Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-05-19 / 20. szám

191? EVANGELIKUS ŐSÁLLÓ szak alapuonalai rajzolódnak meg vele és benne. Mi esak a esengés-bongást, az ágyuk tompa dörejét és a finom fejedelmi fogatok csodásan elegáns robogását, a ragyogó pompát és a mámort láttuk, de — ez a szomorú!—egyetlen hang nem emelkedett keményen és komolyan a mi egyházunknak a változott jogviszonyok következtében jogosan követelhető szerepéről. Senki nen figyelmeztette a ténykedőurakat, hogy a koronázás nemcsak pompa és ragyogás, hanem igen fontos jogi aktus, a századok patinájáDal bevont szimbólumok nemcsak látványosságok, de nagyjelentőségű tények; bennük az állam és korona kölcsönös bizalma nyilatkozik meg. Bármely erős a századok azonos gyakorlása a eerimóniák kialakulásánál, erősebb annál a jogfejlődés, mely a szimbólumok beszédét a haladott viszonyoknak megfelelővé teszi; ma nincs már egységes vallású magyar állam, ma az 1848. XX. 1868. Lili t.-c. és az egyházpolitikai törvények óta mi is, az evangelikus egyházegyetem is élünk és vagyunk. Az ezekben a törvényekben rejlő jog pedig élő jog, melynek alapjára helyezkedve a magyar protestáns egyházak a néző szerepén felül is követelhettek uolna valamit, legalább annyit, hogy a koronázás ténye ne lett volna csupán egy felekezet és a kiváltságos társaság zárt körébe szoritva, hanem a felekezeti viszonosság és a demokratikus társadalmi rend elveinek megfelelőbb. Jöuőre ne feledjük ezt. * Ez a mi jubiláris yágyunk és ez lesz a reformátió ötödik századában küzdelmeink célja: a törvényeinkben lefektetett, de — sajnos — eleddig inkább deklarativ, mint praktikus értékű egyenlőségi elunek szélesebb és mélyebb kiépítése s annnak minden fenntartás nélkül leendő átvitele a gyakorlatba. Egyetemi fakultásügyünk is ennek az elvnek csupán elvvé szorításán múlik. Nincs elfogulatlan ellenfelünk, ki nem uallaná be, hogy e törekvésünk mélyen jogos s hogy ennek az egyháznak — a mienknek — mint a hivő tudás, a hitbeli mélység és a gondolatszabadság egyházának első sorban lehet igénye a fakultási jogra. Ám ez ügyünk amúgy sem tulerős hajója ott bukdácsol, vergődik az ellenkező széltől viszszafelé hajtua a szűkebb érdekek, a még oly tiszteletre méltó, de ily nagy jelentőségű kérdésnél mégis másodlagos értékű hagyományok zátonyain. Tudjuk, hogy e kérdésnél csak egy érdek a parancsoló, melynek engedelmeskednünk kell s melynek alá kell vetni minden más, kisebb átmérőjű érdeket és ez : leendő lelkészeink képzésének egyházunk méltóságához, a jogegyenlőség és viszonosság eluéhez, s korunk általános tudományos előrehaladottságához mért átszervezése. Semmiuel, egy arasznyival sem akarunk több jogot, mint a többi egyházak, de viszont egy vonalnyival sem állhatunk hátrább, fl statisztika sorozhat a maga számseregében a negyedik, vagy akár a tizedik helyre, de a reprezentatív egyház-ténykedéseknél egy vonalon akarunk állani. És ez a kérdés nekünk több, mint presztízs-kérdés. Mi, akik e jubiláris év körüli esztendőkben élünk, érezzük, kogy történetünk hagyományát vettük örökségül abban a törekvésben, melylyel a tudományos élet fórumán a minket megillető helyre akarunk lépni. Mi bírni akarjuk a szabad vallásgyakorlati elvnek megfelelően az egyházi élet egész teljességét, a szabad és egyenlő egyház minden atributumát, tehát az egyetemi letkészoktatást is. * Változnak az idők. Nekünk a haladás gondolatát lelkünkbe szivó szellemi közösségnek óráual kezünkben kell élnünk. Látnunk kell, hogy tovasiklik az óramutató. Míg a megesorbitott jogokat szorongva megtartani kényszerültek dicső és áldott eleink s a touábbfejlesztésre nem is gondolhattak, iskolapolitikánk uonalait a nemteljes egyházi élet megszükitett köre rövidítette meg. Nekünk a múltban férfiakra volt szükségünk, harcra kész lelkű és testű, egész szivü és kemény karu férfiakra, flkkor a gimnáziumok voltak a mi erőforrásaink, ott neveltük az ősi tűzhelyek szent melegében a jövő fiait, kik szárnyukra bocsátva azzal a gondolattal igyekeztek helyet szorítani maguknak az élet drámájában, hogy minél erő^ebbé válva annál erősebben védelmezhessék egyházunkat s minél magasabbra jutna annál hatalmasabb szóval álljanak igazaink mellé szószólókul. Ma — ezt konstatálnunk kell — már fordult a mutató: uj napot mér. Ma a joguédelem helyett a jogérvényesítésre s a vallás kedélyt megnemesitő erőinek kibontására, tehát a női lélek igényeinek egyházunk tanügyi politikájában kellő kielégítésére s ezzel a női léleknek egyházunkhoz szorosabb fűzésére van szükségünk. Ellentmondásnak látszik a fakultás követelés és ugyanakkor a gimnáziumok helyett a nőiiskolák felállításának sürgetése, de erre az időnk kényszerit. Tudományos mélység és kedélyi melegség, fent egyházunk méltóságának megfelelő egyenlőség, lent felszívása a női lélek áldott finom erőinek: ez a ma programmja. Bizonyos rendszernek a halavány kezdetét sejtem abban, hogy a fiúnevelő intézetek egyikét (szarvasi tanítóképző) nőnevelővé szervezi át egyik kerületünk; az első lépés vonni fogja maga után a másikat s egyházunk a mai meggondolatlanul és elvtelenül favorizált elemi iskolai ál-