Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-08-14 / 33. szám

318 EVftMfiEUKUS ŐRÁLLÓ 1915 azon magasztos ethikai elveknek, amelyeket a társadalom tegnap még tisztelettel emlegetett ma pedig szenvedélytől ragadva tipor sárba ? Nem kell-e vallanunk a költővel; „Hogyha az emberek dolgait vizsgálom : azt az igaz, bölcs, jó la^ tent nem találom ?" Nincs-e igazuk azoknak, akik azt állitják, hogy minden dicsőitett miveltség nem más, mint hiu álarc, amelyet ha a kisértés Jellebbent : előtűnik a megszemélyesitettt vérengző vadság ? Midőn azonban az emberiség értelmi és erkölcsi fejlődésének bizonyságait keressük, Ítéletünkkel nem támaszkodhatunk egyes, megrázó erővel előtörő eseményre, hanem a világtörténet folyamát kell vizsgálnunk, annak adatait, mérlegelve, a jelent a múlttal összehasonlítva megállapítanunk az eredményt. Ellentétek mindenütt vannak ugy a természetben, mint az erkölcsi életben, s az ezen ellentétek között folyó küzdelem, a ktegyenlitésre törekvés képezi az evolúció láncolatát. Harc az élet, s a közben meg-megjelenő rombolás csak arra szolgál, hogy helyet készitsen az uj, erőteljesebb alakban megjelenő életnek. természet egy nagy könyv, melyből a komoly figyelő sok, hasznos tanúságot merit. Ha a tudomány mindig tökéletesebb eszközeivel a föld keblét szemeink előtt feltárja, mennyi agyag, kő, érc, kőszénréteg tűnik elő ? Hány, rég kihalt állatfaj kővé vált csontvázait hozza napfényre, mindezek egy-egy letűnt világról beszélnek némán s mégis érthetően. Mily benső forrongások változtatták a puha agyagot kövekké, tömöritették a parányokat kemény ércekké? Mily óriási tűz- és vizkatasztrófák sepertek el egy-egy növény- és állatországot •s nyitottak tért egy újnak, szebbnek ? Mily erőszakos rázkódások hánytak fel egy helyen fellegeken felül emelkedő hegyeket, ástak más helyen a tengereknek ágyat ? Minden változás, átalakulás a Mindenható törvényének: a fejlődésnek munkája volt. Igy állott elő ennek következményekép a földön a mai természet, a mely szépségével gyönyörködtet, gazdagságával éltet és amelynek keblén az ó-szövetség irója szerint „jó minékünk szemeinkkel látnunk a napot". Az evolúció a természetben ma sem szűnt meg, uj életjelenségekre előkészítő munkáját — bár ezt az egyes ember rövid életében nem is veheti észre — szakadatlan folytatja. Erre emlékeztetnek Pál apostol e mély értelmű szavai: „fíz egész teremtettség sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Hiábavalóság alá vettetett azon reménységben, hogy megszabadul a rothadandóság rabságától". Az erkölcsi életben is ugyanazon törvények uralkodnak, mint a természetben, fl mivelódés útjára Lépett népek életének egymáshoz való viszonyai minden korban mutatnak fet ellentéteket. Az ezek kiegyenlítésére^ irányuló törekvéseket az önzés sokszor kegyetlen harcokká élesíti. A kisebb-nagyobb szomszéd állarpok között fel-fellobog a háború tüze. Egyszer^á zsákmány, másszor a dicsőség, bosszú, hóditásvágy ragadja vérontásra a népeket A küzdelemben néha fel tűnik egy-egy vitézségével, lángeszével kiemelkedő vezér, népét győzelemről győzelemre vezeti és sok néptörzsre kiterjedő nagy birodalmat alkot, amelyet idők folytán egy más nép fegyvere dönt meg. Igy ujul meg rövidebb, hosszabb béke után a harc a nemzetek életében századok, évezredeken át, rombol, mint vészes zivatar. A mit gyöngének talál, azt kérlelhetetlen letarolja, de ahol mélyen gyökeredző erkölcsi erőbe ütközik : annak ostromában végül is kifárad. Amely nemzet ereje nem pusztán az önzést, az anyagiak után kapkodó szenvedélyeket szolgálja, hanem eszmékért hevül, ethikai elvek tiszteletétől áthatva munkálkodik az igaz miveltség előmozdításán : az az egész emberiség érdekében fáradozik és a legnehezebb megpróbáltatások között sem bukhatik el. fíz igazságnak győznie kell s a hozzá ragaszkodó nemzet előtt, az áldozatot követelő véres harcok is csak uj szebb jövendőhöz nyitnak utat. fí történet szinterén tehetségükkel kiválóbb szerephez jutott népek, míg az eszmék kultuszából nyertek ihletést, addig emelkedtek, ha az eszményi az anyagelvüség ködébe hanyatlott : hatalmuk letört s vezető állásukat más, több erkölcsi erővel bíró nemzeteknek voltak kénytelenek átengedni. Ezt tanúsítja a babiloni, perzsa, egyiptomi, görög és római népek élete is. A pusztulással járó, az anyák által megátkozott háborúk végeredményül az élet megújhodását vonták maguk után, mint a dermesztő télnek viharai nyomán uj erőben, dicsőségben nyilatkozik meg kikeletkor a természet. A sok kár mellett több üdvös következményeket is hagy vissza maga után a háború. A görög-perzsa háború után terjedt el Ázsiában a hellén műveltség, a görög népnek fegyverrel meghódítása után hódolt meg Róma a hellén tudomány, művészet, költészet előtt s biztosította nagy mértékben ennek örökségkép átszármazását a művelődést később megkezdett többi nyugati népekre Is. A majd 200 éven át tartott keresztes háborúk több millió emberéletet emésztettek fel. De másrészről ezek után nyert uj lendületet az ipar, kereskedés. A nyugati és keleti népek közelebbről megismerték egymást, igy a kölcsönös vak gyűlölet oszladozni kezdett, egymásban jó tulajdonokat is fedeztek fel. A tapasztalatok a tudásvágyát élesztették, a figyelem az ókori klasszikus