Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-04-07 / 14. szám

'19*7 EVAMQE

UKUS .ŐRÁLLÓ 107 Apját keresi sok ezer árva, Mindenki sír, mindenki kesereg — Megtört sziuii hitvesek kebeléből hozzád törnek a fájó sóhajok, Álomtalanok az éjszakáink, Itt mindenki sír, mindenki zokog. Üresen állnak itthon a tanyák, Fejünk felett a poklok-pokla dúl, Testvéreink, fiaink messze mentek, Panaszló hangjuk néma éjbe fúl. Dértől harmatos őszi reggelen, Nem zeng a légben már pacsirtadal, Rengő kalászú szép magyar földünk Gaz veri fel, elhagyatott, ugar. Ne vedd hát zokon, ha sziveinkbe Néha a bánat bús felhője ül, S panaszló szavak jönnek ajkainkra Fájó lelkünknek mélysegeibül. Óh tégy csodát, könyörgünk, esdve kérünk, Ne hagyd letiporni nemzetünket, És annyi gyászos, hosszú év után Óh áldd meg, áldd meg fegyvereinket. Vérharmalos, nagy orosz rónákon Védjed fiainkat kegyelmeddel, Idegenbe, kik messze mentek tőlünk. Hét hosszú éve h-ogy szakadtak el. Érettük száll szivünknek hő fohásza S a szemeinkbe könnyek árja gyűl, Szent győzelemmel vezesd haza őket, Ne hagyj bennünket, ne hagyj egyedül. Amen. Nyíregyháza, Bíró László ev. s. lelkész. Nöneuelésünh hiányai. Nőnevelésünk fejlesztéséről ugy a mi, mint többi egyházi lapunk hasábjain utóbbi időben igen élénk eszmecsere indult meg. És nem ok nélkül. Hiszen ha valahol, e téren érezzük, hogy rendkivül sok a teendőnk, ha nem akarjak, hogy egészen kicsússzék lábunk alól épen az a talaj, mely a dicsó múltban anyaszentegyházunk gazdagságának, erejének uolt forrása. Elismerésre méltó jóakarattal és még nagyobb igyekezettel látott hozzá egyházunk vezetősége a munkához. Aki figyelemmel kiséri gyűléseink lefolyását, nem tagadhatja, hogy a szakbizottságok mind jobban sürgetik a tanügy felkarolását és ennek körén belül a nőnevelés fejlesztését. Kétségtelen, hogy erre inditóokul a r. kath. egyház lázas tevékenysége is szolgált. Nincs a nőnevelésnek az az árnyalata, melyet a r. kath. egyház és társadalom hatáskörébe nem vont volna, aminek nyomasztó su'yát mindnyájan, de különösen a nagyobb városi papok és mi a székesfőváros tőszomszédjai érezzük. Általánosan ismert dolog, hoyy polgári iskolát végzett növendékek kevés kivétellel mind kenyérkereseti pályára lépnek s hosszabb-rövidebb tanfolyamot végeznek a különböző — zárdákban. Legjobb esetben tagjai maradnak ugyan egyházunknak, de megrendült hittel és esak alkalom kell hozzá, hogy megtántorodjanak. Az nagyon téved, aki azt gondolja, hogy esak az u. n. szegényebb osztály leányai vannak e veszélynek kitéve. Nem kell a „legfelső tízezerére gondolni, hiszen ezekből vajmi kevés jut egyházunkra. De, hála legyen érte a jó Istennek, vannak egyházunknak még mindig olyan tagjai, akiknek anyagi helyzete megengedi, hogy leányaiknak, mikor a kellő iskolai ismereteket már megszerezték, még magasabb műveltséget biztosítsanak. Ezt a célt szolgálják a kitűnő németországi, suájei penzionatok, ezt a Sacré coeur, a Notre Dame de Sion-ok. De ezt a célt akarják, különösen a hitbuzgóbbak ugy elérni, hogy jól fizetett, magasabb műveltségű hölgyeket akár nevelőnői, akár társalkodónői minőségben családjuk körében alkalmaznak, akik ismereteikkel, finom modorukkal, hogy ugy mondjam, leányuk nevelésének utolsó csiszolását adják meg. Ilyeneket mi fájdalom, adni nem tudunk, aminek következménye, hogy épen a legelőkelőbb, leguagyonosabb családok vagy külföldre vagy zárdába küldik gyermekeiket, vagy oly nőket fogadnak serdülő leányaik mellé, akiknek szive-lelke idegen a mi eszményünktől. Bizony sok vagyonos, előkelő magyar prot. család leányainak hite rendült már meg abban a levegőben, ahol Luther irodalmi munkánságáról legföljebb annyit hallott, hogy Wartburgban Ezópus meséit fordította. Leánygimnáziumra, tanitónőképzőkre égető szükségünk van, de ilyen magasabb színvonalú nőnevelő előtt sem hunyhatunk szemet. Megbocsáthatlan bünt követnénk el, ha minden erőnkből rajta nem kapnánk báró Solymosy Lajos ur őméltóságának fölvetett eszméjén és fejedelmi ajándékán. Ezt a nőnevelő intézetet meg kell alkotnunk, hogy egyházunknak biztosítsuk azokat, akik az ev. nagyasszonyok helyét méltóan betölteni vannak hivatva. Ne féltsük ettől az^ intézménytől fennálló intézeteinket, Egészen más az, a mit őméltósága nemes elhatározásával létesíteni óhajt és egészen más a tanintézet. Ezeket felvirágoztatni, fennállásukat biztosítani, amazt szervezni, a szép eszmét megvalósítani: egyházunk jól felfogott érdeke. Blatniczhy Pál.