Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-04-01 / 14. szám

1916 Ez a korszak szüli a minden izében nemzeti jellegű vallás mellett az államot s azokat a többi kulturformákat is, a melyek máig is a müveit emberiség iskoláját képezik. A törzsekből és családokból lesznek államok, népek stb. E korszak főbb kérdései: a külső kultura, a politikai társadalom, a rendek és hivatások különbsége, a városok eredete, a jog keletkezése, köreinek elkülönítése, büntetőjogi alakjának kifejlődése, az istenek keletkezése, a hős mondák, a homogéniai és theogóniai mythoszok, a lélekben való hit és a túlvilág, s a kultura és a művészet kifejlődésének gazdag világa. S a mint a kultusz az imában és az áldozatban, ugy a hős korszak művészete a templomban, kir. palotában, az eposzban, a drámában és a zenében jut kifejezésre. flz emberiság fejlődési történetének tetőpontja „a humanitás kifejlődése", a melyről Wundt müvének utolsó fejezete szólt. Serényen vallja, hogy „bár a humanitás utjain vagyunk, de azért még messze vaguunk ideáljának megvalósulásától', és napjaink háborús világa nagyon rácáfol azon felfogásra, hogy „az emberiség története folytonos nevelői törekvés a valódi humanitás felé." Emberiség és emberiesség annak jellemző sajátsága véghetetlenül gazdag kulturája öszszes vonatkozásaiban. E korszak szülte a világbirodalmakat (Egyptom, Róma stb.), a világkultúrát, (Nagy Sándor, hellenismus, renaisssanee), a világvallásokat (Buddhismus és a keresztyénség) s a világtörténetet, a melynek összefoglalója a történetbölcselet, mint az emberiség psychol. fejlődés történetének elmélete. A világtörténet eszméje szerzőnk szerint „das geschichtl. Bervusstsein der Menschheit selbst." Wandt e fogalmak mindegyikével külön szakaszokban foglalkozik. Bennünket közelebbről a világvallásokról szóló felfogása érdekel. A világvallás legfontosabb ismertető jele „a személyes istenség fölemelkedése a személyiséget túlhaladó istenség felé" (449. I.). Ez alapon aztán e korszakban az istenember fogalma hármas fejlődési fokozatban jut kifejezésre. „Az elsőn az istenember személyében szemlélt isten mellett háttérbe szorul az ember; a másikon előtérbe lép az ember s az istenember ideális emberré válik s végül a karmadikon az istenember egészen emberré lesz. Itt aztán közönyös, élt-e jézus és Buddha uagy sem? A kérdés a történeti lehetőség s nem a vallási szükségesség kérdésévé lesz." lűundt szerint csak 2 uilágvallás van, s ez a buddhismus és a keresztyénség. (Az izlam egy egyszerű vallási keverék, s a zsidóság egy „leélt kultusz".) Mindkettő kulturuallás és váltságvallás, de teljesen ellentétes felfogással az élet lényegéről és céljáról. Mindkettőnek központja egy-egy ideális alkotó személyiség, a melynek későbbi istenitése a dogmában jutott kifejezésre. Előbbinek hibája annak pessimismusa, utóbbinak előnye véghetetlen erkölcsi energiája és asszimiláló képessége, jézus személyisége a vallásos néphit legigazibb typusa, mig a dogma a görög spekulatiu szellem alkotása az evangelium talaján. Maga a keresztyénség is, mint a kiengesztelés és a megváltás vallása a történeti fejlődés eredménye, mely gondolatot kiegészitjük azzal, hogy az üdvnek is van története az emberiségben az isteni kijelentés történetében. E ponton lűundt psychol. fejlődése elméletét az isteni üdvtervek és célok keresztyén gondolatával kell kiegészítenünk az emberiség vallásos életfejlődésében. Történeti és etimológiai adatok nem elégségesek a vallás életproblémájának megmagyarázására, s a félelem érzete és praktikus vágya sem elégséges a vallás eredetének felkutatására. Tudásának sokoldalúsága mellett is a vallás kérdésében meggyőzőbbek Eucken vallásbölcseleti- és történeti fejtegetései. Dr. Szlauik Matyas. „Leuelek a haretérre." (Irta: Dr. Vietórisz József. Megjelent Nyíregyházán Jóba Elek kiadásában. Ára: 2 K.) A magyar háborús irodalom napról-napra szélesebb, bővülő kórusába, mely eddig főleg a két szárnyon, a lirain és a böleselkedőn szólalt meg a legerőteljesebben, egy uj, nemes, finom hangot vegyit ez a 94 oldalas műveeske. Szerzője előszavában kijelenti, hogy a háború után várt, eljövendő nagy nemzeti megújhodásra dolgozott; a megépülendő „fenséges épülethez kívántam én is" — mondja — „hozzájárulni a magam egy-két kiesi téglájával". Latolgatom ezeket a téglákat: tiszta, érces a csengésük, nagyfokú a keménységük, mesteri kéz szorította formába. Nem tudom hamarjában: mi az értéke; az- e, ami szép, az-e a mi bölcs, az-e ami kemény, erős e gondolatokban, e látásokban ? Kedues, ötletes és már eleue hangulatot keltő a keret, melybe e gondolatokat, ezeket a „téglákat"' befoglalta: egy apa, egy fiát az apai szeretet melegségéuel, áldozatos önzetlenségéuel harcbabocsátó apa leuelei harctéren küzdő fiához. Amit tisztán és és mélyre látó szeme meglát a jelen uáltozatos eseményeinek torlódásában, amit prófétai hittel a jöuő ajtaján kikopogtat, amin magyar lelke hol ujjongó örömmel, hol keserű elborulással, hol büszkeséggel, hol felháborodással elmereng, egyegy formás, okos leuélben megírja a fiának. A fiának . . . . fl mult gyermeke a jelen gyermekének: a jelen a jöucnek. Néha a szép, stilusos