Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-05-20 / 21. szám
1916 EmMOELLKUS QRA .LLO 165 jesi jogakadémia két ösztöndíjat kapott. Bejelentette továbbá az elnökség, hogy a kormányhoz intézett felterjesztésre válaszul a theol. akad. tanárok háborús drágasági pótlékául 7524 koronát utalványozott ki az egyetemes egyház által célszerűeknek tartott irányelvek szerinti szétosztásra. A bizottság ugy határozott, hogy a 20 éven felüli szolgálattal biró tanárok egyenként 500 korona, a tiz és húsz szolgálati év közöttiek egyenként 460 koronát, a rendkivüli tanárok egyenként 400 koronát kapnak. E tárgynál felszólalás történt azon alap kérdésében, amely a reformátusoknak és a nekünk e célra folyósított összeg szembetűnő megosztásában nyilvánult. Sajnos azonban még ez alkalommal sem értesült a bizottság arról, hogy a lelkészek háborús drágaságí pótléka tárgyában intézett egyetemes közgyűlési felterjesztés milyen sorsban részesült. A IV. hadikölesönre a bizottság megállapodása folytán egyet, egyházunk pénztára a nyugdíj és köz- és egyéb kisebb alapokból 23 000 koronát jegyez, és így eddigi 4 hadikölcsönre összesen kerek számban 1,200.000 koronát jegyzett egyetemes egyházunk. Papi ggülés. A brassói eu. m. esperesség papsága a f. ho 10-én Báesfaluban tartotta meg tavaszi, belmissziói jellegű értekezletéi Bohus Pál kir. tan. főesperes elnöklete alatt, aki a papság elmúlt éui s különösen belmissziói jellegű teuékenységéről, majd általában az értekezlet mult éui életéről eleuen, tömör, szinte plasztikus képet festett terjedelmes éui jelentésében, kiemeluén a háborús, ualamint a papság elviselhetetlen anyagi sorsának enyhítésére irányuló helybeli, kerületi és egyetemes mozzanatokat, a papság helyeslése mellett fejezuén ki a felett ualó sajnálkozását is, hogy a kormány a prot. papságnak ígért drágasági pótlékról ugy látszik tudni sem ekar. Indituányára az értekezlet üduözli Qyürky Pált, az egyetem, nyugdíjintézet ügyuiuőjét, mint aki keresztüluitte, hogy a papság nyugdíjigénye lakbér címén 600 kor.-ual emeltetett; üduözli Baltik Frigyest 25 éues püspöki, Seholtz Gusztáu püspököt 50 éues papi jubileuma, Gyurátz Ferenc püspököt a Uereskereszt egylet részéről kapott kitüntetése alkalmából. Ugyancsak az elnök szomorú uonásokban tárta fel ason helyzetet, mely szerint gyülekezeteink az istentisztelet és belmisszió egyik leghatásosabb elemét, illetue* eszközét: a templomi zenét, nem képesek a kor szinuonalának megfelelőleg fejleszteni a nagyobbrészt áll. tanítóképzőkből kikerült s áll. tanítókból alkalmazott egyes egyházi segédkezők kántori képesítésének hiányai miatt. E helyzeten segiteni égető egyházi szükség. De hogyan? E kérdés megoldásáual ualó foglalkozásra s indituánytételre egyik kartárs kéretett föl. Feloluasásra munkákat hoztak: Nikodémusz Károly és Deák Sándor. Miután az idő eltelt, az utóbbi oluasott fel egy értekezést: háború erkölcsi jelentősége" cimen. fiz indituányok során Petrouics Pál a hadikölcsönjegyzést illető agitálásra uonatkozólag, bpesíi szakkörök részéről nyert egyházainkra is fontos feluilágositásokat közölt a papsággal. Megjegyzendő, hogy az értekezlet, miután belmissziói célzatú uolt, reggeli istentisztelettel kezdődött, melyet Deák Sándor tartott egyházi beszéddel és alkalmi imáual a szép számban megjelent gyülekezet előtt. dlapiíiMng, adományok. A torzsai áruaés szeretetház (Konfirmandus Otthon) jauára Hraeher Ilona, n. Kracher György uolt bátaapáti eu. lelkész leánya a doberdói fensikon 1915. julius 5-én hősi halált halt testuéröeese : Hraeher Istuán a 17. honu. gy. ezred zászlósa, az 1. oszt. uitézségi érem tulajdonosának emlékére 5 drb. egyenként 100 K néuértékü hadikölcsönkötuény beküldésével 500 k-ás alapiíuányt tett az intézet jövedelmének szaporítás céljából. A nemeskeblü alapituányozónak az intézet e helyütt is köszönetet mond. A hazáért elvérzett ifjú hős emléke legyen örökké áldott! — Schindler Márton sajkásszentiuáni lelkész 25 kg. lisztet, cipőket, ruhát, sonkát küldött az áruaháznak. Támogatásáért köszönetet mondunk, a lelkésztesíuéreket pedig kérjük a példa köuetésére! — Egy horvátországi kicsiny német ajkú gyülekezet lelkésze feleségéuel együtt arra kötelezte magát, hogy a torzsai árua- és szeretetházban neuelt árui évi tartásdíját éuről-éure fedezi. Az áruák sorsá: meleg sziuuel felkaroló lelkipásztornak és k. nejének leghálásabb köszönetünket fejezzük ki nemes elhatározásukért. Az áruák és elhagyottak mennyei Atyja fizesse uissza sokszoros áldásával azt a jót, amit egy elhagyott áruáual eselekesznek. Hi követi a nemes példát ? Érettségi kormányképufseíök kiküldése. fl uall. és közokt.-ügyi miniszter a f. é. junius hóban tartandó érettségi uizsgákhoz eu. egyházunk főgymnáziumaihoz a köuetkező kormányképuiselőket neuezte ki: a pozsonyi főgymnáziumhoz Stromp József főgymn., Selmeezbányára dr. Szláuik Mátyás eperjesi theol., Bonyhadra dr. Reiehenheller Kálmán budapesti főreálisk., Felsolöuőre dr. lOallentinyi Dezső rimaszombati főgymn., Sopronba dr. Pröhle Vilmos nyíregyházai főgymn., Aszódra Sehuszter Alfréd központi szolgálatra berendelt áll. főreál isk., Békéscsabára dr. Réuay József késmárki főgymn., Budapestre Fischer Miklós iglói főgymn. igazgató,