Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-08-05 / 32. szám
258 (:V ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1916 nását áldozzuk a közös evangéliumi ügyért. Itt a jubileumi esztendő, ébredjünk jel tespedésünkből: Fratres sobrii estote et vigilate quia adversarius vester tamquam leo rigiens circuit querens quem deuoret. Mayer m ev. lelkész. Lelkészképzés. A napokban olvastam végig az eperjesi Theol. Otthon 1915-ik évi életműködéséről szóló jelentést s most olvastam az Őrálló f. hó 23-iki számában a Farkas Győző tollából kikerült cikket is, melyben egyet, egyházunk figyelmét felhivja különösen a városban működő segédlelkészek helyzetére. Az előbbiben a lelkész hiány és magasabb nivón álló lelkészképzés adják a főmotivumokat, az utóbbiban pedig látom azoknak a segédlelkészeknek a táborát, kiknek 1600 korona fizetésből 1000 korona kell kosztra, és csak 600 korona marad más megélhetési szükségletek fedezésére. Engedjék meg lapunk olvasói, ha ehhez a kettős ügyhöz, az Otthon jelentéséhez és Farkas Győző cikkéhez egy kis felvilágosító kommentárt fiizök. Az Otthonnal igen röviden végzek, és pedig azért, mert felesleges a magasabb nivón álló lelkészképzés ügyében az Otthon fontos szerepét kommentálni, ellenben a Farkas Győző cikkéhez komoly hangon, a férfias bátorság hangján, vannak hozzátoldani valóim. Lehet, hogy különösen fogadják, talán kételkednek is azokban, amit leirok, de mert a lap komoly szelleme minden Ízetlen alapnélkiili panaszkodást kizár, kijelentem,chogy csak a rideg valóságot fogom leirni. Egy éve már annak, hogy havi 133 kor. fizetésemből ebéd, vacsora és takarítás cimen kifizetett összegből egyéb szükségleteimre maradt 18 koronám. Négy hónappal ezelőtt felemelték a koszt árát 120 koronára, ehhez járult kiszolgálás és takarításért fizetendő 10 korona, maradt még a nyugtabélyeg levonása után havonként 2 kor. 80 fillérem. Ebből az összegből kellett volna reggelit vennem, ruházkodnom, ruhát mosatnom, szappant s más ilyen apróbb dolgokat vennem, világítani, és fűteni is, Azt hiszem minden kételkedés nélkül elfogadják, hogy fizetésemből ezeket nem tudtam fedezni. Mindezek arra kényszeritettek, hogy atiól a testülettől kérjek hadisegélyt, melynek szolgálatában állok. A gömöri esperesség . segédlelkésze voltam 1914 julius 1-től 1916 aug. l-ig. A gömöri esperesség két évi és egy haui munkálkodásomat azzal honorólta, hogy kaptam nem 16P0, de 1400 kor. után 20 1 1 ,-os hadisegélyt, azonban a segélyt, tekintettel az elhangzott megjegyzésekre: „ha augusztusban elmegy a káplán, fizesse vissza a hadisegély felét" — vagy „ez a segély nem lehet praeeedens a jöuőre", — nagyon lealázónak tartottam és nem fogadtam el. Ez a pont az, amely a Farkas Győző cikkét bennem az Otthonnal kapcsolatba hozta. Akarunk nevelni olyan lelkészeket, kik egyenként és öszszesen tudják reprezentálni az euangéliom egyházát minden társadalmi fórum előtt, kik a kor követelményeit teljesítő emberek legyenek, ugyanakkor pedig azt kívánjuk, hogy illúzióval lakjanak jól s az adott fizetésből feltétlénül éljenek meg. Mikor a nehéz helyzet miatt panaszkodni merészeltem, azt a választ kaptam : „Az a baj, hogy maguk ifjak nagyon rózsaszínűnek látják a jövőt. Mérsékelje az igényét egy kicsikét." Bocsánatot kérek, de nem tudom mit mérsékeljek. Hogy cipőt tudjak talpaltatni, mondjak le a vacsoráról ? Azt hiszem csak nem rózsaszínű reménytáplálás az, ha reggelit kérek, amit egy év óta nem ismerek. A papi méltósággal megegyeztethető-e az, ha az ember rongyosan jelenik meg az utcán? Otthon ülni mindig nem lehet. Úgyis baj az, ha elbujunk a társadalom elől s mikor véletlenül emberekkel találkozunk, azt sem tudjuk, hogy melyik lábunkra álljunk. A mult télen két hónapig csak uqv tudtam fűteni, ha szüleim küldtek pénzt fára. Pedig Rozsnyón minimálisan számítva 4 hónapig kellett volna fűteni. De legyünk tekintettel a következőre is: hiványomban díjazásul bútorozott szoba volt emlitne, . . . „mely bútorzat, ha igényeinek meg nem felel, saját költségén tetszése szerint berendezkedhető ' . . . Székeket, mosdótálat, könyvtartó polcot stb. tehát vennem kellett. Milyen igényűnek kellett Volna lennem, hogy ezek nélkül is meg legyek? Ne gondolja senki, hogy vádolni akarok valakit az itt előadottakkal. Dehogy is. Sőt éppen, mert él bennem egyházam szeretete és mert fáj tudnom, hogy egyházunk papjairól olyan formán szeretnek nyilatkozni, mint akik a társadalmi szükségletekre, a belső készültségre és külső megjelenésre nem sokat szoktak adni, nem akarom azt, hogy azok, kik nemes ambícióval indulnak pályájuknak, a kezdet kezdetén letörjenek, vagy — mert sokan szerény anyagi sorsból vergődtek fel — adósságban elmerüljenek.
