Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-07-03 / 27. szám
1915. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 267 liölteményében megszólaltatott érzelmek szárnyán szálltak gondolataink küzdő véreinkhez : És vissza nem foly az időnek árja, Előre duzzad, feltarthatatlanul Gsak szélein marad veszteg hinárja, S partján a holtviz hátra kanyarul. Bizvást! . . .mi benn vagyunk a fősodorban, Ueszhet közülünk még talán nem egy : De szóllua, im, elsők között a sorban, Vásznunk dagad, hajónk előre megy 1 Kakas. Papi értekezlet elmaradása. A szokásos alsó és felsőnógrádi papi értekezletek, melyek minden évben külön tartattak meg, ez évben a háborús izgalmakra való tekintettel elmaradnak. A két papi értekezlet elnöksége körözvényben hozta ezt az illető lelkészek tudomására azzal, hogy az évi tagdijak összegét, — az értekezleti tagok utólagos jóváhagyása reményében hadikölesönre jegyezte. A „közös" papi értekezlet az esperességi gyűléssel kapcsolatban Losoncon jun. 29-én délután meg fog tartatni. Papaualás. Junius 27-én avatta föl Nyíregyházán Geduly Henrik püspök segédlelkészekké a következő hitjelölteket u. m. Szelezsán János és Hajdú Gyula a nyíregyházi, Farkas Győzőt a késmárki és Dzurik Mihályt az Eperjes városi és vidéki egyházközségekhez. A nyiregyházi egyházközség közönsége igen nagy számban vett részt a szép lefolyású felavatási ünnepélyen. Felügyelő iktatás. Az ujesanálosi gyülekezet uj felügyelőjét Dr. Szlávik Mátyást julius 4-én iktatják be felügyelői tisztébe. Hadi kölesen. A dobsinai eu. egyház a két hadikölesönre 187,000 kor-t jegyzett. Ebből a másodikra esik 100,000 kor. Hősi halál. Kiss János a magyarbolyi ev. gyülekezetnek kántortanitója, az 52. gyalogezred póttartalékosa f. é. junius hó 12-én 28 éves korában az északi harctéren a hon védelmében hősi halállal az örökkévalóságba költözött. A nemzet hálás kegyelete őrködik jeltelen sirja felett. SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS NOSZKÓ ISTVÁN EAPTUEAJDONOS. Afánlkozás. Evang. vallású okleveles tanitónő bárhol is, evangelikus iskolánál alkalmazást óhajtana. — Cime megtudható a szerkesztőnél Rákoskeresztúron. Hirdetmény, fl czinkotai lelkésztestuérünk, Blatniezky Pál kis leánykája mellé egy 13—14 éves magyarul szépen beszélő kis leányt keres. Kéri a testvéreket, ha ilyen jó családból való, esetleg árva leányt ajánlani tudnak, szíveskedjenek hozzá fordulni. 2—2 Pályázat. A tótpelsöczi evang. egyházközség kántori állásra pályázatot hirdet. Az állás javadalma a következő : 3 szobás lakás és 600 •-öles kert haszonélvezete. 600 korona készpénz havi előleges részletekben; 200 kor. az egyház konszipáíiójából, 14 hl. rozs, 4 hl. buza, 20 m s kemény hasáb tűzifa beszállitva, temetési stóla á 2 kor., átlag 160 korona, esketéseknél orgonálásért á 1 kor., átlag 30 kor., 3 offertórium 24 kor., az urvacsorai offertórium V e-od része átlag 10 kor. Pályázhatnak nyugalmazott kántor-tanitók is. A pályázatok 1915 év julius 30-ig alulírott lelkésznél nyújtandók be. Tótpelsőez 1915 junius 17 Szelényi János 2—2 ev. lelkész. Pályázat. A dunáninneni ág. hitv. evang. egyházkerületi modori leánynevelő intézetben a házvezetőnői állás sürgősen betöltendő. Ez állásra oly nők pályázhatnak, akik egy nagy háztartás minden ágában teljesen jártasak. Javadalmazás : teljes ellátás, szép bútorozott szoba és éui 500 kor. fizetés. Bővebb felvilágosítást nyújt a leánynevelő intézet 2—2 Igazgatósága Modor, Pozsonym. Példázat rafztanári állásra. A szarvasi ág. hitv, ev. főgimnáziumnál pályázatot hirdetek egy rajztanári állásra, melyet a pályázat eredményéhez képest rendes vagy helyettes tanárral töltünk be. Rendes tanár javadalmazása haoi előleges részletekben fizetendő évi 2400 K. törzsfizetés, mely üresedés esetén 2800, 3200 koronára emelkedik, továbbá az államtól biztositott fizetéskiegészités, és 5 évenként öt izben 200—200 K. korpótlék. A korpótléknál az evangelikus státusban eltöltött összes rendes tanári éveket, de lehetőleg a másutt okleveles minőségben eltöltött éveket is beszámítjuk. A lakáspénz az V. lakbérosztálynak megfelelőleg 600, 780, és 960 K. fl rendes tanárt a kormányzótestület ajánlatára a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszier nevezi ki végleges alkalmazással. A helyettes tanár javadalmazása havi előleges részletekben fizetendő évi 1800K. " Pályázhatnak olyan protestáns, első sorban ág, hitv. ev. férfiak, akiknek középiskolai rajztanitásra való képesitésük van. A megválasztott köteles állását 1915. szeptember hó 1-én elfoglalni. A rendes tanári állásra pályázók a vallásés közostatásügyi m. kir. miniszterhez, a helyettes tanárira pályázók a szarvasi ág. hitu. ev, főgimnázium kormányzótestületéhez intézett kérvényüket — az életkorukat, vallásukat, végzett tanulmányukat, eddigi szolgálatukat, katonakötelezettségüket s egészségi állapotukat feltüntető okmányokkal felszerelve — a főgimnázium igazgatóságához f. évi julius hó 18-ig küldjék be. Szarvas 1915. junius hó 25-én 2—1 Bf. Solymossy Lajos föginm. felügyelő.