Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-08-07 / 32. szám
314 EVftMfiEUKUS ŐRÁLLÓ 1915 Scholtz püspöb feörleuele. Nagytiszteletii Főesperes ur 1 A háború sok irányú és mindnyájunktól egyaránt megkövetelt áldozatok mellé, amelyeket a nemzet minden fia eddig páratlan hazafias lelkesedéssel sietett tehetségéhez mérten meghozni minden téren, a nm. kormány most egy ujabb, sokkal csekélyebb, de lényegében s a jövőre való tekintettel, közgazdasági szempontból nagy jelentőségű áldozatot kér a közönségtől. A háború folytán rendkiuüli mértékben leapadó állatállomány megmentése, helyrepótlása és gyarapítása céljából a nm. kormány ugyanis a húsfogyasztás okszerű korlátozását rendelte el 2357/1915. M. E. sz. a. kelt rendeletével, oly módon, hogy a marhahús, borjúhús és sertéshús kimérését és az étkező helyeken való kiszolgáltatását a hétnek két napján kedden és pénteken megtiltotta és hogy az állatállomány védelmére irányuló ezen rendelkezésével kellő eredményt elérhessen, egyszersmind ama jogos reménnyel fordul a közönséghez, hogy az hazafias célt látva ebben a maga önszántából még nagyobb mértékben fogja csökkenteni a húsfogyasztást. Ez alkalomból a "lelkészekhez pedig azon kérelemmel fordul, hogy a húsfogyasztás korlátozásának eszméjét, minél szélesebb körben népszerűsítsék s igy a kivánt sikert a népnél lehetőleg előmozdítsák. Felkérem tehát Nagytiszteletüségedet, szíveskedjék ily értelemben a lelkésztestvéreket felhívni, hogy ez ügyben is, mint a háborúval kapcsolatos feladatok megoldása körül eddig is, lelkes buzgósággal eljárni s a cél előmozdítására a népre való befolyásukat felhasználni igyekezzenek. — Szívélyes üdvözlettel, Budapest 1915 augusztus hó 4-én — Scholtz a bányai ág. hitu. ev. egyházkerület püspöke. fl hajdúböszörményi Káluineum. fl napokban vettük az Országos Református Lelkészegyesület tulajdonát képező s a hajdúböszörményi ref. Boeskay főgimnáziummal kapcsolatban álló fiuinternátus (Káluineum) első éuéről szóló jelentést. Az intézet igazgatója; Köblös Samu főgimn. igazgató 23 oldalon 14 szakaszba foglalua ismerteti az intézet mult éui történetét s adja meg a jöuóre szükséges feluilágositásokat. Az 1914/15 éuben ez intézetnek 92 gimn. tanuló nöuendéke uolt, kik közül 34 tanulót a Ref. Lelkészegyesület teljes ingyenes, 6 tanulót féldijas ellátásban részesitett. A többi 52 tanuló az éui teljes ellátásért 500 koronát fizetett. A növendékek nagy részben ref. vallásúak voltak, de felvettek rom. kath. gör. kath. és izr. vallású növendékeket is. Bő felvilágosítást ad a jelentés a növendékek ellátásáról, testi és szellemi gondozásáról és a tanári felügyeletről. A minden izében modern s a kor kívánalmainak teljesen megfelelő intézetbe a jövő évre 120 tanulót vesznek fel. A magukat felrétetni kívánóknak augusztus 20-ig kell Írásban jelentkezni a főgimn. uagy a Káluineum igazgatóságánál. Ugyanezen ideig tartoznak jelentkezni az intézet uolt fizetéses nöuendékei is, ha jöuőre helyeiket fenntartatni óhajtják. Az éui ellátási dij a jöuő iskolai éure, a nagyfokú drágaság miatt 600 koronában uan megállapitua. Részletes tájékoztatót és gimn. értesitőt megkeresésre sziuesen küld az igazgatóság. fl József Kir. Herezeg Szanatórium Egyesület társadalmi mozgalmat indit azzal a céllal, hogy a gyulai József-szanatórium és a debreczeni Auguszta-szanatórium területén különkülön két-két 100—100 ágyas tüdőbeteg barakkot létesitsen, a melyek a háború idején a tüdőbeteg katonák befogadására szolgáljanak, a háború után pedig bennük azokat a szegény rokkantakat gyógyitsák, akik harctéri szolgálatuk köuetkeztében uáltak rokkantakká, fíz egyesület ezen nemes célú társadalmi mozgalmát Scholtz püspök a lelkészek figyelmébe ajánlja, hogy a menynyiben iskoláinkhoz ez irányú gyűjtés céljából felhiuás intéztetnek, azt eszközöltetni s az ifjúságot az adakozásra felhiuni sziueskedjenek, hangsúlyozna azt, hogy az egyesület csekély filléres adományt is hálásan fogad. Halálozás. Részuéttel uettük a köuetkező gyászjelentést: „A pécsi ág. h. eu. egyházközség mély fájdalommal tudatja az egyházközség szeretett felügyelőjének fesőrásztokai Dr. Mobilicz Elek urnák egyházközségében eltöltött 6 éui felügyelői működés után, munkás életének 44-lk éuében folyó éui augusztus hó 2-án történt elhunytát. fí megboldogult hült teteme augusztus hó 3án délután 5 órakor fog a Papnöuelde-utca 17 számú gyászházban az ág. h. eu. egyház szertartása szerint elbúcsúztatni s a központi temetőben nyugalomra helyeztetni. — Áldás és béke kisérje emlékét és csendesen nyuguó porait! Pécs, 1915 éui augusztus hó 2-án. — A pécsi eu. egyház tanácsa." Halálozások. Őszinte részuéttel értesültünk azon gyászról, mely a hisszebeni lelkésztestuérünket: Altmann Gusztáuot édesanyjának szül. Alexy Zsuzsannának elhunyta folytán érte, ki Leibiczon 82 éues korában jul. 29-én lehelte ki nemes lelkét. — Ugyancsak mély gyászszal látogatta meg az Úr Mesterházy Sándor nemespátrói lelkész-testuérünket, a midőn 2 éues Márta leánykáját ragadta ki a gondos, szerető szülők karjai közül. Legyen az Ur uigasztaló kegyelme a gyászolókkal.