Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-02-24 / 8. szám
1917. EVANGELIKU' S ŐRÁLLÓ 63 jét most még nem is tapasztalhatjuk s fontosságának kellő méltánylására csak oktatásügyünk története lehet hiuatua. * fí nemes lelkű adományozónak általános irányelueket tartalmazó cikke után Raffay Sándor lelkész ur az Őrálló legutóbbi számában már részletkérdéseket is érint. Nem polemizáló tendentiával irom e sorokat, csupán rá szeretnék mutatni oly körülményekre, melyek talán tekintetbe uehetők, és ezért csak egy-két oly alapoető tény megemlítésére szorítkozom, melyek az uj intézet létesítésének mikéntjénél figyelmen kiuül nem hagyhatók. A leányneuelő-intézetek létesítésénél ne essünk abba a helyrehozhatatlan hibába, amelyet ma ugy a középiskoláknál, (gimnázinmoknál), ualamint a tanítóképzőknél is tapasztalunk. Egy sincs, amelynek megfelelő korszerű fejlesztéséről gondoskodni képesek uolnánk, legfeljebb arról lehet szó — egy-két szerény kiuétellel — melyik szegényebb, mint a másik. Tobb intézet feleslegesnek mutatkozik, különösen, ha korlátolt anyagi erőinkre, mondjuk, ha hagyományos protestáns szegénységünkre hiuatkozunk. Ha az uj leányneuelő-intézet uj ishola-typus is lenne, annak létesítése ez idő szerint szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék, elsősorban anyagi szempontból. traffay Sándor lelkész ur álláspontjából arra uélek kouetkeztetni, hogy az adomány kapcsán teruezett leányneuelő-intézet létesitéséuel tényleg egy uj iskola-typusra gondol. Részletekbe, melyek az ezen teru kapcsán szükségképen felmerülő kiuiteli és fenniartási nehézségekre, mondhatni, leküzdhetetlen akadályokra rámutatnának, helyszűke iatt ez alkalommal nem térek ki, csupán azon uéleményemnek adok kifejezést, hogy a nőneuelés terén mindazt, amit az adományozó általános vonásokban érint és célul tűz ki, megfelelő uezetés és áldozatkészség mellett, tanitónöképzöben teljesseggel el lehet érni. A római katholikusok, kik a neuelés ügyére tudualeuőleg a legnagyobb gondot fordítják, akik e téren is éuszazados múlttal, és a gyakorlati élet, ualamint az egyházi szükséglet szempontjából is igazolt, tehát beuált intézményekkel rendelkeznek, az adományozó által kitűzött célokat rendszerint a tanitónőhépzöhkel, mint ezen, szinte gyakorlati célokhoz legközelebb eső intézetekkel kapcsolatosan valósítják meg. Ha ez megfelelő nem uolna, bizonyos, hogy a nagy anyagi erőuel rendelkező római katholikus egyház már más és bizonyára megfelelőbb megoldást keresett és talált uolna. Ugy uélem, köuessük e téren a katholikusokat, amit szegénységünk kétszeresen indokolttá tesz. Tegyük erőssé a létesülő tanitónőképzőt, s az adományozó kitűzött céljai, ez intézettel kapcsolatban, teljesen megualósithatók. Miután álláspontom részletes kifejtése és indokolása e lap hasábjain helyet ez idő szerint nem nyerhet, kénytelen uoltam ez alkalommal csak általános uonásokban hozzászólni. Nikelszky Zoltán tanitóképzö-intézeti iguzgctó. fl háborús segély. Tompa Mihály testuérnek lapunk 6. számában közölt s a háborús segély felosztásáual foglalkozó cikkére több helyről érneztek megjegyzések. Lehetetlen a beküldött cikkeket a papir hiánya miatt leközölni, s azért engedjék meg a cikkiró testuérek, ha Írásaikból csak azokat a megjegyzéseket emeljük ki, amelyek a dolog lényegét érintik. Egyik sárosmegyei lelkésztestuér háborús segélyben első sorban azon lelkészeket kiuánja részesíteni, akik, mint több sárosi lelkész is annak idején menekülni uoltak kénytelének s csupán a saját és családjaik életéi tudták megmenteni, minden egyebük oda ueszett. Ezek még most is a képzelhető legnagyobb nélkülözések között élnek, hordozzák a maguk keresztjét, és fedezik, ahogy tudják szegénységüket. Hurtay György ojztrolukai lelkésztestuér erőteljes cikkben azt uitatja, hogy miuel a háborús segély a lelkészek részére lesz folyósitua, abban tekintet nélkül minden lelkész részesítendő ép ugy, mint a hogy ilyen segélyt kap minden tanító és jegyző, minden állami, megyei és uárosi tisztuiselő, minden postás és uasutas, stb, akik között, az egyenlő képzettségűek között, nem uálogat senki. Elismeri azt a tényt, hogy egyik inkább rászorul a segélyre, mint a másik. De melyik? — folytatja — „Aki kiabál, uagy aki hallgat, a uárosi uagy a falusi, a nőtlen uagy a családos? fíz embere uálogatja. Ismertem gazdag egyház papját nagy jöuedelemmel, a ki egész életén át uáltókon nyargalt, a gyerekei is arról koldultak; és ismertem szegény egyház papját kis jöuedelemmel, a ki tekintélyes uagyont hagyott maga után. Mondom embere uálogatja, de nincsen halandó, aki ezt a uálogatást igazságosan képes lenne megejteni. Azért ne is rostálgassunk, monduán az egyiknek: téged elfújlak, mint a polyuát; hóna alá nyuluán a másiknak: téged ezer koronáual koronázlak meg.
