Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-01-05 / 1. szám

XI/ . j&ti ev. t7 Budapest, 1918 jaruár 5 1. szám ŐRÁLLÓ EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP. A laipot szellemi és anyagi tekintetben illető mindennemű postai küldemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) külöenöő. i9 FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS: NOSZKÓ ISTVÁN rákoskeresztúri leik-ész Helyettes szerkesztő: ÍTIARCSEK JÁNOS bpesti vallástanár' FŐMŰNK ATA HSAK : SCHOLTZ ÖDÖN JAHN JAKAB BLATNICZiKY PA.L áyíalvi esperes-lelkész kiskéri lelkész. oinkotai lelkész Megjelenik hetenként epv iven A lap ára : Egész évre 20 K Félévre 10 K Egyes szám ára 50 } Hirdetaaek ee pályazatok ána: KjfrtM oldal . 40 K Allaudó hinl»fcisaií!uei£e."Y>c''.i

>R sa*. riot TARTAüOMJEQyZÉK : VEZÉRCIKK : Feladataink. Szerkesztőség. — Indokolás az 18218. XX. te. fokozatos uégrekajtásápól szóló tÖPöéngjauaslatkoz. — Belélet — Pálgázafok és hirdetések. tf/i+jr. Feladataink. * ***) Uj esztendő kezdetén állunk. Feladatokkal terhes esztendő kezdetén. Ezzel az esztendőivel lép egyházunk a reformáció ötödik századába, s ez az esztendő uisz bennünket a uáruauárt béke közelébe, sőt talán — merjük remélni — a fejlődést igérő békéhez. Érezzük a felelősség komolyságát, melyet e kétszeresen nagy idők rónak ránk s kibontakozik előttünk a feladatok nagysága, melyeket ezek az idők eluáruak tőlünk. A reformáció ötödik századában a régi euangéliumi programmot irjuk a zászlónkra. A reformáció akkor, amidőn az egyéniség eluét hozta bele a uallásos életbe s állította oda, mint hatalmas erkölcsi tényezőt — a tekintély eluéuel szemben: a Krisztus euangéliumának legdrágább kincséivel gazdagitotta az emberiség életét. Nem adott uj euangéliumot, hanem a régi kincseket ragyogtatta s a krisztusi igazságokat újból ható erőkké tette. Ez uolt benne a positiu tartalom s mi ezt értékesebbnek látjuk, mint az örökös protestálást, a folytonos tiltakozást, amelynek tárgya bizony nem csupán a pápai katholicizmus, a klerikális tekintélyhit, hanem tárgya sokszor >— és ezt sajnálattal látjuk — első sorban az egyháziasság s azután a uallásosság, a Krisztus, sőt maga az Isten is. fí szertelenségekben eluesző egyéniségi elu nem programmunk, hanem a uele ualó szembeszállás igen! Mi azt a kereszténységet ismerjük el eszményünknek, mely a Krisztus hituilágán és erkölcsi életfelfogásán alapszik. — Szerintünk euangélikus egyházunknak ez a létalapja és éltető eleme, amelynek minél teljesebb térhóditása biztositja egyházunk fejlődését és uirágzását. Ezt az eszményünket tüzzük a háború után remélhető tartós béke esztendei elé. fí reánk köuetkező időknek a legnagyobb mértékben szükségük lesz az önfeláldozásig menő emberneuelő munkára, fiz erkölcsi élet sülyedése, a polgári erények aláhanyatlása nem tartalomnélküli frázis, hanem mindnyájunk által jól ismert lesújtó ualóság. Mi azonban szembeszállunk ennek a ualóságnak a létjogosultságéival. Az önmagunkért ualó élet helyére odatüzzük a magasabb rendű keresztyén „egymásért" ualó élet eszményét. A háború utáni erkölcsnemesitő, emberneuelő munkából egyházunknak ki kell uennie a részét. Nem a közigazgatásban kimerülő, nem a dogmatikusan uitázó, nem az üresen protestáló, hanem a dolgozó egyház a jouendő egyháza. — Ilyenné akarjuk tenni euangélikus Sionunkat! Ennek az egyháznak elsősorban önfeláldozóan hűséges, hiuatásuk magaslatán álló, kellő tudással biró, erkölcsi erőtől duzzadó, hiuő lelkipásztorokra uan szüksége. Várakozással és reménységgel tekintünk theologiáink felé, ahonnan az uj nemzedék utrabocsátása történik. Merjük hinni róluk, hogy megértik az idők szauát s nem a régi, sárgult Írásokkal, hanem komoly lelki fegyuerzettel ruházzák fel a rájuk bizott ifjúságot. Ne feledjék el, hogy a theologiai tudománnyal is az egyházat kell szolgálnunk. Mi ebből a szempontból nézzük és csupán ezért tartjuk nagy horderejűnek a theol. fakultás kérdését is, a melyért - mint eddig is — határozottan sikraszállunk. Eluárjuk, — s ha ebben csalódnánk — köueteljük, hogy egyházunk méltányolja lelkészei munkáját s biztositsa a maga részére lelkészei gondoktól nem gyöngitett munkaerejét. Rajta leszünk, hogy az önérzetrontó alamizsnakunyorálás helyett, egyházunk önként adja meg munkásainak a képzettségüknek és társadalmi állásuknak megfelelő jauadalmazást. Ennek a kérdésnek gyökeres rendezését nem tesszük ugyan az 1848. XX. te.-tői függőué, de sziuesen uesszük, ha ennek megoldása réuén