Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-04-17 / 16. szám

EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ főképen ők nyerték meg és biztosították hazai egyházunknak. De a 80 évnél idősebb Pank már a mult embere s kik keresik, ápolják és tartják fenn a jelent és a legközelebbi jövőt képviselő uj elnökkel és vezérkarával az eleven és benső kapcsolatot? Ez persze most is csak ugy lehetséges, ha mint az említettek tették, most mások szorgalmasan és következetesen eljárnak a G. fí. egylet közgyűléseire, hogy ha már a „műhelyben" (Abgeordneten Dersammlung) szóhoz nem juhatunk, legalább közgyűléssel kapcsolatos ünnepélyeken taríhassannak hazai egyházunk s diasporaink helyzetéről, küzdelmeiről — szükségleteiről előadásokat. Igy is fel lehet széles körök figyelmét hívni a külföld előtt meglehetősen ismeretlen egyházunkra, meg lehet — bár csak futólag ismerkedni a német, sőt az egész külföldi protestantizmus sok képviselőjével, s főkép az illetők lakásain tett látogatásokkal lehet a kapcsolatot a Centraivorstand tagjaival is keresni Hogy milyen hatása lehet ennek is, mutatja az, hogy pld, JLiőrv után, aki csaknem minden évben kimení a Q. fí.-egylet vagy egyik-másik főegyletének közgyűlésére s beszédeket tartott a közgyűléssel kapcsolatos ünnepélyeken, bármily alkalomból fordultam meg Németországban egyházi körökben, mindég kérdezősködtek nálam egyesek, — olyan jó emlékezetben tartották. S Ze~ íenka püspököt, aki egyszer régen kint járt gyámintézetunk képviseletében szintén nem felejtették el, annyira feltűnt nekik s érdekelte őket, hogy a magyarországi lutheránusoknak — püspökeik uannak. A velünk szomszédos luth. egyházak jól tudják az ilyen gyakoribb és sűrűbb érintkezés áldásos és praktikus voltát, s Ausztriából minden G. A.-egyleti közgyűlésen részt vesz 'gyakran 15—20 kiküldött s erdélyi szász testvéreink is számos képuiselőt küldenek ki évrőlecre. Tőlünk pedig csak elvétoe megyen ki 1—2 kiküídött. Hogy milyen hátrány rejlik ebben, kitűnik abból, hogy e^y-ejy la. fi.-egyleti közgyűlés alkalmával nagyobb városban gyakran 8—10 helyen is tartanak ünnepélyeket s mivel egy kiküldött rendszerint csak egy-két helyen beszélhet, a tobbin ismét nem vehetnek rólunk tudomást. Azt hiszem, hogy minderre rámutatni nem bűn s nem is vad a Gyáminíézet vezetősége ellen. Csakhogy mi roppantúl érzékenyek vagyunk. Ha valaki felhívja figyelmünket valamely általunk képuiselt ügy esetleges hiányaira, nem azt nézzük, hogy igaza van-e az illetőnek s ha Igen, hogy mikép lehetne a bajon segiteni, hanem inkább személyeskedést látunk benne s védekezve támadunk sőt esetleg még toldunk is hozzá valamit. Igy történt most Is. Én az irtam, hogy tudtómmal „nincs jelenleg emberünk, aki a G. fí.egyleí vezető embereivel az oly annyira szükséges eleven és benső kapcsolatot állandóan ápolná és fenntartaná" s az egyet, gyámlntézeii elnök ezt válaszában ugy adja vissza, mintha azt irtam volna, hogy nincsen hozzá „megfelelő emberünk" Dehogy is nincs! Ugy az egyetemes gyámtntézett elnök, mint a kerületi elnökök s a Gyámlntézet összes tisztuiselői, akik dolgukat itthon oly buzgón és eredményesen végzik, nagyon jól megfelelnének ennek is. Hiszen az egyik kerületi elnök már többször kint Is uolt, — de ez nem állandó személyes kapcsolat. Aki csak egyszer-másszor megy ki, az mint egyén elvész a nagy tömegben; csak ugyanazon küldöttnek ismételt kimenetele teremtheti meg, feltéve hogy az Illető tényleg bir a megfelelő tulajdonságokkal, az eleven és benső kapcsolatot. Természetes, hogy erre a saját költségén nem mindenki vállalkozhattk s azért a Gyámlntézetnek nagyobb összeget kellene ezen céllra beállítani költségvetésébe. Ez nem volna kidobott pénz, mivel ugy anyagilag, mini főkép hiterkölcsileg is dúsan megtérülne. Ha igy az egyetemes gyámintézeti elnök, a kerületi elnökök, vagy más az ügyiránt érdeklődő tagok minél nagyobb számban, de évenként legalább ketten-hárman s következetesen több éven át lehetőleg ugyanazok ki mennének s a személyes érintkezés és barátság keresésemellett az ünepélyeken szép németséggel és magyar tűzzel beszélnének érdekünkben s ha viszont a Q. A.-egylei képulselőit is meghívnók egyetemes Qyámintézetünk közgyűléseire, főkép mikor azokat német lakosságú helyeken tartjuk, akkor kifejlődne azon eleven és és benső kapcsolat, mely lelkem előtt lebeg — egyházunk és szegény gyülekezeteink és intézményeink kimondhatatlan áldására. Az egyetemes Gyámintézet érdemes elnöke kiérezheti ezen soraimból, hogy mint ama múltkori megjegyzésemnél ugy most is csak a Gyámintézet és a Gusztáv Adolf-egylet iránt érzett igaz szeretet vezette tollamat. Öt magát pedig épen nem érhette részemről vád, minél oly rövid idő óta áll az egyesület élén s a vesérbot átvétele után oly viszonyok következtek be, hogy még nem Is kereshette a G. A.-egylet vezetőivel a személyes érintkezést. De épen azért a személye iránt mindenkor érzett tisztelet s az ügy Iránti szeretet tiltja, hogy arra, amit válaszában holmi fészekről, madárról és kakukról mond reflektáljak. Érzékenykedéssel nem szolgálhatunk valamely ügyet, hanem csak ha megszívleljük a