Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-03-03 / 9. szám

67 desz nem fogja meghozni a visszavonulás áldozatát, még háta mögött s maga körül a biztató gárdát láíja, sem Noszkó barátunk nem fog beleesüggedni a mi lapunk szerkesztési gondjaiba, míg itt állunk s a keze alá dolgozunk, s mig az őrálló lelkeket maga körül látja. Nem; igy, ilyen önkéntes megsemmisüléssel nem megy az egyesülés. Nekünk is, Szimonideszéknek is nyitva a porond, dolgunk van elég, tervünk-eszménk hasonlóképen, ám vetélkedjünk, mérkőzzünk, dobjuk gyekényre mindig a jobb igazságunkat, tisztább lelkesedésben megfogant gondolatainkat. . De , . . Egyet kérünk csupán a szerkesztőktől és mindazoktól, kik tollal is dolgoznak. Szóljunk mindig pódiumról tehát sokak, a nagy nyilvánosság számára és a nyilvánosság nagy megbecsülésével. Dolgozzunk közös eszményünk, egyházunk erősbödéséért. A célt látva, nem botlunk egymásba, s magasba nézve a gáncsvetésre nem lesz gondunk, fíki elvekért és elvekkel dolgozik, nem bibelődik kicsinyes szempontokkal. Ki eszmenyt Lat, még magát sem nézi, annál kevésbbe vigyazza az érdekek liisded körtáncát. Mikor nagy elgondolások, nagy és szép reménykedesek magaslatán jár a lélek, elfelejt kötekedni, tulalacsony az neki; de viszont annál inkább megbecsüli a látszólag kicsiny értékeket is : örül, hogy mások is lépnek, haladnak fel felé . . . Eegyen csupán egység a sajtónk céljában, s legyen e céltudat világos s mozdithatatlan sajtónk munkásaiban : s elégséges lesz az a szent egységhez. És ezzel még valami. A hang, a stilus, melyen szólunk, nemes és tiszta csengésű lesz, bántó dissonáns hangok kinémulnak belőle. Mert abban speciális különheljyzetünk van a magyar sajtóban, hogy nálunk a protestáns őszinteseg bizonyságára, de tekintélyünk kétségtelen rouására és ellenfeleink és ellenségeink őszinte ujjongó örömére állandó a hallali kiáltozás egy-egy nemes, értékes, dicsőségünkre szolgáló vezető, vagy dolgozó emberünk, egy-egy „nemes uad" után. Másutt a jobb körökben divó rend szerint az ilyen „teritékrehozás"-hoz nincs ujjongó publikum, mert az izlés, de meg a közös érdek tilalmat von eléje. Küzdjünk elvekért s aki gyenge, ugy is magától marad el és le. Mig odaát hangzik a kiáltás: „utat a tehetségeknek", mi miért kiáltjuk: gáncsot a tehetségeknek?? (Ezt nem tettük soha. Szerk.) Térj magadhoz drága Sión! szikla. Belmisszió s szociális törvényeink. (Az első közlemény lapunk 7. számában jelent meg.) . 11. Kétségtelen, hogy minden szociális munka, közvetve, vagy közuetlen érinti a család, az egyházi és az állam életköreit és igy a munka iránya, szelleme kihat mind a három faktor életérdekére. Kétségtelen tehát, hogy a helut álló irányelvek megállapítása, mind a három tényezőnek a legéletbevágóbb érdekeit szolgálja egyaránt. Elhibázott dolognak tartanám, ha ebben az illusíris gyülekezetben bővebben fejtegetném miként változott át az öncélú, uralkodó társadalom : állameszméué, mely Plató szerint az Istenség minden ismérvét foglalja magában: a pártatlanságot, az igazságot, a méltányosságot és a kegyelmet. Mellőznünk kell annak fejtegetését is, hogy miként tölti be az állam jobban és jobban azt a hivatását, hogy a természet egyenlőtlen erőfelosztását ellensúlyozza; hogy töruényeinek áldásaiban egyképen részesüljön az erős és a gyönge ; hogy az állami összmüködést: akár a felekezeti, akár az állami szocializmus egyenlőképen, kihasználhassa a vagyonilag egyenlőtlenek, tehát a szociálisan gyöngébbek számára. Elegendő lesz teljesen, ha rámutatunk arra, hogy nem csak a legteljesebb jogegyenlőség, hanem a megélhetés lehetősége is bennfoglaltatik az Istenség ismérveit magánuiselő állam theokratikus felfogásában. A tisztán theokratikus szeruezetü zsidó állam töruénykönyue éppen ugy, mint az evangéliom, igazolja e felfogás helyességét, hiszen a szegény és gazdag között való egyenlősítés, a szegények jogainak hirdetése sehol nemesebben, sehol magasztosabban kifejezésre nem jutott, mint ezekben a szent iratokban. Teljesen elegendő, ha rámutatunk arra, hogy az evangelikus belmisszió, mint szociális orgánum, megköueteli az egyházban és a társadalomban minden állampolgártól a legerősebb állami öntudatot. Megköveteli mindenkitől azt, hogy cselekvési, szerződési, szerzési szabadságuk egy részét feláldozzák a közjólét érdekében, megköveteli a legteljesebb megnyugvást az államiságban, mint az emberi alakulatok ideáljában és megköveteli az államot alkotó nemzetnek, a magyar hazának önfeláldozó, hü szeretetét! Hogy azonban az állampolgárok e követeléseknek eleget tehessenek, arra nézve szükséges a minél általánosabb műveltségnek és az egyéni jólétnek biztosítása. flz általános műveltség feltételezi azt, hogy az állam nyelvén irni és olvasni minden polgár tudjon s az államnak törvényeit, a mennyiben azok a legközönségesebb szociális életviszonyokra vonatkoznak, mindenki ismerje. Feltételezi továbbá