Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-10-07 / 41. szám

1916 szeretetnek van szentelve. E buzgólkodás után Dr. Mágóesy­Dietz Sándor egyházfelügyelő köszönte meg szép szavakkal Raffay Sándor lel­késznek a Szeretetház létrehozása körül kifejtett buzgó és fáradhatatlan munkál­kodásának és Dr. Moraveslk Ernő, Emil, egyetemi tanár üdvözölte őt 25 éves jubi­leuma alkalmából, amelynek gyönyörű, tündöklő koronáját alkotja ez a nemes rendeltetésének most átadott Szeretetház. Ércnél maradandóbb emléket biztosit ez az alkotás létrehozójának és az áldo­zatkész hiveknek egyaránt. Mi örömmel sietünk üdvözlésükre, mert e Szeretetház megalkotasában ujabb és erős biztosi­tékát látjuk annak, hogy egyházunkban nem hiányzik az alkotó erő s a hivek áldozatkészsége, esaa legyen és akadjon buzgó, alkotni vágyó és tettrekész ve­zető, aki a ielkeket valamely nemes cél érdekében esoportosilani tudja. Örömmel üdvözöljük a Szeretetházat, országunk első gyülekezetének e nagy alkotását s bizunk, hogy közegyházunk életében ez a diakonissza anyaintézet a szebb és nagy jövendőnek szivesen fo­gadott előfutárja, amellyel — ugy hisz­szük — véget ért a pusztulással fenye­gető, passziv szemlélődés korszaka s mi az aktivitás, az alkotások terére léptünk. Adja Isten, hogy ugy legyen! Jubiláris gyűjtésünk. A mi egyházunkban a domináló kérdés: pénzkérdés. Mi, akik szinte hivalkodásig menő önérzettel az evangéliumtól lelkezettnek valljuk magunkat, lépten-nyomon a pénzben réjlő lehe­tőségek sokszor irreális elgondolásával bibelő­lődünk. Ha egy amerikai milliárdos egyházunkra hagyná vagyonát, tehát ha meg volna, ami nines: a legnagyobb a legtehetetlenebb zavarba jutnánk. Így? fl nincs a mi tőkénk; ez a flastrom, ez a menedék; és ez indokolatlan eljárásunk — indo­ka. Dalijuk be : a pénzhiányra fogjuk a mi akció­képtelenségünket, pénzhiánynak nevezzük el, — óh mi hízelgő diagnózis l — lelkesedéshiányun­kat ;pénzt kérünk, mikor szíves, lelkes munkát várnánk; gyűjtünk, mikor a monumentális alko­tást tett alá kellene vennünk. •Itt vannak a ,gyüjtő-ivek a lelkészi irattár­ban, csak azt szeretnők megkérdezni küldőiktől: mit és mennyit várnak ? Megkérdezni ; őszintén hiszik-e a nagynumerusos eredményt? Most, a­mikor népünk adótfizető munkáskezü kenyérke­resői elmentek s a sok izmos kar, a sok kemény láb, vagy a sok daliás test ott maradt a uérui­rágos mezőn, és az operáló asztalon most, ami­kor egyházközségünk háztartásában ijesztően növekedik az adóhátralék, most akarunk nagy, impozáns összeget előteremteni ? Még hozzá minő látni nem akarás 1 Ahelyet, hogy egyházegyetemünk és gyámintézetünk egy­értelműen és egyöntetű tervszerűséggel, egysé­gesen járna el, külön bocsát ki adakozási felhí­vást és külön célra de egy alkalomból rendel el gyűjtést. ]ó. Amelyik sziv ma erezni tudja a többi száz és százezer sziv fájdalmát, az most is elfe­lejt számolni s adni fog, mig lesz mit. Azok a források, melyekből a kárpáti falvakra, a uak katonáknak, a rokkantaknak és minden más hadi jótékonysági akcióra gyűltek a százezrek, sőt a milliót meghaladó adomanyok, a kis erszények, de nagy sziuek itt vannak. Népünk, a mi evang. népünk, ez a csodás erejű, kiapadhatatlan áldo­zatkészségü jótékonysági alany a háborús nyo­mor fokozásával egyenlő arányban növekedő a­dakozáskészséggel áll minden jó ügy kibontott zászlaja alá. Ámde nem lehet teljes sikert remélni más gyűjtési akciónak, csak annak amelyik a hadi sze­releimunkába kapcsolódik. Ma első sorban ma­gyarok, először a nemzettest, a nagy erőfeszí­tésben remegő, vérző-verejtékező nemzetorga­nizmus szervei vagyunk. Öncélunk nincs, sem egyéni sem szociális életünkben : az egyéni élet — legyen az bár egyházi élat is — minden ki­küzdött, felhalmozott erőtartalékát bele kell öm­lesztenünk az egyetemesség organizmusába. Ma bün — kimondom ezt — bűn az erőt megbon­tani, de épp oly erény, épp oly áldásokat rejtő okos és nemes eljárás a ma még meg nem moz­dult, a nagy erőhatások összetevői közé be nem sorozott erőtartalékok felvonultatása a mentő szeretet arcvonalára. Egyházunknak ott a helye. Ma a reformáció jubileuma nálunk csak a sze­retetalkotásban, a hadi erőszolgáltatásban, tehát a sebek gyógyításában állhat. Moratóriumot kö­nyörögjünk az időtől, mely kérlelhetetlenül visz magával a nagy számonkérő, a szemünkbe-lel­künkbe pillantó évforduló felé : a mi ünnepünk a tények szépségében, a tények időszerűségében állhat. Meggondoltuk-e, hogy az evangélium ügye, a reiormáció gondolatainak győzelmes érvénye­sülése, a mi hadi szerencsénkkel áll, vagy esik? Tehát az lesz a mi legóhajtottabb, imáinkkal le­könyörgött dicső jubileumunk, Tia a nagy vihar­ból diadalmasan kikerülő nemzetünk dicsőségé­ben állunk meg majd az ünnepen s kezünkben a rokkantak s az árvák kezét fogva hódolunk meg Lutherünk, a faja géniuszának értékét megsok­szorozó nagy germán előtt s elmondjuk neki: „ma a Te nagy lelked megértésére számítva a szeretet tényeivel ünnepelünk Téged, most hogy a Duna és Tisza vidékén a Te lelked gondola­tai .nemzedékeket taníthatnak és erősithetneK azt véreink hősiessége s a Te néped kemény hűsége szerezte még'V . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom