Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-01-16 / 2-3. szám

14 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1918 Mégis mozog a föld. A legújabb és legérdekesebb hírek egyike az, hogy a róm. kath. alsópapság is öntudatra ébredt, önállóan szeruezkedik s megalakította az országos (róm. kath.) lelkészi egyesületét, melyben társadalmi szeruezkedéssel igyekezik anyagi existentiájának megfelelő biztosítására. Hát mégis mozog a föld . . fizt hittük, hogy odaát, a róm. katholikusok táborában a papságot áthidalhatatlan ür uálaszíja el a mi lelkészi karunk egyetemétől, hogy a hitelűi ellentét, mely eddig közöttünk fenállott, örök ^uálaszfalat uont az egység megteremtése elé. Azí hittük, hogy róm. kath. testuéreinket mint esaládtalan s egyedül álló lelkészeket nem égeti az anyagi gond, s az egyház szigorú fegyelmén belül, sohasem lehet módjuk, hogy hangot adjanak a panaszoknak, ha ilyenekre esetleg okuk is uolna. Hittük, hogy ott áll a föld, de most már halljuk, hogy mozog; megmozdultak ők is, kiknek mozdulatlanságában feltétlenül hittünk s szervezkednek azok, kik felsőbb hatóságaiknak eddigi rideg magatartása miatt e szervezkedésre nem is gondolhattak. íme egy uj pont, a mely alkalmas arra, hogy az összes felekezetek ualamennyi papságát egységbe tömoritse, a mi eddig elképzelhetetlen uolt, ez a pont: a társadalmi szervezkedés az anyagi lét biztositására. Feluetjük a kérdést elsőnek, ualjon miképen lehetne ez egységes tömörülést ezen a ponton létrehozni? A katholikus autonómiának nézetünk szerint az lesz a legfőbb áldása, hogy a róm. kath. alsópapságnak az uj egyházszervezeten belül nagyobb önállóságot és bizonyos fokú függetlenséget szerez. (?! Szerk.) Bz az önállóság az alsópapságot arra fogja serkenteni, hogy egyéni existentiáját biztosítsa ugy és oly mértékben, amint és amenynyire az idők köuetelménye azt parancsolja. Hogy ez utóbbi körülmény, mennyire uálik szükségessé a papi birtok és uagyon esetleges kiszolgáltatásáual is, azt a jöuő fogja megmutatni; annyi tény, hogy a mult és a jelen alapján megállapíthatunk annyit, hogy a katholikus alsópapságnak anyagi helyzetét a katholikus főpapság Inem mérlegeli ugy, a mint kellene, most attól fél, hogy^az anyagi függetlenség visszahatással lesz az egyéni függőségre is, melyből a mai szervezet keretében ma oly bő rész jutott ki az alsópapságnak. Még nálunk protestánsoknál is közismert jelszaua egyegy uilági dignitáriusnak a „szegénypapság" köuetelménye, mert ezzel jár együtt a szolgaság, melyre egyesek; kiuáltságosak az ő hatalmukat építeni óhajtják. Ám annak a kornak már uége, melyben a hatalom igába hajtott szolgasággal akarta tolatni dicsősége hegyére a maga szekerét, ma ki-ki magának ál uagy esik, saját szárnyán repülue, uagy saját maga ásta uermébe belezuhanua. És ennek a kornak be kell köuetkezni a róm. kath. alsópapság körében is. S bármennyire sebesen menjen a jég megtörése, mihelyt az autonómia meg lesz, az alsópapság körében is egy uj világrészletnek kell kialakulni társadalmi elhivatottságuk tekintetében. Mi protestánsok, öreg autonomikusok a tapasztalat bölcsességéuel nyújthatjuk segítő jobbunkat, az ifjú függetlenek, az alsópapság felé. Társadalmi szeruezetünk nem határolódhatik ksak a mi felekezetünk korlátai közzé. Mint a hogy a háborúban egy csapásra utat tör magának a felekezeti elzárkózottságon a testuériesülés szelleme, s a szétkülönitő ruházat a katona papi köpenyegben eggyéoluadt, ugy a békében is kell lenni egy oly egységesítő hatalomnak mely a különbözőséget megszüntetheti s ez a papság társadalmi szervezkedése. Igaz, hogy a papság a maga boldogulásának forrását csak az egyházban keresheti. Mert az a fenntartójá. De jaj uolna, ha az egyház felett nem állana egy magasabb egység : a társadalom, mely elé minden anyagi ügyet, mint uégső forum elé terjesztheti. Ugy a katholikusoknál, mint nálunk protestánsoknál is hányszor jött már a társadalom a papság támogatására nem egyszer az egyházzal szemben is. Különösen a papság anyagi existentiájának biztositásában. Szeruezkedésünk történhetik kétféle képen. Uagy felekezetenként s testületileg összeköttésbe jutni egymással, mint a hogy a szakszeruezetek teszik ezt, uagy pedig s ez nehezebb, mert idegenebb és nagyobb lépés, mint a minőhöz eddig szokua uoltunk s több akadályba is ütközhetik a felsőbbség részéről — egyetemlegesen az „Országos lelkészi egyesület" keretében, mint a minőnek most még jogosulatlanul és röuidlátuán neuezte magát a kath. alsópapság egyeteme. Ez a társadalmi szeruezkedés a lelkészi állás, a lelkészi munkálkodás értéke által megkiuánható anyagi lét megfelelő biztosításának jegyében történhetnék kifelé. Befelé; a kötelességek mellé, megfelelő jogokat, a tehetségnek, munkának éruényesülési utat, s a mai, sok tekintetben már auult egyházszeruezetben, uj és áldásosabb rendszert szerezni és teremteni. Kifelé egynek lenni, befelé pedig széttagoltnak, kifelé erősnek, befelé pedig körültekintőnek. Hogy ennek a társadalmi erőfeszítésnek azután a különböző egyházak mai rideg, közömbös és féltékeny magatartására is mily jó hatása lenne — azt ugyancsak a háborús állapot mutatja meg. Ott, ahol a papság közelebb férkőzött egymáshoz egyénileg, hiuatásilag, ott az egyházak is barátságosabbak egymáshoz, fí különböző