Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-08-12 / 33. szám

1916 EUANGELIKUS ŐRÁLLÓ értekezleten, mint vendég résztvett Sárkány B, Tiy. nagyzellői leik. is. Ugyanaz nap délután tartotta közgyűlését az egyházm. gyámíntézet Hurtay György osztralukai lelkész és a Dr. Radvánszky Györgyöt helyette­sítő Varga Mihály elnöklete alatt, fí gyámintéaet gyűjtése már évek óta állandóan emelkedik s ezen emelkedő haladását a lefolyt éuben is meg­haladta, a mennyiben összesen 2317 H-t eredmé­nyezett, még Dr. Radvánszky György világi elnök, bár a közgyűlésre el nem jöhetett, de 50 K ado­mánya beérkezett s ezzel együtt az egyhm. gy. i. tőke 1651 K. Ezen kívül az egyházközségi gyám­intézetek a kárpáti egyházakra 1664 K-t s a gy. i. jubileumi alapra 1329 K-t gyűjtöttek. A kerületi gy. i. elnöki tisztségre az egyházmegyei gy. i. közgyűlése a maga részéről Sztehlo Gerő besz­terezebányai lelkész s az intézet gondos pénztá­rosát választotta. £1 gyámintézeti közgyűlést kö­vette az egyhm. segélyzö intézeti közgyűlés, mely Bakay Péter főesperes és Varga Mihály elnök­helyettes vezetése alatt folyt le. Ezen intézet 58000 koronát meghaladó tőkével rendelkezik, melyből 44 özvegy s nyugdíjasnak közel 3300 K segélyjutalékot osztott ki és 10 özvegy papnénak még külön a Grenezner-alapból több mint ezer K. segélyt juttatott. Az egyet, nyugdíjintézet életbe lépése óta a fiatalabb gárda nem jelentkezett az egyesület tagjai közzé, ez idén azonban ők is felvételre jelentkeztek és fel is vétettek. A Grenez­ner-alap vagyona meghaladja a tizennyolcezer K-t. Másnap d. e. 9 órakor a templomban Bakay Péter főesperes fohásza után Gsipkay Károly egyhm. felügyelő általános figyelmet lekötő be­széddel nyitotta meg a közgyűlést. A felügyelő megnyitó beszédét Bakay Péter főesperes üd­vözlő beszéde követte, ki a felügyelő 25 évi egy­házszerető működését méltatva, érdemeit jegyző­könyvi elismerésben részesíteni indítványozta s ezen indítványát a közgyűlés lelkes helyesléssel határozatra emelte, flnnak örvendetes tudomásul vétele után, hogy az elnökség az egyházak osz­tatlan bizalmával touábbi hat éure újból meguá­lasztatott, a főesperes éui jelentését, melyből főleg a hiuek áldozatkész jótékonysága emelke­dett ki, mely pénzértékben meghaladta a száztíz­ezer koronát. Egyes gyülekezeteknél egyesek nagyobb alapokat is létesítettek, igy Besztereze­bányán Gzemann Mátyásné polgárnő 21,630 K-ról szóló takarékpénztári könyuet adott át eu. polgári leányiskola alapjául. Breznóbányán özu. Dr. Sramko Andorné, néhai polgármester özuegye az ottani egyháznál két ezer-ezer koronás ala­pituányt tett, az egyiket boldogult férje, Dr. Sramko Andor néuére oly célból, hogy az ala­pituány kamataiból minden házaspár esketésök 271 alkalmával bibliáual és lehetőleg ima s énekes könyuuel is megajándékoztassék; a másik alapit­uányt néhai keresztszülei: Kozelniezky jános és Polóny Karolina nevére tette s ennek kamatait egy breznóbányai uagy zólyommegyei theologus fogja éluezni. A főesperes éui jelentése után az alesperes terjesztette elő tanügyi jelentését. — mely annak dacára, hogy 53 tanitó közül 22 tényleges katonai szolgálatra behiuatott, ezek közül nyolc tanéu közben hazaboesáttatoít ugyan, de helyettesítéséről még gondoskodni kellett, a mi legtöbb helyütt sikerüli is, ugy hogy néhol a lelkész maga tanított az iskolában ; csak három iskola maradt teljesen tanitó nélkül. A tanitók közül 7 orosz fogságba s 1 olasz fogságba esett, 2 eltűnt. A számuizsgálóbizottség és a számve­vőszék jelentése után a tárgysorozat többi pont­jai egymásután gyorsan nyertek elintézést. Meg­említendő, hogy az egyházmegye a kerületi tan­felügyelők intézményét nem vette rokonszenvesen s a ker. tanfelügyelők hatáskörére uonatkozó jauaslatot, mely alkotmányos tárgyalás végett le­érkezett az egyházmegyéhez, elvetette, főleg annak azon részeit, mely a ker. tanfelügyelőknek oly jogkört akar megjelölni, mely az egyházme­gyék autonom jogkörébe ütközik. A kerületi közgyűlésre menő küldöttek megválakztása után a közgyűlés véget ért. V. A liELE pérztárába julius hó folyamán a következő rendes tagok fizettek be folyó évi di­jaikat: Eősze Zsigmond Tolnanémedi, Droba Márton Nagyerzsébeilak, Hrivnyék Sainu Erdö­bádong, Kozlay Kálmán Szepesszombat, Morau­csik józsef Szászpelsőcz, Tornala Kornél Bába­szék, Szelényi jános Tóípelsőez, Szíehló Gerő Beszterczebanya, P^ulinyi Dániel Garamszeg, Hurtay György Oszírolűka, Szenes Gyula Rad­vány, Liesko Samu Zólyom, Lehotzky Géza Li­betbánya, Kovács Dániel Felsőszabadi, jahoda jános Zsibritó, Linder Mihály Felsőmiesinye, Sterba jános Zólyomlipcse, Bázlik Mihály Magy­szalatna, Lángos jános Pónik, Gsengey Gusztáv Eperjes, dr. Deák János Eperjes, Draskóczy La­jos Eperjes, dr. Obál Béla Eperjes, Mayer Endre Eperjes, Bakay Péter Nagyócsa, Hajdú Lajos Beszterczebánya, Langhoffer Karoly Kiszács. Breznóbánya 1916 aug. 4. Vitális Gyula egyes, pénztáros. Pályázatok és hirdetések. Pályázat. Iglóhollópötah neuü ág. h. ev. leányegyház számára helyettes tanerő herestetih. Pályázhatnak a tót nyelvet bíró rendes v. nyugalmazott s a

Next

/
Oldalképek
Tartalom