Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-05-27 / 22. szám
170 EVANG ELIKUS OR AL TO 1916 egyaránt véreznek s egyébként is: ker. hitünk alapja egyképen a Jézus Krisztus. Ideje volna ezt mindnyájunknak tudni s e szerint berendezkedni. A ker. egyházak vezető emberei: püspökök, világi vezérek találjanak módot a közös eszmecserére, a közös eljárás meginditásának megbeszélésére. Ezután következnék a ker. egyházak közös fellépése valamennyi hadban álló és semleges udvarnál a háború megszüntetése s a béke müvének helyreállítása tárgyában. Hogy a külföldön lévő ker. egyházakkal való együttes fellépés csak előnyös volna, az bizonyos. Impozáns módon kellene a ker.-ség fellépésének a béke érdekében megnyilvánulnia. Az illetékes körök vegyék fontolóra e szerény eszmét! Meglehet, hogy a fellépés a kivánt sikerrel egyelőre nem járna! Bár hiszem, hogy a közös, egyesült erővel való fellépés által több eredményt érnének el a ker. egyházak, mint a mennyit a pápa elért. Hiszen az ő fellépésük érdeknélküli s pusztán a béke érdekéért történik. De ha e téren positiv eredményt el se érnének, más téren oly fenomenális volna az eredmény, mely megérte a rémes háború minden borzalmát, vérét, jajkiáltását, sóhaját, imáját s ez: a ker. egyházak közeledése a béke jegyében! Boldognak volna mondható a háború utáni kor, ha a felekezeti torzsalkodások különösen a ker. egyházak között végleg megszűnnek s ha megtanultuk volna a háborúban és a háború által, mint annak az Egy Üdvözitő testének tagjai egymást szeretni, egymást megbecsülni s egymással békén élni! A ker. egyházak vegyék kezükbe a béke Ugyé t' Mayer Pál ev. Lelkész. Az eperjesi „Theol. Otthon" jubiláris „Ejuíheralapja." fí reformátió s a Theol. Otthon közelebbi jubileuma alkalmából Duszih Lajos szatmári, Marcseh jános ujcsanálosi r. és Hainz Lajos torzsai s. lelkész a következő lelkes, hálás, és megsziulelésre méltó felhivást intézi az Otthon 10 éven át volt theol. és jogász lakóihoz, mint hálás tanitvanyokhoz: „Hedves Testvérünk 1 Közéig a reformátió négyszázéves fordulója. Evang. egyházunk minden fóruma és szerve méltó modon akarja azt megünnepelni. Szilárd meggyőződésünk, hogy lelkészi karunk minden egyes tagja teljes buzgósággal és méltó ünnepléssel fog megfelelni ama kötelezettségének, amelyet a nagy elődök iránti hála és a reformátió eszméinek lelkeket felszabadító és megtermékenyítő jelentősége ró mindannyiunkra. De milyen alakban nyilvánuljon meg hálánk a nagy reformátorok szelleme iránt? Hát azzal, — ami a hála legszebb megnyilatkozása s egyúttal az ünneplés legméltóbb formája, — t. i. egy maradandó alkotás létrehozásán való fáradozásunkkal. Ez a szempont vezette a Gyámintézetet és az Egyetemes Egyházat is, amikor a jubiláris gyűjtést elrendelték. Mindannyiunk hálás kötelessége a két magas egyházi forum által kitűzött célnak mennél hathatósabb szolgálata. Mi alulírottak azonban azt hisszük, hogy ezzel még korántsem róttuk le teljesen hálánkat a nagy hitjavitók szelleme iránt azon áldásért amelyben az általok megtisztított egyház a jelenben is részesít bennünket és az egész keresztyén világot. Ha méltóképen akarunk ünnepelni, ugy nem szabad megfeledkeznünk arról a helyről sem, ahol az evangélium fölkeni papjává neveltek bennünket s ahol a reformátió tanítását a maga teljes tisztaságában vetítették lelkünkbe, hogy igy kellőképen felvértezve az evangélium igaz szolgái és a reformátió igazságainak méltó hirdetői legyünk. Nem lehet ugyanis megfeledkeznünk az eperjesi theol. akadémiáról, illetőleg annak „Otthon"-áról sem, mint arról az intézményről, amely az evang. lelkésznevelés egyik hathatós tényezője s igy elsősorban maghintője és plántálója a reformátió eszméinek. Ualamiképen le kell rónunk a mi hálánkat derék tanáraink és a „Theol. Otthon" iránt is. Itt van rá az alkalom. Egyrészt az Otthon fennállásának 10 éves jubileuma s másrészt a reformátió négyszázéves fordulója. A lerovás módja önként adódik, fílig van egy is az Eperjesen végzett theologusok között, aki ne élvezett volna valamilyen jótéteményt- ös?.töndijat vagy di elengedést. Ha a hála már önmagában véve is kötelesség, ugy kétszeres erkölcsi kötelesség akkor, ha élvezett jótétemények meghálálásáról s hozzánk oly közelálló nagyhiuatásu intézményről van szó. Már most, ha minden Eperjesen végzett theologus, illetőleg az Otthon minden egyes volt theol. és jogász lakója kötelességének tartja az Eperjesen élvezett jótétemények csak egy részének is a visszafizetését, ugy máris szép öszszeg gyűlhetne össze. Ebből az összegből egy reformátioi jubileumi emlékalapitványt u. n. „Luther alap''-ot létesítenénk az Otthon javára és céljaira, fí „Luther-alap" nem lenne meghatározott tőkéjű alapítvány, hanem egy már most megalapozandó törzse a netán később is befolyó és koronként növelhető adományoknak, amelyek-
