Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-06-16 / 24. szám
190 BEjÉLET. Első érettségi. fí beszterczebányai ev. főgimnáziumban a VUl-ik osztály az 1916 17 tantanévben nyílt meg s az első érettségi vizsgát május 29. és 30-án tartották meg. Ezen virágzó középiskolánk már a XVI. század derekán teljes főgimnázium volt, de az üldöztetések nehéz viharaiban visszafejlődött algimnáziummá, még most uj életre támadt, fíz érettségin, a melyen Scholtz Gusztáv püspök elnökölt, 12 tanuló vizsgázott, még pedig 4 jeles, 3 jó eredménnyel, 1 pedig a szeptemberi javításra lett utasítva. A püspököt ugy Beszterbányán, mint Zólyomban, a houá vissza taztában is ellátogatott, szíves szeretettel fogadták. Ruh»beszerzési segélyt fejenként 500 koronát a uk. miniszter rendelete szerint azon lelkészek kapják, a kiknek az állami korpótlékok általi fizetés kiégés ütésre igényük van, vagyis, a kiknek fizetése a kongrualis megállapítás szerint háromezer koronán alul van. Megkapják e segélyt azon segédle^készek is, a kik állami fizetés kiegészítésben (káptalani kongruában) részesülnek. A. nglrag§liázi ieäivy középiskolák ideiglenes szervezkedése. A nyíregyházi evang. egyházközség kepvise: ^testülete folyó hó 10-én tartott ülé ében letárgyalta és elfogadta a folyó évi szetember hó 1-én megnyíló leány középiskolák szeruezkedési szabályrendéletet és az egyháztanács javaslatára addig is, míg az egyetemes egyházi közgyűlés a szeruezkedési szabályrendeletet végérvényesen jóváhagyja, megalkotta az uj leány középiskolák ideiglenes szervezetét. Felügyelővé Dr. Meshó Lászlói, igazgatóvá Dr. Popini Albertet valasztoíta meg, ugy hogy ezek után minden jelentkezőnek jelvételert az utóbbihoz kell fordulnia. Bzen kívül megalkotta a képviselőtestület az ideiglenes igazgató tanácsot 10 jerji és két nőtaggal, touábbá meguálasztotta tanácsjegyzőué Adorján Ferenc jőgimnéziumi uallástancirt, pénztárossá Kovács Pál takarékpenztari pénztárost. Az uj leány középiskolában szept. elsején az l. és V.-dik osztály nyílik meg. Hogy a polgári iskolából az V-dtk osztályba való átlépést megkönnyítse, a tanari kar gondoskodni fog arról, hogy a különbözeti tárgyakban jelentkező tanulmányi hí íny ne a gyermekeket megterhelő különbözeti vizsga, de az V-dik osztály tot kezdve alkalmazandó átmeneti tanterv utján legyen pótolna. A képuiselőtesíület Dr. Meskó felügyelő indítványára hálás elismerést szavazott az iuiezet létesítése és teruezése körüli fáradozásaiért Gec'uly Henrik püspöknek. Halálozás. Folyó hó 4-én hajtotta örök álomra fejét Frenyó Gyula nógrádszentpéteri lelkész, a nógrádi egyházmegye főesperese 66 éves korában, fí megboldogult testvérben egyházunk 40 évi sikerekben gazdag, áldott jó lelkű munkását veszítette el. Temetése óriási részvét mellett f. hó 6-án egyházközségének templomából ment végbe, hol magyar nyelven Wolf József losonczi, tót nyelven pedig Ferenezy Samu losoncztamási lelkész ismertette az elhunyt gazdag életét s nyújtott vigasztalást szomorú hitvesenek, családjának s kartársainak. Az egyházmegye nevében Rákóczy István esperességi m. felügyelő fejezte ki a veszteség fölötti fájdalmát s rótta le hálás elismerését Nógrád vármegye vezetősége megbízásából is. A temetőben az alsózellői ifjúsági egylet énekkarának énehe után Dr. Baltik Frigyes püspök áldotta meg. Emlékét áldva őrizzük, anynyival inkább, mert az Eu. Őrálló is igen kedves, őszinte barátját veszítette el benne. Baltazár püspök a froníon. Kint értesülünk Dr. Baltazár Dezső ref. püspök e napokban Kiss Ferencz egyházkerületi főjegyző társaságában a román frontra indul, hogy az ott l;üzdő református hős katonákat meglátogassa s a ref. tábori lelkészek működését figyelje. Kitüntetés, jól eső örömmel adunk hirt azon kitüntetésről, melyben Ő Felsége i király Hruttschnitt Antal soltvadkerti lekész-testuért, pestmegye! tanügyi esperest részesítette, a midőn részére közhasznú működése elismeréseül a II. oszlályu polgári hadiérdemkeresztet adományozta. Viselje a kitüntetést jó egészségben az ur kegyeméből sokáig családja boldogságára, egyháza és egyházmegyéje javára. Adomány. Gróf Ambrózy Gyula koronaőr u. b. t. t. koronaőrré történt megválasztása s a reformátió 400 éves jubileuma alkalmából ötezer koronát adományozott a temesuári ág. h. evang. egyháznak, azzal, hogy annak kamatai egyelőre segélyre szoruló s a temesvári ev. egyházhoz tartozó hadi özvegyek és árvák segélyezésére fordíttassanak. Ha ilyenek már nem lesznek, a temesvári eu. egyház az összeget tetszése szeriut saját céljaira használhatja fel. Hálás köszönet a nemes szívű adományozónak. Eljegyzés. A lajtanjfalui gyülekezet ifjú lelkésze; Frank Károly pünkösdkor váltott jegyet Steltzer Elza kisasszonynyal Sopronkan. fíz Ur áldja szeretetük szövetségét. Ejelkészjelölés. Az őrimagyarosdi (Vas megye) evang."egyházközség egyhangúlag Baehát István h. lelkészt jelölte lelkészéül.