Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-06-13 / 24-25. szám

1-918 181 engedjék meg nekem azt a megjegyzést is, hogy mi, tagok, a kik a felelősségben szintén osztozunk, nem épen azért rándulunk fel messzi földről a gyűlésekre, hogy ottan folyton egy pár tulbeszédes s egymást nem sziuelő atyánkfia nemszerelmes ömlengéseit hallgassuk. Mindenesetre nem fog ártani az alapszabályokat kellőképen alkalmazni. A legnagyobb hibának egyesek azt tartják, hogy az elnökség nem tette elébe minden más kötelességének az ezen gyűlésen ualó elnöklést, mert hogy talán az idegzete jobban kibirta uolna a uiharos légkört, mint az alelnöké, a ki, dicséretére legyen mondua, elég soká jól birta azt is, mert bizony oda ideg kellett, uas idegzet. Molnár Viktor is szegény, aki közel ált hozzám, azzal táuozott a gyűlésről, hogy nem birja touább. De hát ugy szép a paripa, ha tüzes. Mi pedig az élet szekerének előre görditő paripái uagyunk. Csak abban a tűzben több uolna a szeretet tüzéből 1 Ha jobban szeretnénk egymást, akkor egyes dolgokat jobban is megértenénk. Megértenők azt is pl. hogy azon időben az elnökségnek joga uolt egy kis neheztelésre s elkeduetlenedésre. A Luthertársaság uezetősége ugyanis éuék hosszú során át azon törte a fejét, hogy miként lehetne a sokat hangoztatott és ismételten sürgetett tankönyuállalatot megualósitani ugy, hogy annak a közügy is, a társaság is hasznát lássa, és a mikor ezt igazán kecsegtető módon kimódolja, akkor közbe jő egy ualami, a legfőbb fórum majdnem cserben hagyja őket óriási felelősségükkel s mindenféle uj intézkedésekkel, engedményekkel intézkedésüket majdnem nullifikálja s a társaságot a legnagyobb károsodások ueszélyének teszi ki. Bocsánatot kérek, — s itt teljesen egyetértek Hurtay György kedues kcllegámnak nem rég megjelent cikkéuel, — ennek nem lett uolna szabad megtörténnie, fíz ember nem érti, miért forsiroznak, miért sürgetgetnek bizonyos dolgokat, ha azok nem szükségesek; és ha szükségesek, miért hagyják aztán sárban az azokat szállitó szekeret! ? Nem szólua itten a Luthertársaság egyházi elnökének nagyrabecsült személyéről, a ki már öreg, fáradt ember s megérdemli az áhitott pihenést, én, meguallom, nagyon sajnálom, és sajnálják sokan a uilági elnököt, hogy elkeduetlenedett, mert mi őt nagyon szerettük s uilágos fejéuel, jóindulatával s lelkes és lelkesitő buzgóságáual ezen irodalmi társaságunk élére ualónak tartottuk. Első dolgunk legyen, hogy őt az ügynek újra megnyerjük. Tudom, hogy a dolgok elmérgesedését s nem kiuánt mederbe ualó terelődését az elnöklő alelnöknek egy bizonyos kijelentése s cselekedete prouokálta. De hát ki merné állítani, hogy neki nem uolt igaza, a mikor a kitűzött napirendet — a melyre nézue kellő időben és kellő formában módosítás'

1 indítvány nem tétetett — le akarta tárgyaltatni, egészen a tisűtuiselői kar felmentéséig, uagy fel nem mentéséig ; mert csak azután kezdődhetett uolna az uj ualami. flddig nem. És ha komolyan uesszük a dolgot, akkor meg kell állapitanunk, hogy a Luthertársaságnak 1917 éui közgyűlése még ma sincs teljesen befejezve, legfeljebb csak elnapolua, a minthogy a Luthertársaságnak régi tisztikara és még ma is felelős tisztikara e társaságnak, miuelhogy alapszabályszerűen nem lett elboesátua uagy felmentve. Vagy uan törvény, vagy nincs törvény, s vagy van logika, vagy nincs logika. De vegyünk egy analog esetet. Ha például egy kerületi gyűlésen nagyon zajong a társaság s veszélyezteti az ügyek komoly letárgyalását, a püspök illetve az elnökség a gyűlést bezárva a gyűlésről eltávozik : megszűnt-e ő azért püspök lenni s a törvényes vezetőség nélkül hevenyében összeütött touábbi tanácskozás kerületi gyülés-e? . , . jó lesz az ilyeneket nagyon fontolóra uenni, mert mindnyájunkat érhet baleset! Tudom azt is, hogy a Luthertársaság főtitkára akkor is, máskor is ütköző pontja uolt különféle érzéseknek. Nekem ez alkalommal semmi közöm a főtitkár ur egyéniségéhez s ahoz, hogy ő szimpatikus-e ualakinek uagy sem. De a Luthertársaság szempontjából nézue a dolgot papi lelkiismeretemmel merem állítani itt a nyilvánosság előtt, hogy soha senki nem dolgozott többet a Luthertársaság érdekében, mint épen ő; és ha mi — a mint fentebb említettem — jobban szeretjük egymást s jobban élünk a Krisztus szellemében, akkor neki ezért a sok és eredményes fáradságáért méltó elismerést kellett uolna nyujtanunk, s beuárván azt, a mikor majd a napirendre kitűzött tisztújítás során ugy is visszavonhatatlanul visszalépni szándékozott, kollegialiter kellett uolna őt elbocsátanunk. Ez mindenesetre kereszíyénibb eljárás lett uolna, mintha forradalmat provokálva a kis és nagy Dantonok és Robespierek egymást lenyakazzák, hogy később esetleg az ő fejük is nyaktiló alá kerüljön. Uigyázzanak azok, a kik mindenütt s mindenáron csak buktatásokat szeretnek, hogy a rud rájok is vissza ne forduljon ; mert ha a pogány isteneket sikerüli is már detronizálnunk, egy még mindég a helyén maradt: a Nemesis. jón azt hiszem, hogy miután egy hosszú év teforc, ísa alatt móduukh..•• volt lehiggadnunk s a - gj^avonásnak a L . társaságra nézve is óriási hátrányait kitap fialnunk, legjobb lesz, ha a .ouetkező gyü'' r félreteszünk már min-