Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-06-23 / 25. szám

191? EVANGÉLIKUS ŐBÁLLÓ 195 kor változásai által felvetett igen fontos ügyet a lelkészi értekezleteken, az esperességi és kerületi gyűléseken előkésziteni és lehetőleg egyértelmű állásfoglalásra az egyetemes gyűlésig megérlelni sziveskedjenek. Hisszük, hogy a gyülekezetek nem akadályozzák a megváltás ügyének korszerű és igy méltányos és igazságos rendezését s lelkészeik és tanitóik gondtalanabb megélhetésére nemes őseink példája szerint igaz euangéliumi keresztényekhez méltó módon minden lehetőt megtesznek. Hittestuéri üdvözlettel és tisztelettel vagyunk testvéreik az Urban Ivánka Pál, felügyelő. Kovácsi Kálmán, lelkész. Okoloesányi Gyula, felügyelő. Raffay Sándor lelkész. nyét tudakolják meg s a legközelebbi egyetemes gyűléshez terjesszék fel. Az egyházközségek már megtartották gyűléseiket, a felsőbb egyházi közigazgatási szervezetek gyűlései küszöbön vannak. Ezeken kell kialakulni amaz állásfoglalásnak, amelyet az egyetemes gyűlés is magáévá tehet. fí dunáninneni javaslatot a háborús idők nagy gazdasági és társadalmi átalakulásai szülték s nyilvánvaló, hogy a terménybeli járandóságok kérdésének megfelelő rendezése igen sok lelkészünk és tanitónk létét alapjaiban érinti. Mindenképen kívánatos tehát, hogy ez az ügy a legközelebbi egyetemes közgyűlésen közmegnyugvásra szolgáló megoldást nyerjen. Evégből tisztelettel kérjük az egyházközségek vezetőit hassanak oda, hogy az egyetemes közgyűlés elé a lelkészi és tanitói meghivó és dijlevelek terménybeli járandóságait illetőleg a háború előtt hozott határozatok és megállapodások a felterjesztendő óhajtások és javaslatok nyomása alatt feloldassanak s az egyházközségek a viszonyoknak megfelelő s a lehető legrövidebb határidőre szóló megállapodásokkal cseréltessenek fel. Mindenki tudja, hogy a lelkészek és tanitók terménybeli járandóságainak megváltását mindenütt kényszerhelyzet okozta és hogy a megváltás pénzbeli értéke a piaci árakat soha és sehol meg nem haladta, hanem mélyen azok alatt maradt. A megváltást a lelkész es a tanitó mindig a saját és a gyülekezet életének békessége érdekében kivánta és engedte meg. Ezt az áldozatot az egyház elfogadhatta addig, mig a megélhetésnek és a gazdasági helyzetnek egymással összefüggő visszonyait a nagyon is sokáig húzódó világháború hihetetlen módón meg nem másította és meg nem nehezítette. Most azonban a családjuk megélhetését biztosítani s a gyermekeik neveltetésének terheit viselni többé nem képes lelkészektől és tanítóktól senki meg nemkivánhatja. Egyházi és társadalmi közérdek, hogy a lelkészek és tanitók nyugodtan viselhessék el a háborús viszonyok nehézségeit s megélhetésük anyagi feltételeit lehetőleg egyedül a legtermészetesebb forrásból: saját gyülekezetükből nyerhessék. Ezt pedig a hívek minden ujabb megterhelése nélkül elérhetik, ha a lelkészi és tanitói dijlevelek terménybeli járandóságaira vonatkozó rendelkezéseket eredeti mivoltukba visszaállítjuk, illetőleg a megváltást a mai viszonyoknak megfelelő módón uj értékelés alapján tesszük megengedhetővé. A közmunkák megváltását, a mai viszonyok között érintetlenül hagyhatjuk, de papi és a tanitói földek uj értékelését mielőbb szintén napirendre kell majd tűznünk. Tisztelettel kérjük a testvéreket, hogy ezt a fiEKROLÓG. !f PRENJJÓ O y 11 ti fl jj 1851 jun. H- 1917 jun. U. | Mély megilletődéssel vettük és közöltük a lesújtó gyászhírt, hogy a nógrádi esperesség egyik köztiszteletben álló, szeretettől övezet, érdemes tagja: Frenyó Gyula nógrádszentpéteri lelkész-és nógrádi föesperes f. hó 4-én születésnapjának épen 66-ik évfordulóján, hosszas szenvedés után az Urban csendesen elhunyt. —Vele sirba hanyatlott a régi kipróbált gárda egyik érdemekben gazdag harcosa, a kinek több évtizedre terjedő közhasznú tevékenységre hálával és áldással tekint az anyaszentegyház és a közélet, s a kinek sírjánál mély gyásztól lesújtva álott a régi ároni [Frenyó-Bartholomaeidész-Svehla) családok nagyszámú s kiterjedt rokonsága, az egyház, az esperesség, a vármegye és a résztvevők igen nagy száma. Frenyó Gyula tősgyökeres nógrádi volt. Nógrádnak szülötte, Nógrádnak neveltje, s ehhez mérten egész életét, közéleti tevékenységét Nógrádnak szentelte. Ott ringott bölcsője, e vármegye egyik legszebb vidékén, az akáezlombos esztergályi völgyben, Nógrádszentpéteren, a melyhez közel fekvő vidék ihlette egykor rokonának Mikszáth Kálmánnak és a nagy Írónak Madách Imrének lelkét. Ezek a helyek, valamint a magyar irodalom e szellemóriási megérintették, inspirálták az ó lelkét is s gyakran szeretett még magasabb korában is a Mikszáth-Madáeh emlékekről és epizódokról el-elbeszélgetni. Theol. tanulmányainak elvégzése után visszakerült az apai házba, a nógrád-szentpéteri paróehiába, majd rövid időn belül édes atyjának örökébe: az ottani lelkészi állomásra. 40 esztendeig, egész haláláig volt ezen