Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-08 / 19. szám

1915 ka eset az öreg 60—80 év közötti átmeneti nyug­dijasoknál?! Miből gyógykezeltesse magát az illető ? Avagy tán adja oda utolsó betevő falat­ját az orvosnak? Hátha még az illető nyugdíjas­nak neje is él! hogyan éljen meg emiitett nyug­díjból hét egyén, holott azon még egy is a leg­sanyarubb helyzetben is nyomorog? Értem, hogy annak idején, mikor a nyugdij­intézeti Szabályrendeletet tárgyalta 1907 nov. ha­vában az egyetemes közgyűlés, a nyugdijintézeti ügyviuő jobb sorsra érdemes buzgalommal in­tézett védelme folytán, hangsúlyozván, hogy a nyugdíjintézet mérlege nem bírja el ama meg­terhelést, mely reá hárulna, ha az 1908 előtt nyu­galomba vonult lelkésztársak is a nyugdíjmini­mummal, azaz 2400 koronával nyugdíjaztatnának : meghozta a kárhozatos szégyenparagraphust az illetőre nézve ! De hát ezen egyetlen érv, hogy a bilane nem bírja el a megterheltetést, mar ré­gen összeroskadt, s hála az égnek, az évi záró­számadások azt igazolják, hogg fényesen elbírná a csekély terhet a többieknek legkisebb károsí­tása nélkül, mert az évi maradvány a számadá­sok szerint több mint 300 ezer koronát mutat ki. Kérünk tehát könyörületességet a nyugdíj­ügyi bizottság és az összes testvérek részéről, ha már jogunkat el nem ismerik, guod esset demonstrandun s oruosolják amaz 59 § eltünte­tésével állapotunkat, mig nem késő, míg ki nem halunk, — nehogy ránk is lehessen majd alkal­mazni a tót példaszót: „nah psom tráva rastje ked' konye podoehli!" Uagy hogy a bibliai képnél maradjunk, oruosolják ki bajunkat, hogy, mint a meggyógyított bélpoklosok, mi is bemu­tatkozhassunk a papoknak. S vájjon az egyház rokkantjai nem-e érde­mesek legalább olyan támogatásra, mint milyen­hez az állam és társadalom épp most részesíti a csatatéren megrokkant embertársai százezreit? Neesak prédikáljuk hát a felebaráti szere­tetet, hanem bizonyítsuk azt tettekkel is, nehogy a piszkos álszenteskedő angolokkal egy gyéké­nyen áruljunk 1 _ bgy rokkant, Táborban az Orosz földön. (Karácsonyi magyar istentisztelet Nouoradomsk-ban.) Tábori lelkészi működésemet dee. 1-én po­rosz Szilézia egy határszéli kis városában kezd­tem meg, hol 8 napig az ev. lelkésznél meleg otthonra találtam. Itt meghatóak voltak csütörtök és vasárnap délutáni temetéseink, mikor mi 4 felekezet lelkészei egyszerre kivonulva a sírnál, melybe mieink és a németek nagyobb számban lettek elhantolva sorba fungáltunk. A részvéttel­jes közönség ilyenkor tömegesen vett részt szertartásunknál. Noha jóidéig kellett várnunk, mig az összes koporsókat kihozták a hullaház­ból és elhelyezték a közös sírba és mégsem hallottam beszélgetést. Közönségünk fenségesen komoly és meghatott volt, de olyanok voltunk mi lelkészek is, hiszen távol a hozzátartozóktól te­metést végezni, mikor a fungens gyászoló is, a lelkész a legnehezebben megviselő feladat. A derék német Márthák kórházaink kony­háiban látták el a szakácsnői teendőket, estén­ként pedig a Máriához méltóan többhangu énekkaruk által igyekeztek sebesültjeink lelkét vallásos énekeikben Istenhez emelni. Bgy hét múlva a kommandóhoz beosztott r. kath. tábori esperes a tábori vikárius által inspi­ciálásra lett kiküldue. Generálisunk ezen nagy útra nem engedte el egyedül. Minthogy a hoz­zánk tartozó gör. keleti román és izraelita kol­léga gyengélkedett, csekélységemet rendelte ki kísérőül. Nyílt paranesesal bejártuk két hadtes­tünk frontján az összes segély és kötöző helye­ket, helyenként a tűzvonalban is megfordulva. Az esperest Várady Gézának hívják, kinek neve Boszniáról kiadott két kötet müve révén az iro­dalom berkeiben nem ismeretlen. Autón, kocsin és lóháton utaztunk. Utóbbi bizonyult a tengelyig érő homok miatt a legcélszerűbbnek. Utazásunk szintere orosz-lengyel föld volt. X. városában találkoztunk az első nagyobb számú német haderővel. Ettől nem messze küz­dött egy közös hadosztály németekből és a mi­einkből kreálva. Itt láttam az első német tábori lelkészt. Tiszti köppenye alatt hamuszürke uni­formist viselt, mellén egy 10—12 cm. hosszúságú rövid láncra erősített ezüst kereszttel. Különös ismertető jele a széles karimájú két oldalt fel­csapott szürke búr kalap. Náluk nincsen minden ezrednek külön tábori lelkésze. Ők divisiók sze­rint vannak beosztva. Mindnyájan lovasok. Kol­legám köppenyén már ott ékeskedett a vaske­reszt. Feladatuk az istentiszteletek tartásán kívül a Hilf- és a Verbands Platzok betegeinek felke­resése. A legtöbb divisióhoz két ev. és egy r. kath. van beosztva. A beosztás tekintetében a németek nagyon toleransok és figyelmesek. Tudok oly divisióról, hol 3 r. kath. és 3 evang. lelkész működött. Éjjelre, hogyha esak lehetett plébániákon szállásoltuk el magunkat. (A puszta szalma ágyat sem kerültük el.) Igy volt ez X-ben is, mely kör­nyéknek segély és kötöző helyeit éjszakánként 3—3 napig jártuk. Az egyik segélyhely r. kath. tábori lelkésze — a nevét nem tartottam meg —

Next

/
Oldalképek
Tartalom