Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-07-17 / 29. szám

1915. Különös felfogás. fí m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztérium által kiadott „Néptanítók Lapja" f. évi 25 számában a „Tanítók Tanácsadója" eimü rovatban ez a tanács fordul elő: „Rendtartási ügy. K. Törökbecse. Az kétséget sem szenved, hogy a testület tagjai tartoznak a templomi felügyeletben résztvenni, sőt egyházi menetben is kisérni növendékeiket. Ha a testület más vallású tagjainak vallásos meggyőződését ezen kötelezettség teljesítése sérti és lehetetlenség a helyettesítés ellátása, kérniök kell más állomásra leendő áthelyeztetésüket, hol kikerülhető leszen a sérelmesnek tartott felügyelet igénybe vétele." Ezen a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által kiadott lapban, tehát mintegy a ministérium tekintélyének védelme alatt megjelent felfogás ellen határozatban tiltakoznunk kell. Tudjuk, hogy mily féltékenyen ügyelnek ezen a katholikus egyháznak mindég kedvére eljáró minisztériumban arra, hogy a katholikus többségű községekben felállított állami népiskolákba mas felekezetű tanító ne kerüljön, s ha végre sok utánjárás, kérés sőt követelés vután nagy nehezen még is kineveznek egyet,akkor az illető felekezetnek már tekintélyes számú növendéket kelt az illető iskolában felmutatnia. Természetes, hogy ez esetben a tanitú a saját felekezete gyermekeit fogja saját templomában az istentiszteletre vezetni, de semmi esetre sem kötelezhető arra, hogy meggyőződésével ellenkező istentiszteletre menjen vagy épen egyházi, mondjuk urnapi körmenetben, habár csak felügyelői minőségben is részt vegyen. Ezt követelni s ha az illető lelkiösméretére hivatkozva megtagadja, azt tanacsolni, hogy ez esetben áthelyeztetését kérje, annyit jelent, hogy meg akarják fosztani a tanulók kisebbségét attól, hogy az ó vallásukat valló tanító is legyen az iskolánál. Most tegyük fel, hogy áthelyeztetése után a kisebbség hitén lévőt neveznék ki, az is ellene szegül ezen lelkiösmereti kényszernek s rövid idő multán szintén mehet. Hol marad itt a lelkiösméreti szabadság s a vallási jogegyenlőség magasztos elve? Nem jelentené ez újra a többség uralmát a kisebbség lelkiösmeretén, ami ellen már 1589-ben Speyerben protestáltak!? Mi is felemeljük ellene tiltakozó szavunkat s felhívjuk ezen a minisztérium lapjában vallott maradi és reánk esetleg nagyon is szomorú következményekkel járható felfogásra illetékes tényezőink figyelmét. Mert ezen elv alkalmazása esetén oly helyen, ahol 100—200 iskolaköteles gyermek között 20—30 sőt több protestáns tanuló is van, nem számithatnánk protestáns tanítók alkalmazására, ha csak meg 279 nem tagadják hitüket, meggyőződésüket. S hogy ebből egyházunkra nézve idővel mily nagy hátrány származik, azt könnyen kiszámíthatjuk. Igen is tiltakozunk a „Néptanitók Lapjá"-nak ezen különös, sőt egyenesen a jogegyenlőség elvébe ütköző felfogása ellen, s felhívjuk az ilyen helyzetbe kerülő protestáns vallású tanítókat, hogy ne áthelyeztetésüket kérelmezzék, hanem hívják fel rá felettes egyházi hatóságuk figyelmét, ha ilyen lelkiösmeretük elleni teendőkre akarnák kényszeríteni. Lesz ellene bizonyára orvosság! S. Ö. Apróságok az északi haretérróL Szálláshely 1915 julius 4. Vérvörös bibor palástot öltött a lenyugvó nap — bucsuzásképen — a sötéten kéklő égboltozaton. Mintha lángnyelveivel még egyszer elköszönni vágyna a győzelmi mámortól megittasult, fáradtan lihegő arcoktól. A hegygerinc őserdején át — mint egy hatalmas szűrőn keresztül — löveli utolsó fénylő sugarait a mai nagy nap emlékére. Nagy nap!?! Mily anakronizmus! Telve sóhajokkal, fájdalmakkal. vérrel, .... és mégis ezeknek iszonytató conglomerátuma avatta naggyá a mai napot. Győzelem!!! . . . „előre"! E jelszónál elnémul a sóhaj, múlik a fájdalom és vitézeink vészes hullámtörés módjára zudulnak völgybe, hegyre. Oly furcsa a kép! Mintha az egér a macskát kergetné, mintha a hangya a hangyászt űzné, hajtaná vad dühhel, ellenállhatatlanul .... A lomha testű, futó óriás még itt-ott lecsap hatalmas ágyumancsával, de dereka már megtörött és a felvillanó — végvonaglásszerü — ütése után is evetfürgeséggel fut, kúszik, marakodik a kis mokány. Felemelt karok százai meredeznek — megadás jeléül — az égnek: a don, ural, kuban, baykal fiai mohamedán ritusu mozdulatokkal — részint egykedvűen, vagy nyájas képpel — nyújtják át fegyvereiket, hogy a hivatalos megadáson mielőbb átessenek és szabadulva terhüktől cigarettát sodorhassanak. Majd elkészül a transport és négyes sorokban elindulnak visszafelé sajkájukkal a kezükben, Szökéstől nem keil tartani. (Láttam egy 1600 főnyi transportot, amelyet 40 katona kisért éjjel!) Ez a támadás fináléja, amely után az egészségügyi különítmények, intézetek és tábori lelkészek munkája következik. Már tüzközben — kúszva jönnek ki a sebesült vitézeink a rajvonalból a kötözőhelyre, amely EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ