Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-03-25 / 13. szám

1916 EVÄJMEIJKUS ŐRÁ

LLÓ 99 érzetében magához méltó, testi és lelki igényekre születésénél is neveltetésénél fogua is joggal jogosított müveit ember — és élettárssal alkotott családot. Hogy pedig ez milyen és mekkora lehet, azt csak mi érthetjük meg igazán, akik átéltük az ő sorsukat is, és jobb helyzetünkben se nagyon duskálkodhatunk, mert megállít mindjárt a számoknak beszéde. Magam az ország egyik legnagyobb egy házközségének vagyok egyik lelkésze, javadalmam se a legkissebb az országban élő 700 egynehány evang. lelkészé között. Talán 200-nak sincs több, nagyobb, vagy rendezettebb. És mégse hazudok, ha azt mondom, hogy alig elég. Ugy elég csak, hogy diplomás feleségem — aki, ha hozzám nem kötötte volna a maga sorsát, talán gond nélkül élne, cselédmunkát végez. Cselédség nélkül csak hárman vagyunk. És mégis hova lesz a nagy javadalom? A 3000 korona fizetés, a mellékjöuedelem, a korpótlék, a segélyek, a privátmunkák hozama, mondjuk összesen 5000 korona, ami után 400 euang. lelkész csak sóuárog, uagy amit néha utópiaként is félve, álmodik ? Megfelelhet erre mindenki, csak csináljon egy kis mérleget. És ne szépítsen, de nézzen szeméba a rideg ualónak : a 9 koronás fának, a hat koronás húsnak, az 50 filléres tejnek s a többinek : adónak, nyugdíjnak, segélyegyleteknek, jótékonyságnak, társadalmi kötelezettségeknek, az álláshoz méltó ruháknak, cipőknek. Pedig 5000 korona nagy összeg I. . Háromszor akkora mint amire „kiegészít a kongrua." És egy gyermek, ha sokat eszik is, csak egy szájjal eszik. De a kettő, három, négy . . . stb. és az idősebbek, akiket már neveltetni kell l Tisztelt olvasóim, ha kongruás — vagy talán akármelyik — evang. lelkésszel találkoznak, emeljék le jó mélyen kalapjukat, mert nagyok, művészek ők, a megélhetés — az éhes gyomor, a kopott ruha, az igénylefokozás, uagy talán, hiszen nem sértés ez, hanem dicséret, az adósságokkal való lavirozás művészei . . . Ez tovább már és igy nem lehet. Mert nem lehet messze a kétségbeesés vihara, amit kitörni engedni bün, elhárítani, a bajokon segíteni minden másnál előbbre való kötelesség. Mert a gádorosi eset megismétlődhetik. Meg is fog ismétlődni talán hamarább is, mint gondolnánk. Sőt talán még a lelkészi pályáról is el fognak távozni a maguk értékét ismerő, beesülni tudó fiatalok. És talán épen a legjobbak, azok, akik pedig leginkább kellenének. Tudok is már példát. Egyik kiváló fiatal lelkészünk, mondhatnám máris büszkeségünk, akitől pedig sokat várhatnánk, már beiratkozott joghallgatónak. És nem csak a címért a diszért, hanem a jövendő megélhetésért. És én egyszer se mondanám, hogy nincsen igaza. Kis falujában, fizetéséből most is csak alig tengődik. Előhaladásra — szomorú tanulságot kapott — a mi ismert viszonyaink között, amikor legnagyobb gyülekezeteink is káplánokért rajonganak, nincs kilátása. Mit tegyen? Azoknak a testvéreknek számát szaporítsa, akik közül az egyik feleségének a téli kabátját — megtörtént dolog — más, mint a férje, nem adhatja fel, mert — nincsen belseje, a másik meg nem mehet feleségével gyermekeivel az utcára, mert lemosolyogják a papnét és családját, a jólöltözöttek, vagy a harmadik, és hány még — igy íouább. . . De uisszatérek Russ Zoltán testvérem dolgára. És megbocsájt nekem a bányai egyházkerület méltóságos és főtisztelendő püspöke, az én atyai jóakaróm és főpászíorom, akit mindenkinél jobban tisztelek és szeretek, hogy nyilatkozatát újból előhozom. Igaz! Minden ugy van, ahogy Őméltósága közzétette. Igy látszik az a papiroson, De nem tudom, hogy a püspök ur informálója feltüntette-e, hogy az egyházi pénztárból 1915-ben felvett javadalom, mind 1915-re szól-e? Nincs-e benne 1914-ik évi, vagy 13-iki is? Mert. én ismerem Gádorost, ott meg szokott történni ez is. Vagy, hogy állandó javadalma-e? Nem e csak a 40 koronás búzaár hozta ki és csak arra az esztendőre? Hogy a gádorosi egyháznak évről éure engedélyért kell folyamodni az egyházmegyéhez, hogy lelkésze fizetésének fedezésére váltó kölcsönt vehessen fel és a lelkész csak akkor kap fizetést, ha az egyház váltóját már leszámítolja valamelyik bank, vagy takarék! De meg vannak Russ testvérünknek bizonyára lelki indítékai is, amiket figyelmen kívül hagyni nem szabad és bizonyára köztük van ezeknek az is, amit én is felemiithetek. Az, hogy tiz évi buzgó, küzdelmekkel teljes lelkészkedése dacára, bár egyházmegyéjében munkája elismeréseként jegyző és törvényszéki biró lett, több helyre pályázván pálmát nem nyert, sőt legutóbb saját egyházmegyéjében egyik lelkészuálasztáson még csak nem is jelölték. Talán nem is csoda, ha újra ott akarja kezdeni az életet, ahol tiz éve abbahagyta. És itt kapcsolódik gondolataim közzé ikafalvi László Ákos végrendelete. Nem csak azért, hogy csaknem példátlan a maga nemében. Nem is csak azért, mert követésre hivó, hanem mert azt jelenti, hogy ha az egyházak az evangelium és a haza várai és a lelkészek nélkülözhetetlen őrállók, kapitányok, akkor minden egyes lelkész he'yzetét, minden egyes egyházközségben olyan-