Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-06-21 / 26. szám

EVANGELIKU^ QRALLO , A jauaslat nem terjeszkedik ki arra az eset­re, amikor a két állás bármelyike lemondás kö­uetkeztében üresedett meg, mert ez esetben nem akar a közgyűlés állásfoglalásának eléje uágni. Melegen ajánlom a jauaslat elfogadását az egyházmegyei közgyűlések sziues figyelmébe, a mellyel a kerület háztartását egy esetleges nagy megrázkódtatástól menthetik meg és amely ja­uaslatot kétségtelenül a többi egyházkerület is megfontolás tárgyáuá fogja tenni. §. B E j É E. E T. Rendkiuüli kiadás a mostani számunk, ugy első mint második cikkünk sürgős uolta, mint egy tpár beléleii közleményünk tette egyházi közérdekből — kötelességünkké ezen szám ki­adására. Helyreigazítást és tiltakozást kaptunk Lombos Alfrédtől, illetue a torzsai gyülekezet elnökségétől, a melyekben tiltakoznak a hazafiat­lanság uádja ellen, a melyet mult számunk első beléleti közleményünkből uélték kioluasni. ]öuő számunkban fogunk ezekre uisszatérni, most csak röuiden jelentjük ki, hogy azon közlemé­nyünkben sem a helyreigazító testűért, sem a tiltakozó tisztelt elnökséget, de egyáltalán senkit sem uádoltunk meg hazafiatlansággal, csupán azon állítólagos jelszóról uolt ott szó, a melyet állítólag egyesek, főleg a Báeskáual szomszéd Horuáth-Szlauon esperességben hangoztattak. [•elkészkonferencia. Eperjesen. Julius 2.—4. napján Eperjesen lelkészkonfereneia lesz, melyre a rendezők lelkésztestuéreiket és mind­azokat, a kik az euangelium ügye iránt érdek­lődnek, ezennel szeretettel meghiuják. A konfe­rencia tárgya : A lelkész munkája a háborúban és a békében. Az-első napon az igehirdetés, a második napon a cura pastoralis, a harmadik napon az ijjuság gondozása lesz az egyház mun­kájának az az ága, a melylyel az előadások és a hozzá kapcsolódó megbeszélések foglalkozni fognak. Előadók lesznek többek között: Draskó­czy Lajos. dr. Deák János, dr. Podmaniezky Pál theol. tanarok, Koziay Kálmán, dr. Varsányi Má­tyás, lüallrabenstein Jakab lelkészek és mások. Esténként Takaró Qéza budapesti református lel­kész fog ueíitett képes előadasokat tartani szent­földi útjáról, különös tekintettel arra, hogy a szentföld mai élete mennyiben uan segítségünkre a biblia megértésében, minden nap reggel 8—9-ig bibliaöra, a délutáni előadás után pedig befejező áhitat lesz. A konferencia résztueuői a theologu­sok otthonában ingyenes szállást kapnak s a eollegium conuictusában mérsékelt áron étkez­nek. Jelentkezéseket junius hó 25-ig Dr. Deán Ján s theol. tanár eimére kérünk: Eperjes, Tábor ut 9. sz. Jöjjünk össze minél számosabban, hogy minél többen fegyuerkezhessünk a Krisztus ügyé­ért ualó szent harcra! Értesités a Felsölöuön tartandó szüni­dei tanfolyamról. Örömmel jelenthetem az ér­deklődőknek, hogy D. Ihmels Lajos lipcsei tanár ur a tanfolyamon ;ualó előadássorozatot uégleg eluállalta és azt „Das Wort Gottes im Sinne un­srer Kirche" cim atatt 4—5 órán át tartja. Eset­leges félreértések elkerülése céljából közöljük, hogy D. Schmidt K. ]. és Prőhle Károly tanárok előadásaikat magyar nyelnen tartják. Beyer Theophil, főesperes. Cuther~társasági értesités. A Luther­Társaság uezetősége az újbóli XXXll. rendes közgyűlést belügyministeri határozat alapján uolt kénytelen f. hó 29 napjának d. e. 10 órájára (Bu­dapest Vili., Űllői-ut 24. sz. alatti egyházi épület tanácstermébe) összehiuni. fl záros határidőre szóló belügyministeri rendelkezésen kiuül az a körülmnny is indokolta a közgyűlésnek a fent kitett napra történt összehiuását, mert a Luther Társaság uagyoni érdekeit közelről érintő fontos ügyek a közgyűlés sürgős állásfoglalását tették szükségessé. Módjában áll azonban a f. á. 29-én összeülő közgyűlésnek, hogy a tárgysorozatba feluett tisztujitás megejtését tetszése szerint egy későbbi időpontra halassza el abban az esetben, ha a f. hó 29-iki közgyűlés időpontját bármely okból a tisztújítás megejtésére nem tartaná al­kalmasnak. Uájékoztatásul azt is közöljük, hogy az igazgatótanácsnak tett bejelentések szerint esetleges újbóli meguálasztatásuk esetén sem uállalnak Luther Társasági tisztséget a köüetke­zők: Osztroluczky Miklós elnök; Seholtz Gusztáu ügyuezető-elnok: Dr. Kéler Zoltán ügyész; Majba Uitmos főtitkár; Dr. Kayser Szilárd a gazdasági bizottság elnöke; Benkő Gyula a könynkiadó igazgatóság tagja; Seltenreich Kornél a könyu­kiadó igazgatóság tagja. .Uégül értesítjük mind­azokat, akik katonáink részére ingyen imaköny­ueket kérnek, hogy ebaeli kérelmük teljesítésé­nek az akadálya immár megszűnt, amennyiben a a székesfőuárosi illetue belügyministeri jogerős uéghatározattal megsemmisíttetett az a közgyű­lési hatérozat, amely a Luther Társaság részé­ről katonai imakönyuek ingyenes elosztásé be­szüntette. — Budapest, 1918. junius hó 10. Majba Vilmos főtitkár. A E.ufher~társaság 1918. éui jun. hó 29-én (szombaton) d. e. 10 órakor Budapesten, Vili., Üllői-ut 24. sz. alatti egyházi épület tanácstermé­ben a Budapest Székesfőnáros Tanácsa által 10878 1918. XIV. sz. a. hozott és a m. kir. belügy­miniszter ur által 59288/1918. Vl-a. sz. a. helyben­hagyott uéghatározatban foglalt felhiuás folytán újbóli XXXll. rendes közgyűlését tartja. Tárgyso­rozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Éui jelentés. 3. 1916. éui zárszámadások. 1917. éui zárszámadások. 4. 1918. éui költséguetés. 5. Tisztujitás. 6. lndituányok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom