Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-10-07 / 41. szám

1916 szeretetnek van szentelve. E buzgólkodás után Dr. MágóesyDietz Sándor egyházfelügyelő köszönte meg szép szavakkal Raffay Sándor lelkésznek a Szeretetház létrehozása körül kifejtett buzgó és fáradhatatlan munkálkodásának és Dr. Moraveslk Ernő, Emil, egyetemi tanár üdvözölte őt 25 éves jubileuma alkalmából, amelynek gyönyörű, tündöklő koronáját alkotja ez a nemes rendeltetésének most átadott Szeretetház. Ércnél maradandóbb emléket biztosit ez az alkotás létrehozójának és az áldozatkész hiveknek egyaránt. Mi örömmel sietünk üdvözlésükre, mert e Szeretetház megalkotasában ujabb és erős biztositékát látjuk annak, hogy egyházunkban nem hiányzik az alkotó erő s a hivek áldozatkészsége, esaa legyen és akadjon buzgó, alkotni vágyó és tettrekész vezető, aki a ielkeket valamely nemes cél érdekében esoportosilani tudja. Örömmel üdvözöljük a Szeretetházat, országunk első gyülekezetének e nagy alkotását s bizunk, hogy közegyházunk életében ez a diakonissza anyaintézet a szebb és nagy jövendőnek szivesen fogadott előfutárja, amellyel — ugy hiszszük — véget ért a pusztulással fenyegető, passziv szemlélődés korszaka s mi az aktivitás, az alkotások terére léptünk. Adja Isten, hogy ugy legyen! Jubiláris gyűjtésünk. A mi egyházunkban a domináló kérdés: pénzkérdés. Mi, akik szinte hivalkodásig menő önérzettel az evangéliumtól lelkezettnek valljuk magunkat, lépten-nyomon a pénzben réjlő lehetőségek sokszor irreális elgondolásával bibelőlődünk. Ha egy amerikai milliárdos egyházunkra hagyná vagyonát, tehát ha meg volna, ami nines: a legnagyobb a legtehetetlenebb zavarba jutnánk. Így? fl nincs a mi tőkénk; ez a flastrom, ez a menedék; és ez indokolatlan eljárásunk — indoka. Dalijuk be : a pénzhiányra fogjuk a mi akcióképtelenségünket, pénzhiánynak nevezzük el, — óh mi hízelgő diagnózis l — lelkesedéshiányunkat ;pénzt kérünk, mikor szíves, lelkes munkát várnánk; gyűjtünk, mikor a monumentális alkotást tett alá kellene vennünk. •Itt vannak a ,gyüjtő-ivek a lelkészi irattárban, csak azt szeretnők megkérdezni küldőiktől: mit és mennyit várnak ? Megkérdezni ; őszintén hiszik-e a nagynumerusos eredményt? Most, amikor népünk adótfizető munkáskezü kenyérkeresői elmentek s a sok izmos kar, a sok kemény láb, vagy a sok daliás test ott maradt a uéruirágos mezőn, és az operáló asztalon most, amikor egyházközségünk háztartásában ijesztően növekedik az adóhátralék, most akarunk nagy, impozáns összeget előteremteni ? Még hozzá minő látni nem akarás 1 Ahelyet, hogy egyházegyetemünk és gyámintézetünk egyértelműen és egyöntetű tervszerűséggel, egységesen járna el, külön bocsát ki adakozási felhívást és külön célra de egy alkalomból rendel el gyűjtést. ]ó. Amelyik sziv ma erezni tudja a többi száz és százezer sziv fájdalmát, az most is elfelejt számolni s adni fog, mig lesz mit. Azok a források, melyekből a kárpáti falvakra, a uak katonáknak, a rokkantaknak és minden más hadi jótékonysági akcióra gyűltek a százezrek, sőt a milliót meghaladó adomanyok, a kis erszények, de nagy sziuek itt vannak. Népünk, a mi evang. népünk, ez a csodás erejű, kiapadhatatlan áldozatkészségü jótékonysági alany a háborús nyomor fokozásával egyenlő arányban növekedő adakozáskészséggel áll minden jó ügy kibontott zászlaja alá. Ámde nem lehet teljes sikert remélni más gyűjtési akciónak, csak annak amelyik a hadi szereleimunkába kapcsolódik. Ma első sorban magyarok, először a nemzettest, a nagy erőfeszítésben remegő, vérző-verejtékező nemzetorganizmus szervei vagyunk. Öncélunk nincs, sem egyéni sem szociális életünkben : az egyéni élet — legyen az bár egyházi élat is — minden kiküzdött, felhalmozott erőtartalékát bele kell ömlesztenünk az egyetemesség organizmusába. Ma bün — kimondom ezt — bűn az erőt megbontani, de épp oly erény, épp oly áldásokat rejtő okos és nemes eljárás a ma még meg nem mozdult, a nagy erőhatások összetevői közé be nem sorozott erőtartalékok felvonultatása a mentő szeretet arcvonalára. Egyházunknak ott a helye. Ma a reformáció jubileuma nálunk csak a szeretetalkotásban, a hadi erőszolgáltatásban, tehát a sebek gyógyításában állhat. Moratóriumot könyörögjünk az időtől, mely kérlelhetetlenül visz magával a nagy számonkérő, a szemünkbe-lelkünkbe pillantó évforduló felé : a mi ünnepünk a tények szépségében, a tények időszerűségében állhat. Meggondoltuk-e, hogy az evangélium ügye, a reiormáció gondolatainak győzelmes érvényesülése, a mi hadi szerencsénkkel áll, vagy esik? Tehát az lesz a mi legóhajtottabb, imáinkkal lekönyörgött dicső jubileumunk, Tia a nagy viharból diadalmasan kikerülő nemzetünk dicsőségében állunk meg majd az ünnepen s kezünkben a rokkantak s az árvák kezét fogva hódolunk meg Lutherünk, a faja géniuszának értékét megsokszorozó nagy germán előtt s elmondjuk neki: „ma a Te nagy lelked megértésére számítva a szeretet tényeivel ünnepelünk Téged, most hogy a Duna és Tisza vidékén a Te lelked gondolatai .nemzedékeket taníthatnak és erősithetneK azt véreink hősiessége s a Te néped kemény hűsége szerezte még'V . . .