Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-09-11 / 37. szám
191 5 EVANGELIKUSj ŐRÁLLÓ 356 minden más nyugdíjintézetnél, hogy az ellátási dij megállapításánál nines tekintettel a szolgálati évek számára, de azért mégis arra kellene törekednünk, hogy ez előny fenntartásával a lelkész özvegyek minden esetben a férjet illető teljes nyugdíjigény 50 %-át kapják meg. Úgy gondoljuk tehát, hogy amennyiben az intézet tagjainak uj előnyöket biztosithat, helyesebb és méltányosabb volna, ha özvegyeink kellő ellátásáról gondoskodnánk előbb, mint a lakbér nyugdij intézményét létesitsük. De még az özvegyi ellátás emelésénél is van fontosabb és sürgősebb szükségletünk. — A lelkészi árvák mai szabályzatunk szerint nagyon szegényes istápolásban részesülnek. Bizonyos, hogy ennek oka nyugdíjintézetünk szintén szegényes anyagi viszonyaiban rejlik. Egy árvát évi 200 koronából még alapítványokkal dolgozó árvaházainkban sem vagyunk képesek eltartani. E parányi összeg a mindennapi kenyérre és a legközönségesebb ruházkodásra is elégtelen, a mely mellett neveltetésről még álmodozni is képtelenség. Szerintünk tehát a legsürgősebb és a legfontosabb teendő a gyermekek neveltetési pótlékának oly fokra való felemelése, a mely azok megfelelő eltartását és neveltetését lehetővé teszi. Ez állásfoglalásunkkal szemben lehet állitani azt az ellenvetést, hogy a lelkészeknek aránylag csekély százaléka dül ki munkájából oly viszonyok között, hogy nevelést igénylő gyermekeket hágy maga után. — Azonban ezzel szemben utalunk a lelkészi ka? mindenkori ama nemes, testvéries törekvésére, hogy a rég mult idők óta a legújabb időkig soha sem a maga egyéni biztosítását s nyugdíjjal való ellátását tekintette elsőrendű feladatának, hanem a hol és a mikor csak tehette özvegy-árva intézetek létesítésével mindig családjáról kivánt gondoskodni. Oly szép vonása volt ez mindig ami evangelikus lelkészi karunknak, hogy ennek további követésével csak önmagunkat tiszteljük meg. Qyürky javaslatának másik két pontja ez álláspontunk elfogadása esetén külön tárgyalást nem igényel. — Javaslatunkat pedig annál inkább tartjuk elfogadhatónak, mert ez esetben a nyugdijinlézet tagjait ujabb százalékos hozzá járulás nem fogja terhelni, a mi a mai és bizonyosan még hosszantartó nehéz viszonyok között különösen is kivánatos és minden módon mellőzendő. Felvetett javaslatunkkal egyáltalán nem akarjuk Qyürky Pál ügyvivő elismerésre méltó munkáját kisebbíteni, csak arra kérjük ugyanazzal a szeretetteljes gondossággal, a melylyel ő dolgozta ki javaslatát, legyen oly kegyes eszménket becses figyelmére méltatni s az ebben foglalt gondolatot számszerű meggondolás tárgyává tenni. Indituany a reformáció 400 éues éufordulójának megünneplésére fíz egyetemes közgyűlés 1910 évi jegyzőkönyvének 158. pontjában azt a határozatot hozta, hogy a reformáció 400 éves évfordulóját — félre téve az összes javaslatokat és indítványokat — ugy óhajtja méltóképen megünnepelni, hogy gyűjtés utján egy jubiláns alapot létesít, a melyből szegénysorsu gyógyíthatatlan betegek számára egy országos irgalomház állittassék fel . . . s a melynek keretébe . . . más emberbaráti intézmény is bevonható lesz. A nagy feladat megvalósithatása céljából az egyházegyetem területein elrendeli a házankinti gyűjtést s az offertoriumok tartását. Érthetetlen okokból az egyetemes közgyűlés nem maradt hü és következetes ezen határozatához s bár a kitűzött cél érdekében a gyűjtés mindenütt megindult — engedve egyes felelőtlen egyének hírlapi nyomásának — az eredeti céltól eltért s az 1913 évi egyetemes közgyűlés 117 pontjában elhatározza, hogy „a vélemények és indítványok különféleségénél fogva a gyűjtés céljának megállapítása nem sikerülvén ... a cél megalapítását egy bizottságra bízza!" — Itt állunk a jubiláris év előestéjén s még ma se tudjuk, mire gyűjtünk! Hogy a bizonytalanság, mely ez esetben a céltalansággal azonos, lelkes adakozást ki nem vált — azt tapasztaljuk. De az ügy
