Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-08 / 19. szám

1815 guk eddigi adományait egy megjelölendő központba szívesen küldik majd el. S tekintve, hogy ezen összegekből nem kell majd a suplikánsoknak részt adni, a magán személyek elveszett adományainak egy része, már ezen megtakaritott részekből fog megtérülhetni. Egy másik helyettesitő forrás lehet, a mely ma már eléggé divatos is, hogy minden tápintézeti növendék a saját körében, a saját lakóhelyén gyűjt tápintézete javára a karácsonyi, húsvéti, avagy a nagy szünidőben adományokat. Ajánljuk e kérdést a tanügyi bizottság figyelmébe. A lelkészi fizetések rendezése. Ha már Raffay Sándor, továbbá Kiss Béla, Duszik Lajos s mások és most, mikor a múzsákra vonatkozó közismert latin mondásnak némi variátiójával szólván: inter arma silent stolae, mégis szükségesnek tartották fölvetni, tárgyalni, emlegetni illetve s bizonyára a kadak utjának elvégzése korára gondosan előkészitgetni a lelkészi fizetés nehéz talajú kérdésének megoldását, — hát akkor s ezen okból legyen szabad nékem is egy-két gondolattal hozzájárulni szóban forgó munkálat sikeréhez. Milyen lehet s legyen, miben álljon e fizetés? úgy mennyiségileg, mint formailag? értvén forma alatt a res esse-jét is. Nézzük röviden s kumulative mind a kettőt. A mennyiséget illetőleg a nyugdíjminimum összegével egyenlő alapfizetés, tudniillik K. 2.400 ez idő szerint a legtermészetesebb törzsfizetésül mutatkozik. Ehhez járulnak azután a horpótléhoh, a gyermeknevelési segélyek, a stólák és a tiszteletdíjak ; e két utóbbi, mint munkatöbblet díjazásai ; mert, szerény nézetem szerint, két főszempontnak kell a lelkészi fizetések megállapításánál uralkodnia, és ez : 1. egyenlő alapfizetés s 2. munkatöbblet jutalmazása (ideértuén a nagyobb felelőségnek is honorálandó elismerését). Sok szó esik mostanában a stólák megvál' tásáról. A lelkészi tapasztalatok e részben úgy szólnak, hogy városokban s népes gyülekezetekben többé-kevésbé megérett, kisebb falvakon azonban korai a megváltás és hozzá csökkenti a személyes érintkezést, a főszabály itt az lehet, hjgy ahol készségesen adnak stólát a pap, vagy ahol lehet: fizetett gondnok kezébe, ott ez a rend meghagyandó. flzon simoniakus anomalia ellen, midőn híveink jó stólaigéréssel próbálják a jó—értsd dicsérő— halotti prédikációt mintegy megrendelni s igy kisértenek minket, védekezzünk egyrészt lelkiismeretünkkel, másrészt okos uálaszunkkal. A stólának egyelőre csupán fakultativ, helyenkénti megváltása tanácsos. — Legkevésbé ajánlatos az offertóriumok megszüntetéséről szólani még fakultative is; hiszen az ilyen megszüntetés— megváltás alakjában is — az áldozatkészség erőtől, azaz hit- és szeretettől duzzadni rendeltetett elsőrendű forrásnak evangyéliomellenes bezárása volna. fl mi a papi s tanitói földeket illeti: legyenek minden meguáltástól mentesek ; terrae intaetae ; termésök olykor- főleg zivataros, háborús időkben- minden készpénznél többet ér. A földmunka megváltására azonban erősen törekedni kell, már csak azért is, hogy a jó pap mintagazda nem lehet; ilyen ideálról mondjunk le ; véges, törpe, gyönge az erős ember is; és ha valahol ugy a papi pályán, mely a földi vándorlás végcélja jelölésénél nem a földre, de a menybe mutat, nem lehet két Urnák szolgálni. Tagadhatatlan ugyan, hogy a munkaváltság kérdésének még csak tűrhető megoldása is igen nehéz (érezzük az egész vonalon), miért is e problémánál tanácstalanul állunk s próbálkozunk; legcélszerűbb volna talán oly megegyezésnek eszközlése lelkész s egyházközség között, hogy a lelkész (s a tanitó egyidejűleg vele s alkalmazkodva) 6 évenkint választhasson, azaz kérdeztessék meg, vájjon maga akarja-e miveltetni a földeket, vagy az egyház legyen köteles azokat közerővel munkálni, esetleg 6 évi átlagos, a vidéken divó bérösszeg arányaiban bérbe venni, legtermészetesebbnek tekinthető végül a borváltság nemcsak netáni — ha kevesb, de biztos — anyagi haszonszempontból, hanem azon papi lelki tekintetből főképen, hogy a lelkésznek nem való a borral űzendő nagyobb arányú foglalkozás (a régi Kánonok is tiltották); elég, ha saját, uagy egyházi, papi szőllejét kell netán ellátnia. Ugyanígy megváltandó a személyi fuvar is ; a hivatalos nem, mert az közegyházi ügyre tartozik, ebből folyólag, például a papi iktatási, vagy templomszentelési ünnepélyek fuvarjának megszüntetéseig, illetve az állami közigazg. segélyből való díjazása, a régi jó fuuaradó szokást megtartani kész konservativ néplélek jó szándéka elleni vétség s ezen felül közegyházi, esetleg papi- anyagi kár. Az eddig mondottakból kitűnik, hogy véleményünk s fejtegetésünk nagyjában megegyezik ugy Raffay, mint Kiss Béla s más lelkésztársak