Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-11-04 / 45. szám

'1816 EVANGELIKUS - ŐRÁLLÓ 364 Ma ankéteznek gyűjtést rendeznek, tervezetek fölött tanácskoznak, megbeszélést hirdetnek a hadi árvák kérdésének minél célszerűbb megoldására és e megbeszélésekben a vezető tenort egy-két megihletett lelkű ur és úrnő, egy-két újságíró és egy csomó hivatalnok viszi. Hát az egyházak? Tessék egy kis szemlét tartani a műhelyekben. Mint hánykódó hajó kamarájában a kártyázó matrózok, vigyázva lesik: mit „játszik ki" a partner. Egyházi férfiak minden felekezet kebeléből láthatók a romok építésénél, de egyházak, mint szervezettségek, mint a szeretetmunka állandó bereitsehaft-jai (készültségei) késlekednek. A mi nálunk is e munkatéren oly dicséretre méltó buzgalommal és oly áldott eredménnyel történik, az egyes egyházközségeink, vagy helyesebben: egyes nagyobb kaliberű egyéniségünk önálló vállalkozása, nem az egyetemes egyház, mint szervezett korporáció mozdulása. Ám mind e lehangoló körülmény sem akaszthatja meg azt az álomlátást, melynek tetté-, ténynyé válását várom : lesznek egyházaink, melyek ö maguk hadi árváit nem hagyják el, nem „teszik ki", hanem a vesztett szeretet helyett szeretetet adnak nekik. Mert én hiszem a fizikai törvényeket a lélek világában is. Ha az a bizonyos energia, eleven erő, mely majd hő, majd fény, majd elektromosság, a fizika szerint „soha el nem fogy" (l. Kor. 13.), az a szeretet, az a legnemesebb energia, mely gyermekeiért imádkozva, azok boldogságát kérte az utolsó sóhajjal megszakadt fohászban, valahol megvan! Meg. Itt a szivekben. Az enyémben, a tiedben, ha szó lehet nálunk a sziuről. Csak ez a kérdés. Mert ha van szivünk, ha egyházaink, ha a keresztyénség oltárain nem a féltékenység zöldes lángja, hanem a szeretet bűvös szent tüze ég, akkor a hadi árva-kérdés többé nem kérdés. Akkor minden apjátuesztett gyermek megtalálja kenyérkeresőjét, gondjával szerető édes apját az — idegenekben, kiknek bordái alá költözött az édes apa valahol porlc dó teteméből a forró, áldott apai szív. És hiszek a gondviselésben; pedig az emberek e hitből Uiakarnak ábrándulni. Ugyanis mi a gondviselést valami keresztyénellenes haedonizmussal egy kiélendő isteni szeretetakeiónak gondoljuk, pedig más az: valami felelősséges komoly kötelesség az. Legyünk mi a gondviselés aktiv munkásai, nem ölbetett kezű kiélő, passziu tárgyai, legyünk az árvákra gondot viselő Isten, a szeretet munkatársai s a hadi árvák sirása el fog halkulni. Az isteni gondviselés általunk vigyázzon a hadi árvákra! fl rni szivünkben éljen és hasson az isteni gondviselés. Kemény szó, ugy-e? Ez pedig evangéliumi követelmény. De térjünk a prózára. Múltkori cikkemben tiltakoztam az árva-falanszter ellen. Most ismétlem tiltakozásomat. Anyák is vannak ám! Ezt feledte el Madách szerint is a falanszter-tudós. Otthon, édes, meleg levegőjű otthon is van ám. Valahogy az özvegygyé vált anyák gondját kell kevesbítenünk, valahogy a lehetőségét kell előteremtenünk annak, hogy a támaszukat vesztett családok gondját az édes anyák vállai elbirják. Nem egyházainknak volna-é feladata a hitazonosság, a lelki közösség révén az állandó kapcsolatot fenntartani a hadi árvanevelő családokkal, nem a mi teendőnk-e szót emelni az özvegyi hadi nyugdij siralmasan elégtelensége miatt és nem egyházainktól kérdi-e az Ur: „nem vesztettél-e egyet sem az enyéimből?" (Ez az elvesztés nem kitérés ám, komolyabb valami.) Vannak vidékeink, hol a házi ipar, a magyaros motivumu kézi munka a háború előtt is szép jövedelmet juttatott népünknek, nem lehetne-é a kihullott férfimunkaerők pótlására is, de a megkevesbedett kenyér gyarapítására a házi ipar megkedveltetését megkisérelniök lelkészeinknek, tanítóinknak? ... A hol a nyomor nem mélyíti a szív sebét, a gyász, a hősért viselt gyász inkább dicsőséges, mint siralmas, fl keresztyén hit ugy sem ismer halált mást, mint az Istenből kiszakadást; a keresztyén sziv tud megvigasztalódni. Nem is erről van szó, hanem a hősök árváinak nem szabad elűzött bolyongókként rongyoskodva dideregniök, testben és lélekben dideregniök; sütni, ragyogva sütni kell reájuk a Napnak, a szeretetnek. Az államtól kérjük ki elégséges kenyerüket, ejtsük módját, hogy a gyönge nő-kezek munkája is értékesnek elismertetvén családfenntartásra képes legyen; de a kenyérhez szükséges másik táplálék, amitől a lélek kap erőre, legyen számukra. Nem kell félnünk, hogy elzüllenek a gyöngéd és fegyelmezésre kevésbé alkalmas anyai nevelés alatt a hadi árvák, csak neveljük reá a neveletlen felnőtteket, hogy közük van hozzájuk, hogy adósok azoknak a gyermekeknek. Tehát: óvjuk őket azzal a nevelő felelősséggel, mely reánk örökségül száll, a bűnözés alkalmaitól. Ha nem lesz szatócs, ki cigarettát, ha nem lesz korcsmáros, ki pálinkát, ha nem lesz kizsákmányoló, ki leszállított munkabért adjon, nem lesz a hadiárua ügy hangja olyan ijesztő. És . . . csendes lesz az álmuk azoknak a szerbiai sárba, vagy volhyniai mocsárba fulladt hősöknek. szikla.