Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-08 / 19. szám

1915 ka eset az öreg 60—80 év közötti átmeneti nyugdijasoknál?! Miből gyógykezeltesse magát az illető ? Avagy tán adja oda utolsó betevő falatját az orvosnak? Hátha még az illető nyugdíjasnak neje is él! hogyan éljen meg emiitett nyugdíjból hét egyén, holott azon még egy is a legsanyarubb helyzetben is nyomorog? Értem, hogy annak idején, mikor a nyugdijintézeti Szabályrendeletet tárgyalta 1907 nov. havában az egyetemes közgyűlés, a nyugdijintézeti ügyviuő jobb sorsra érdemes buzgalommal intézett védelme folytán, hangsúlyozván, hogy a nyugdíjintézet mérlege nem bírja el ama megterhelést, mely reá hárulna, ha az 1908 előtt nyugalomba vonult lelkésztársak is a nyugdíjminimummal, azaz 2400 koronával nyugdíjaztatnának : meghozta a kárhozatos szégyenparagraphust az illetőre nézve ! De hát ezen egyetlen érv, hogy a bilane nem bírja el a megterheltetést, mar régen összeroskadt, s hála az égnek, az évi zárószámadások azt igazolják, hogg fényesen elbírná a csekély terhet a többieknek legkisebb károsítása nélkül, mert az évi maradvány a számadások szerint több mint 300 ezer koronát mutat ki. Kérünk tehát könyörületességet a nyugdíjügyi bizottság és az összes testvérek részéről, ha már jogunkat el nem ismerik, guod esset demonstrandun s oruosolják amaz 59 § eltüntetésével állapotunkat, mig nem késő, míg ki nem halunk, — nehogy ránk is lehessen majd alkalmazni a tót példaszót: „nah psom tráva rastje ked' konye podoehli!" Uagy hogy a bibliai képnél maradjunk, oruosolják ki bajunkat, hogy, mint a meggyógyított bélpoklosok, mi is bemutatkozhassunk a papoknak. S vájjon az egyház rokkantjai nem-e érdemesek legalább olyan támogatásra, mint milyenhez az állam és társadalom épp most részesíti a csatatéren megrokkant embertársai százezreit? Neesak prédikáljuk hát a felebaráti szeretetet, hanem bizonyítsuk azt tettekkel is, nehogy a piszkos álszenteskedő angolokkal egy gyékényen áruljunk 1 _ bgy rokkant, Táborban az Orosz földön. (Karácsonyi magyar istentisztelet Nouoradomsk-ban.) Tábori lelkészi működésemet dee. 1-én porosz Szilézia egy határszéli kis városában kezdtem meg, hol 8 napig az ev. lelkésznél meleg otthonra találtam. Itt meghatóak voltak csütörtök és vasárnap délutáni temetéseink, mikor mi 4 felekezet lelkészei egyszerre kivonulva a sírnál, melybe mieink és a németek nagyobb számban lettek elhantolva sorba fungáltunk. A részvétteljes közönség ilyenkor tömegesen vett részt szertartásunknál. Noha jóidéig kellett várnunk, mig az összes koporsókat kihozták a hullaházból és elhelyezték a közös sírba és mégsem hallottam beszélgetést. Közönségünk fenségesen komoly és meghatott volt, de olyanok voltunk mi lelkészek is, hiszen távol a hozzátartozóktól temetést végezni, mikor a fungens gyászoló is, a lelkész a legnehezebben megviselő feladat. A derék német Márthák kórházaink konyháiban látták el a szakácsnői teendőket, esténként pedig a Máriához méltóan többhangu énekkaruk által igyekeztek sebesültjeink lelkét vallásos énekeikben Istenhez emelni. Bgy hét múlva a kommandóhoz beosztott r. kath. tábori esperes a tábori vikárius által inspiciálásra lett kiküldue. Generálisunk ezen nagy útra nem engedte el egyedül. Minthogy a hozzánk tartozó gör. keleti román és izraelita kolléga gyengélkedett, csekélységemet rendelte ki kísérőül. Nyílt paranesesal bejártuk két hadtestünk frontján az összes segély és kötöző helyeket, helyenként a tűzvonalban is megfordulva. Az esperest Várady Gézának hívják, kinek neve Boszniáról kiadott két kötet müve révén az irodalom berkeiben nem ismeretlen. Autón, kocsin és lóháton utaztunk. Utóbbi bizonyult a tengelyig érő homok miatt a legcélszerűbbnek. Utazásunk szintere orosz-lengyel föld volt. X. városában találkoztunk az első nagyobb számú német haderővel. Ettől nem messze küzdött egy közös hadosztály németekből és a mieinkből kreálva. Itt láttam az első német tábori lelkészt. Tiszti köppenye alatt hamuszürke uniformist viselt, mellén egy 10—12 cm. hosszúságú rövid láncra erősített ezüst kereszttel. Különös ismertető jele a széles karimájú két oldalt felcsapott szürke búr kalap. Náluk nincsen minden ezrednek külön tábori lelkésze. Ők divisiók szerint vannak beosztva. Mindnyájan lovasok. Kollegám köppenyén már ott ékeskedett a vaskereszt. Feladatuk az istentiszteletek tartásán kívül a Hilf- és a Verbands Platzok betegeinek felkeresése. A legtöbb divisióhoz két ev. és egy r. kath. van beosztva. A beosztás tekintetében a németek nagyon toleransok és figyelmesek. Tudok oly divisióról, hol 3 r. kath. és 3 evang. lelkész működött. Éjjelre, hogyha esak lehetett plébániákon szállásoltuk el magunkat. (A puszta szalma ágyat sem kerültük el.) Igy volt ez X-ben is, mely környéknek segély és kötöző helyeit éjszakánként 3—3 napig jártuk. Az egyik segélyhely r. kath. tábori lelkésze — a nevét nem tartottam meg —