Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-10-14 / 42. szám

XII. év. Budapest, 1916 október 41. szám EGYHÁZI ES ISKOLAI HETILAP A lapot szellemi és anyagi tekintetben illető mindennemű postai külöemény, a hirdetesek szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszko István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) küldendő. H3 S3 FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULA.J DONOS: MOSZKÓ ISTVÁN r&kosk_eres/.turi lelkész. FŐ»unkata'iisak SCHOLTZ ÖDÖN JAHN JAKAB BLATNICZKY PAL áyíálvi esperes-teik^s/. kiskéri lelkész. cinkotai lelkész. DUSZIK LAJOS GÖ/nÖRYJA-NOS szatmári íelkés*. eperjt-si főgym. i^aKfíat/i Megjelenik hetenként epv iven A lap ára : Egész évre 14 K Félévre 7 K Egyes szám ára .. 40 f Hiwlftesek 68 pályázatok am. bérese old»

1. . 4fl K Állandó birdo'és^i I • °síej.;yez.és az" • n

1 VAí?TAE.OMJEQy3Étí : VEZÉRCIKK: Verbuuálás. - szikla. — Az oskeresztiénség és a katonai szolgád lat. Jahn Jakab. — Az uruaesorai külön kehely kérdése. — Irodalom. — Belélet — Pályásatok és hirdetések. Verbuuálás. Kovácsi Kálmán orsz. képviselő lelkésztestuérünk a most lezárult parlamenti tárgyalások során egy reform-jellegü gondolatot vetett föl, mely mellett nem lehet s nem szabad érzéketlenközönyösen elhaladnunk, mert e gondolat uj, szerencsésebb fejlődés felé vezető utakra, ki nem bányászott értékekre, munkába nem állított meddő értékre vet világosságot, fi lelkészek háborús szolgálatáról, a lelkészi karnak az egyetemesen küzdő erőesoportokba leendő beállításáról, ennek a nagyértékü és nagyhatalmú testületnek háborúban és békében beváló egészségügyi kiképzéséről szólott. A gondolat figyelmet érdemel. Aki szóhoz juttatta a mi létharcát vívó nemzetünk törvényhozó testületében ezt az igaz szociális érzékről és a háború teher alatt vért verejtékező milliók iránt érzett nagy segitő készségről, igazi szívről és eleven lelkiismeretről bizonyítványt kiállító gondolatot, megérdemli, hogy megértő lélekkel, a gondolatközösség szent szolidaritásával szorítsuk meg a kezét. Hatalom szólalt meg azokban a szavakban. A lelkiismeret, mely meglopja álmainkat, midőn puha fehér nyoszolyánkba süppedve rágondolunk a patkányos, sáros ostromárkok átkozottul izgalmas éjszakáira s azokra, kiknek idegei már anynyira megereszkedtek, hogy az ágyúgolyók visitása sem zavarja kóros álmukat. Valami nagy-nagy kiváltságot élvezünk mi. Azok, a jövőnk legendás krónikájába, ebbe a szent nemzeti maihallába immár bevonult hős theologusaink, akik letették a bibliát s jinom-fogásu kezükkel forró puskacsöueket szorongatva odadőltek a lövészárkok mellvédeire egy sorban a többi katonává lett polgárral, ezt a kiváltságot nem tudták elviselni. A lelkiismeret űzte, a kötelesség hivta, a hazaszeretet s a férfi-becsvágy melegítette őket. Hogy mit tettek ők, ezek a lélektüzből, forró rajongásból katona-sorsra jutott, hősi halál dicsőségébe ragadtatott áldott ifjú testvéreink majd akkor fogjuk tudni, mikor a leszerelt fegyverek csörömpölése után felcsattan a vetélkedő és megmérő kérdés: ki volt a gáton ? Mi tudja: uajjon az ő forró, tiszta vérük nem egy uj váltságot magában rejtő mártirvérré fog-e válni? . . Érezzük, hogy valami kontraszt — a legdicsőségesebb, amit az emberélet felmutathat — a bibliás kézbe szoritott szuronyos puska, de a szivünk még is itt zakatol a torkunkban, midőn látjuk őket előljárni, ott lenni, ott . . . . Ez a kontraszt, ez az ellentét kiáltozott a Kovácsi Kálmán lelkéből, szavából. Mert érezzük: ott a helyünk a nagy arcvonalon; érezzük: kevés, a semmivel határosan kevés a mi itthoni munkánk; érezzük: a lelkiismeret üz mélyebben, szervesebben 'beleásódni a nagy falanxba, melyben népünk egybeforrva állja a reálobogó sárkánytüzet; de a fegyver és evangelium, a rohamok deiiriuma s a koporsók fölötti imádság szent békéje, a lelkészi palást és a tábori csuka-szürke valami szent diszharmóniában van. Ezt kell megszüntetnünk. Állítsuk bele azt a hatalmas, megnem mérhető erejű sereget, mely ma is — a háború 27. hónapjában — még mindig a meg nem mozgatott tartalékot képezi a milliók véres viaskodásában, állitsunk be a maga eleven lelkiismeretével ebbe a gyötrelmes dicsőséges erőfeszítésbe akként, hogy a lelkész lelkész maradhasson s akkor megszűnik az ellentét, megszűnik a vád, meg a nyugtalanság. Mert mi többet akarnánk tenni, mint eddig, amint többet is tudunk tenni, mint eddig. Nem elég a hadi kölcsön jegyzésre buzdítás, nem az imádkozásban való egetostromló hév, az igehir-