Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-06-09 / 23. szám
1917 nyug. áll. elemi iskolai igazgató pedig jun. 6-án 68 éves korában hunyta le örök álomra szemét Zalaszentgrótön. Áldott legyen emlékezetük. Celkészuálasztás. A lajtaujfalui (Sopron m.) ev. egyházközség Frank Károly segédlelkészt választotta meg lelkipásztorának. Ifjú testvérünk munkáján nyugodjék az Ur áldása. Püspöki körleuelek. Hapi Béla Dunántu ifjú püspöke nyole körlevelet tartalmazó ivet küldött szét a gyülekezetekhez. A hadigondozó tervezetről, miniszteri elismerés a tanitást végző lelkészeknek, uj tankönyvekről, hadifoglyokkal való levelezés korlátozásáról, ifjúság a gazdasági munkában, harangok felajánlása, háború által tönkretett lelkészek és tanitók javára eszközlendő gyűjtésekről, a hadikölesön jegyzésben tevékenykedő lelkészek és tanitók bejelentéséről szólnak e körlevelek. Egyet, igen jót látunk ezen körleuelek alakjában; t. i. azt, hogy a püspök ur közvetlenül küldi rendelkezéseit a gyülekezeteknek, a lelkészeknek, az iskoláknak, igazgatóknak, tanítóknak. Ezen közvetlen küldés által felszabadítja az espereseket attól a lélekölő postamunkától, a mely őket egyéb ellenőri, felügyeleti teendőikben akadályozzák. Bár ez a rendszer honosodna meg minden kerületben! Egyházi közgyűlés. A pápai ev. egyház Beláh Lajos felügyelő és Mesterházy László elnöklete alatt vasárnap délelőtt számadó közgyűlést tartott, melyen Hiss István pénzügyi bizottsági elnök referálása alapján egyhangúlag elfogadták az 1916. évi zárószámadásokat, amelyek a gyülekezet rendezett anyagi viszonyairól, biztos alapokon fejlődéséről tettek beszédes tanúbizonyságot. Hirchmayer Győző pénztárosnak hűséges sáfárkodásáért, Hiss István takarékpénztári főkönyvelő, pénzügyi bizottsági elnöknek a gyülekezet pénzügyeinek szakavatott vezetéséért és elrendezésért jegyzőkönyvi köszönetet szauaztak. Hálás köszönettel vették tudomásul, hogy Zakots István presbiter elhunyt egyetlen leánykája emlékére a gyülekezet diakonissza-alapjára 1000 koronás, s hogy néhai Bareza Bálint gyülekezetfenntartási célra 200 koronás alapítványt tett. Bareza Bálint helyére gyülekezeti gyámintézeti elnökké Somogyi Pál presbiteri választották meg, aki valamint Bakó József újonnan választott presbiter a gyűlés szine előtt letették az esküt, fí hatodik magyar hadikölesönre ismét 2000 koronát, a felállítani szándékolt euangélikus egyházkerületi részuénynyomdára öt részvény aláírásával 250 koronát jegyeztek. Ez utóbbi célra a gyűlés több tagja részéről is történtek jegyzések, Az elnökség felhívására hadiárvák gondozására vállalkoztak: Gyurátz Ferenc, Mesterházy László Zakots István, Szabó Károly és Nánik Pál. Ezeken kívül több gyülekezeti belügyet intéztek elFőgimnáziumi gyáminfézef. fl békéscsabai ág. h. evang. Rudolf főgimnázium ifjúsági Gyámintézeti Egyesülete f. évi május hó 24-én tartotta meg záró ülését, mely meglehetősen eleven működésről számolt be. flz egyesület elnöke Vidovszky Kálmán főgimn. vallástanár volt, jegyzője Benczúr Lajos Vili. o. t., majd ennek beuonulása után Bella Gyula Vll. o. t. Az egyesület összesen két ügyuiteli és 7 feloluasó ülést tartott, fí feloluasó ülésben mindig nagy számban uolt jelen az ifjúság, mert a uáltozcios műsor állandóan ébren tartotta érdeklődésüket. Az elnök arra törekedett, hogy a reformátió jubiláris esztendejében fokozottabb mértékben hiúja fel az ifjúság figyelmét a reformátió történetének fontosabb mozzanataira. Ezért Luther halála és a birodalmi gyűlés éufordulóján gyűlést tartottak. Különös gondot fordítottak a magyar euang. egyháztörténetre, de nem hanyagolták el a biblia magyarázatát sem. fiz éu folyamán beszédet modtak: Uidouszky Kálmán elnök 1) a ref. 400 éues jubileumáról, 2) a gyámintézet feladatáról, Benczúr Lajos Vili. o. t. (az ifjúság protestáns öntudatának fontosságáról/; bibliai tárgyú müveket oluastak fel: Achim L. András Vili. o. tan. („Jézus élete", „A kísértés"), Danielisz Jáncs Vili. o. t. („Aduent"); Elbeszéléseket írtak: Bella Gyula Vll. o. t, („Szülőföld") Merán Kászló Vili. o. tan. („Karácsony a fronton"), Rupos jános Vll. o. tan. („Feluidéki falusi regény") cimen, mindmeganmyi uallásos tárgyú uolt; egyháztörténeti müuek voltak: Bella Gyula Vll. o. t. („a legszomorúbb kor" és „Luther lüormsban") Karleesik János Vll. o. t. („Luther halála"), Rapos János Vll. o. t. („Karaffa' és „Szegény legények" II. rész.) — Szaualtak: Benczúr Lajos Vili. o. t., Danielisz János Vili. o. t., Franciszesi Dani Vili. o. t., Nagy Endre Vll. o^ t. és Uidouszky László Vll. o. tanulók több ízben. Harmonium és zongora számokat adtak elő Pongráez Géza és Uidouszky László Vll. o. tan, fiz egyesületnek 151 rendes és 33 pártoló tagja uolt. Egész éui jöuedelme 148 K. 60 fillér, mely összegből 37 K-t az Egyetemes Gyámintézetnek. 15—15 K-t a pozsonyi és eperjesi Theol. Otthonnak, 15 K-t a torzsai áruaháznak juttatott a közgyűlés, 50 K-t pedig letétbe helyezett arra a célra, hogy ezt egy esetleg megalapítandó eu. ifjúsági lapnak ajánlja fel. Az egyesületnek igen csekély (mintegy 150 K.) uagyona uan, mert jö-uedelmét minden éuben segélyezésre fordítja.