódi értelme. Ez az egy eset csak intő, figyelmeztető lehet, hogy nagyobb, intenziuebb munkára uan szükség ezéh az irodalmilag eddig nem igen szántott területen mindnyájunk részéről. S e figyelmeztetést könnyűszerrel megfogadhatjuk mi, euangélikus keresztyének, kik közül talán sokan nem is látják uilágosan, hogy mily nagy és mennyire használható kincsnek uagyunk birtokában mi, akik Luther jszellemében imádkozhatunk. Csengödy Lajos.