Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-10-23 / 43. szám

1915 Lutherirodalmat, amelyet műveinek nagy rueimári kiadása mellett kath. részről Denifle és Grisar nagy Lutherműue is mozditott elő. E kérdéssel szerves kapcsolatban van egyházi hitvallásaink komoly tanulmányozása is, amelyre máig is utmutatásul szolgálhat Frank nagy műve a Form. Cone, theológiájáról (1858—1865). Mert hát találóan mondja Ihmels, hogy „die Einheit des Bekenntnisses verbürgt (minden eszmélyi s erkölcsi jellege mellett is) die Einheit des Glaubens und der Kirche" és „das Bekenntniss ist IlJegmeisung zum Glauben, Stärkung für den Glauben und Sammlung im Glauben". A rendszeres theol. irodalomból elég legyen utalnunk Cremer és Mahler öröksége mellett egy Ihmels és Stange, Schlatter és Lütgert s a legliberálisabb táborból Wendt és Höring műveire, továbbá mellettük Harnaeh és Seeberg nagy dogmatörténetére, valamint Loofs, Bonwetzsch és mások kisebb kompendiumaira. Sajátságos vallásos psychológiai alapot ád a dogmatikának az eddigi apologétikával szemben az amerikai James műve Wobbermin német fordításában. E valláspsychol. irányzatnak épugy, mint a vallástörténetinek igen sok hive van ma Németországban. Utóbbinak illusztris képviselője Trőltsch tágkörű irodalmi munkásságával. fl gyakorlati theológia legújabb irodalmi terméke Steinbeck boroszlói tanár „Lehrb. der kirehl. Jugenderziehung" 1914 c. műve. Uezére ma Hering és Schian nagy irodalmi vállalata Németországban. Itt azszerint változik az irodalom, amint az egyház alatt érzületi vallásoserkölcsi, közigazgatási vagy hitvallásos közösséget értünk. Természetes, hogy e közleményünkben esak a német legújabb theol. irodalom főbb termékeire voltunk figyelemmel. De hát kinek kell ma. még hazai ref. egyházunkban is az angol vagy a francia prot. irodalom ?! P. o. a debreceniek szinte túllicitálnak bennünket evangélikusokat a német prot. irodalom magasztalásában. Az ánglius irányúak bölcsen elhallgattak! fl magyar prot. irodalomból különböző ágazatu és irányú egyházi sajtónk mellett lelkészeinknek nem eléggé ajánlhatjuk Masznyik és társainak magyarra forditott Lutherköteteit, a HálvinSzövetség kiadványait, a Theol. Szaklapot és előzetes tájékozásul legolcsóbb tud. folyóiratunkat: a Prot. Szemlét, — utóbbit természetesen csak akkor, ha a mostani irányával szakit s türelmesebb és egyháziasabb módon fog működni. Dr. Szlávik Mátyás. Három javaslat a „MELE" iigyéSen. Jobbról és balról, felülről és alulról bontogatjuk már is azt, a mi csak épülni kezd, t. i. a „MELE" lelki épületét. — Borongó őszi kedélyhangulatot szül az „Eu. Őrálló" egyik cikkírójának panaszakkordja a széthúzásról, mely miatt „nem akarunk egyetértők lenni, mert mindenki okosabb, több akar lenni a másiknál; hiányzik az egymás előnyeit elismerő, egymás gyengéit elnéző komoly papi szellem", stb. fl bús igazság e panaszával szemben azonban szívleljük meg az „Ev. Lap" kritikai szavát is, melynek értelme az, hogy ne sopánkodjunk, hanem menjünk előre legalább s egyelőre mi, a kik a „MELÉ"ben uagyunk s munkálkodni akarunk. Szerény jauaslatommal én is beállok az építők közé, azt monduán, hogy hordjunh téglát, malterozzunk s építsünk touább és följebb. — Célom hogy 3 pontból álló jauaslatommal ugy a testuéri szeretet s összetartozás szellemét, ualamint a komoly munkainditás feladatait szolgáljam. 1 pont.) A „MELE" mint a hazai eu. lelkészek ez idő szerint nagy részének egyesülete óhajtja, kéri és határozatilag kijelenti, hogy minden magyarhoni ág. h. ev. fölszentelt lelkész és tanár szivében erkölcsi kötelezettséget érezzen arra, hogy a „MELE" tagjai sorába belépjen. E pont magyarázata kérdésében, minden egyéb megokolás elhagyásáual, tartsunk Sleiermacherrel, a ki szerint a uallás nem tudás, nem akarás, de érzés, fl uallási alapon álló „MELE" is bizton-bátran appellái első sorban a lelkészi érző sziure. 2 pont.) Mondja ki a „MELE", hogy tagjai egymást tegezni hivatváh. Nem quäkeri túlzás ezen postulatum, de a legtermészetesebb kiuánság s cselekedet mindenütt ott, a hol az összetartozandóság a bizalom kapcsait erősítgeti, igy az országgyűlési képuiselőknél, s részben a nemesi családoknál, a hadsereg tagjainál stb. . . . Méltó dolog tehát, hogy első sorban öltsön testet a testuériség eszméjének szóban léuő kifejezése azoknál, a kik azt hirdetik, hogy egy atyánk uan az égben, a kinek mi, emberek, gyermekei uagyunk s mint ilyenek az Atyánkat és egymást testuérekül szeretni tartozunk. — A quäkeri túlzás abban állana, hogy e szerzet azon különben magasztos alapon, hogy az Úristent az imában tegezzük, — a szükséges földi tekintélyein félretételéuel — te-nek szólítják magát a királyt is (állítólag, mert erről, jelen nem léuén, nem tanúskodhatunk). — Hogy a mi nagyérdemű püspökeink, ualamint még „ MELÉ" -n kiuül álló kedues paptestuéreink a bizalmas megszólítást szintén, ha időuel is, elfogadják s meg.