Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-06-02 / 22. szám

172 EV ANGELIKUS ORALLO 1817 szitése akar e könyv lenni az „Isten és háború" e. röpiratomban megalapozott világ és életfölfo­gásnak. Akkor még — a háború kezdetén — so­kan a háború lázában tobzódtak s a háborút fön­ségesnek is, szentnek is nevezték s röpiratom­nak hangja és szelleme nem volt kedves előttük. Azóta az események meggyőztek úgyszólván mindenkit arról, hogy a háború se nem szent, se nem fönséges s milliókra szaporodott azok­nak a tábora, akiknek szive röpiratom kapcsán felém dobbant, hozzám vevődött. fiz események förgetegében megroppant lelkek erősitésére és irányitására adom közre könyvemet, melyben a meghamisitott Isten-eszme átkáról s a hamistalan Isten-eszme nyomán megépithető boldogabb jö­vendőről van szó. Isten és a háború e. röpiratomról, amely­nek szellemében e könyvem is készült, sokan irtak s még többen nyilatkoztak, a sok nyilatko­zat közül legyen szabad kettőt idejegyeznem, ne­vezetesen: Dr. Masznyih Endréét, aki „Háború és a vallás" e. tanulmányában megemlékezve röpiratomról, Prohászka püspökkel állitva párhu­zamba, igy ir: „Nagy Lajos próféta lélek, ki nem azért beszél, hogy csak beszéljen s talán önma­gáról beszéltessen, ő azokat az érzéseket és gondolatokat önti ki, amikkel lelke megteljesedett. Neki szólnia kell, mert a szólás nála benső, mond­juk isteni kényszerűség, szükségesség, mert a Lélek készteti rá" — ás Ady Endréét, ki a Uilág 1915. február 28-iki számában mondja el Írásom­ról: „Írni szerettem volna a gyúrói papról és kis füzetéről, ha nálam többet nem tudnának mon­dani az Írásból innen-onnan kikapott mondatók. Néhai jó Böhm professzort juttatja eszembe ez az irás: óvatos, szabályos gondolatok során egy­szerre kibuggyan valami forró emberség, me­részség, originalitás. — Nem ecee saeerdos, csak eeee homo, fájó, igaz ember, aki fájdalmában azokat vigasztalja, akik ma a legszerencsétleneb­bek." E kötet ára 2 K 40 fillér. A harmadik kötetben: „Bábel vizeinél" e. allatt ujabb verseimből adok egy kötetnyit. E kötet ára 3 korona. Hi mindahárom kötetet megrendeli, annak a fizetési összegeket, vagy a megrendelési szándékot ké­rem alábbi eimemre beküldeni: Gyúró, [Fehérm.l m i . Nagy Lajos ev. lelkész. B E ra É t E T. Családi pótlék. A vallás és közoktatási miniszter megkereste a püspöki hiuatalokat, hogy miután a lelkészek részére családi pótlékot folyó­sítani szándékozik, az igényjogosultak névsorát sürgősen küldjék be ő hozzá. Ez alkalommal minden 24 évet be nem töltött s még kereset­képtelen lelkészi gyermek után 200 K-át szándé­kozik adni. Egyéb háborús segély kiosztására vonatkozó rendelkezés még nem jött, csak ugy hirlik, hogu a lelkészek, de állítólag csak azok, akik congruát, vagy állami korpótlékot kapnak, egyenként 500 koronát fognak kapni. Ezt azonban, mint egészen privát forrásból eredő hirt, csak fenntartással közöljük. Püspöki körlewelek. Geduly Henrik, a tiszai egyházkerület püspöke ez évi körleveleinek első füzetében a kerület ez évi rendes közgyű­lésére szóló meghívó és a közgyűlés részletes tárgysorozata foglaltatik, fl közgyűlés Miskolcon julius hó 18-án lesz. A következő körlevélben a reformáció 400 éves jubileumának megünneplé­sével foglalkozik s az ünnepély teljes programm­ját adja. Majd meleg hangú levélben fordul a ke­rület gyülekezeteihez s felhívja őket, hogy a lel­készeknek és tanítóknak kivételes háborús drá­gasági segélyt nyújtsanak. — Külön levélben for­dul a gyülekezetekhez a brassómegyei csángó hittestvérek és azok lekészeinek gyűjtés utján va­ló támogatása iránt. — Továbbá buzditólag fordul a hívekhez, hogy a már csak rövid ideig tartó türelemre, áldozatkész lemondásra, önmegtaga­dásra a jelen nehéz közélelmezési viszonyok kö­zött készek legyenek. — Majd a korpótlék után a lelkészeire rótt adótöbbletet a lelkészek részére méltányoságból megtéríteni kéri a gyülekezetek részéről. — Végül a közalap jövedelemnek kiosz­tására vonatkozó intézkedéseket tartalmazza az utolsó körlevél. — Hapi Béla dunántuli püspök szintén több körlevelet tartalmazó ivet küldött a kerület lelkészeihez, a melyek közül fontosabb tartalmúak a következők. A nép erkölcsi ellenál­ló erejének fokozása a közélelmezési nehézsé­getvei szemben. Hatodik hadikölesön. Háborús gyermekkertek felállítására felhívás. Soproni Diák-otthon támogatásra ajánlua. Gyógynövények gyűjtése. — Több rendelkezés az iskolákra vo­natkozólag. Gyászhir. (Helytelen címzés miatt elkésve érkezett.) Zsarnovitzhy Gyula, bazin-hattyupataki lelkész, pozsonymegyei galesperes életének 64. lelkészi szolgálatának 36. évében hunyt el május hó 1-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom