Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-02-03 / 5. szám
'1917 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 38 Hiuatalos nagy prioát? címmel az Őrálló ez évi 1. számában közölt közleményemet, ugy a református „Lelkészegyesület'', mint az „Evang. Egyházi Élet" szóvá teszi. Amaz igen erős, emez szelid megütközéssel. Minthogy még mindig nem tudom, hogy a „Magyarország" hasábjain megjelent nyilatkozat hiuatalos volt-e vagy privát? — a dolog meritumához nem szólhatok. De az Eoang. Egyházi Élet t. szerkesztőségének meg kell mondanom, hogy én is ugy gondolkozom, mint ő. Ha mégis nem akartam a megjelent nyilatkozatot mélye ben járó birálattal illetni, csak azért tettem, mert egyetemes felügyelőnk kiváló egyéniségét és nagy érdemeit annyira tisztelem, hogy nem akarhattam őt keményebb kritikával sújtani. De egyúttal a hazai proiestantismus jelentősége és komolysága követelte, hogy valaki nyilatkozzék, nehogy a közvélemény megtévesztessék : Nem osztozunk mindnyájan br. Prónay Dezső ur őméltóságának Tisza gróf Őkegyelmessége protestáns értékéről való Ítéletében. Ezt ki kellett nyilatkoztatni, s ha ebben az Evang. Egyházi Élet is mellénk áll, annak csak örülni tud _ . . .. ... bgy a sok kosul. Az adóalapi nyugták bélyegesek. Az 1917 év 1. felére szóló rendes adóalapi segélyek most vannak kiutalás alatt. Eddig az a kérdés, vájjon az egyházak részéről eme adóalapi nyugták bélyeggel ellátandok-e, nem volt tisztázva. Az egyetemes gyűlés ugyan az utolsó évek egyikében kimondotta, hogy bélyegtelenek, mindannak dacára egyes püspökeink bélyegeit nyugtákat követeltek be. E téren a legnagyobb zavar állott elő, mert egyesek püspökeiknek, mások az az egyet, gyűlés határozatának igyekeztek engedelmeskedni. Egyöntetűség szempontjából az adóalapi segélyekről értesitő egyet, főjegyzői hivatal megállapítja, hogy ezen nyugták mind a legújabb bélyegilleték fokozat II. csop. szerint szabályszerűen felbélyegezendők. Uj tábori lelkész, fl hadvezetőség legújabban Izsó Sándor paloncai (Sáros m.) lelkésztestvért hiuta be tábori lelkészi szolgálatra, s egyelőre a losonczi tartalék kórházhoz osztotta be. — Kiáltás a mélységből eimü cikkünkre eddig a következő adományok érkeztek lapunk szerkesztőjéhez; Káesfalu ev. egyház 10 kor., Czipott Áron ev. lelkész 10 kor., kácsfalvi ev. iskola gyűjtése 7 kor. 10. Kótsch Mihály ev. lelkész Pusztaüám 10 kor. összesen 37 kor. 10 fill, mely összeget postatakarék utján Nikodémusz testvérnek elküldtük. A szives adakozókat pedig arra kérjük, hogy adományaikat egyenesen : Nikodémusz Károly ev. lelkész Hosszufalualszeg Brassó m. cimére elküldeni szíveskedjenek. Fogynak a felekezetnélküliek. Az 1914 évi közállapotokról szóló hivatalos kormányjelentés igen érdekes statisztikai adatokat közöl a felekezetnélküliekről. Néhány év előtt diuatos betegség volt ez, s az egyházak testén mint a rák terjedt. A háborús állapotok erre is nagy befolyást gyakoroltak: a felekezetnélküliek száma csökkent. A közös statisztikai adatok szerint, mig 1913-ban 1185-en lettek felekezetnélkülivé, addig ez a szám 1914-ben 899-re csökkent. A legtöbb kilépés — 155 — flradmegyében történt, a városok közül természetesen Budapestem, ahol 48 uj felekezetnélküli lett. Legtöbben — 39 V a görög keleti egyházból léptek ki, anyanyelv szertnt a románoké a többség a felekezetnélküliségben, 44 V Mi hála Istennek elenyésző százalékban vagyunk képviselve. Az első református szanatórium. A Loráníffy-Zsuzsanna-Egyesület református jellegű szanatórium lélesitését elhatározván, a melyben diakonisszák fogják végezni az ápolást, megvalósítása céljából megvette a Protestáns Országos Avatgylettől a Rákos u. 15 számú háromemeletes házat 250.000 koronáért és azzal a kezdéssel megvetette alapját az első református szanatóriumnak hazánkban. Németországban számos protestáns jellegű ilyen intézmény van. A szóban forgó házat a Protestáns Országos Árvaház Pálffy fllbertné Andruskó Mária kömlődi lakos, budapesti háztulajdonosnőtől örökölte, a ki 324.000 koronára becsüli vagyonának főörököséül végrendeletében a Protestáns Országos Árvaegyletet nevezte meg azzal a kikötéssel, hogy f. é. október 8-ig eladja a Rákos u. házat szabadkézből, vagy árverés utján és a ház eladási árából kifizeti a végrendeletben megjelölt hagyományokat, melyek 70 ezer koronára rúgnak, úgyszintén törlesztenie kell az árvaegyletnek a házra bekebelezett 97.534 korona kölesönhátrálékot is. fl ház eladásával és a fizetési módozatok megállapításával az árvaegylet részéről Kovácsy Sándor elnök és Wágner Géza dr. alelnök, udvari tanácsos bízattak meg. flz erdélyi menekültek segitése. Az a sajnálatos pusztulás, mely erdélyi véreinket az oláhok betörése által sújtotta s az a testvéri együttérzés, mely az otthonuktól megfosztott erdélyi honfiak nyomorúsága nyomán az ország minden lakosának lelkében felébredt: a segélyezés nagy készségét vállalta ki mindenütt. Magam is megindítottam a gyűjtést és pesti lelkészi mivoltomban csakúgy, mint lelkészegyleti elnöki