Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-03-04 / 10. szám

1916 tálva. Nem járja ez akkor, amikor orvos, ügyvéd, mérnök, közjegyző, sőtkörjegyző, tanár — országos átlagban, tehát a statisztikai igazságot a legjobban megközelítő mérték szerint — három, négyszer annyit keresnek, mint az u. ri. jó javadalmazásu lelkészeink, s nagyban és egészben mindenik megkeres annyit, mint akármelyik protestáns püspök. Nem járja az, hogy fent és lent mindig esak féltékenység, hogy ne mondjuk, indokolatlan és érthetetlen rosszakarat kisérje azt a törekvést, amely a protestáns papi karnak korszerű s megérdemelt méltányos javadalmazásáért küzd. Lám, ikafalvi László Ákos, a kath. világi nemes ember belátja és hirdeti, hogy állam és egyház hazánkban a protestáns papságnak esak morzsalékokat szór, mig más felekezetüeknek, kezdve akármely zsidó rabbinuson Jel az esztergomi primásig, kenyeret és kalácsot is ad bőségesen. És ikafalvi László Ákos páratlan éleslátással észreveszi az ebben rejlő keresztyén ethikai veszélyt, amikor azt mondja, hogy az anyagilag nyomorult helyzetbe juttatott protestáns lelkészi kar jüggő helyzetbe kerül az „emberrel" szemben, s hogy ő azért akar nagylelkű hagyományával változtatni a feldobolyi reform, lelkész sorsán, hogy az azután valóban „ne emberek, de Isten szolgája lehessen, - mert „csak az a lelkész lehet a szabadság vára, igaz katonája, aki fölött nem emberek, de Isten uralkodik." Prónayak, Szent-lványiak, Lángok, Solymossyak, Molnárok, és a másik oldalon Tiszák, Darányiak és Dégenfeldek, megszivlelitek-e ezt? Leányrieuelésünk kérdéséhez. fíz „Evangélikus Őrálló" jan. 15-iki számában megjelent „Leánynevelésünk kérdéséhez" eimü cikkre, amely bennem rég idő óta élő eszméket juttat kifejezésre, legyen szabad szerény hozzászólásomat megtennem: Ez a cikk azt mondja egy helyütt, hogy „legfőbb ideje, hogy az ifjú nemzedék vallásos nevelését uj alapokra fektessük;" azt is mondja, hogy mivel „a gyermekek nevelésével hivatásuknak megfelelően is leginkább a nők foglalkoznak" és „amilyen a nőnek, — legyen az anya vagy tanítónő — a felfogása és vallásos szelleme, olyan nézetüek és vallásos szelleműek lessnek a gyermekek is." A cikk irója tehát azt indítványozza hogy, gondoskodnunk kellene megfelelő színvonalon álló evangelikus tanítónőképző felállításáról. Sokat lehetne annak kívánatos voltáról beszélni, de az én szerény indítványom az volna, hogy addig is, mig ilyen módon foghatna hozzá evangelikus egyházunk a nők evangéliumi szellemben való neveléséhez, ne töltsük tétlenül azt az időt sem, amely ennek a tervnek a megvalósításához szükséges, hanem fogjunk hozzá már most serdülő és felnőtt leányaink vallásos neveléséhez. Az lenne most a főfeladat, hogy a nőket, — kiknek lelkük most sokkal fogékonyabb, mondhatnám, fel van szántva s kész a nemesebb eszmék befogadására, — közelebb ucnua az Úrhoz, megtanítsuk a Szentírás világításánál megismerni önmagukat és kötelességeiket. Ez minden különösebb előkészület nélkül, azonnal megvalósítható volna, még pedig olyan módon, hogy a legtöbb helyen már úgyis meglevő nő és leány egyleteinkben meghonosítanék az evangéliumi szellemet. Ideális állapot lenne, ha minden egyházban lenne a nők között valamilyen formában evangéliumi munka, fíz eredmény kiszámíthatatlan, de mindenesetre eredményezné a tisztább családi életet, egy uj nemzedék jobb irányú nevelését, öntudatos, keresztyén egyének által egyházaink felvirágzását. Sok helyen megvan a vágy erre a kezdésre. Egyik helyen a lelkész szeretné, másik helyen a nők lelkében él valami bizonytalan vágy, s vár helyes irányítást. Vannak helyek, a hol ez az érzés még annyira bizonytalan, oly homályos, hogy még kifejezéshez sem jutott, de egy buzdító szóra, egy szeretetteljes felhívásra kipattan lelkűkből, mint tavasszal a meleg napsugár érintésére a szunnyadó rügyből az eleven lomb. Ilyen meleg napsugár szeretne lenni ez a cikk is; azt óhajtom, hogy bár elég meleg sugarat vethetne e sorok által — nem én, hanem — az Ur Lelke, hogy sok rügy kipattanna s hallanák, mint szólítja az Ur nevükön s készséggel felelnének: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgáló leányod." Lelkésznék, felnőtt lelkészleányok, akik előtt most oly kínálkozó az alkalom a munka elkezdésére, ne zárjátok el sziveiteket, sőt tárjátok ki.